Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-18 / 167. szám
4 I9,V! jiitiiks IS, jwaittrt!. U kétegyházi gépállomás DISZ-fiaialjai vasárnap is csépelnek 'Az egyre fokozódó béka harc megköveteli, hogy a termelésben, tervünk teljesítéséért és idő-» ben való elvégzéséért jó munkáit végezzünk. A kétegyliáai ÁMG ülSZ-fiutilok 17-én 'értekezletet tartottak, ahol koreai műszakot indítottak be. Elmondották a fiatalok, ahogyan a hős koreai nép fegyverről harcol az imperiali tik ellen, ők a terme ősben harcolnak jobb munkával. •8 fiatal vállalta, hogy a koreai műszakban 2l)-án és 27-én, mind a két vasár-nap úgy a ctéplésnél, mint a talaj- munkáknál legjobb munkát végeznek. 8 egyben felhívással fordulnak megyérikifjúságic&éplőbri- gádjaiho4, a DlSZ-szerveaelékhez éa a többi gépól omlásokhoz, hogy kövessék példájukat, járuljanak hozzá, hogy minden ter ű V on j ól szervezit. munkával, koreai' műszakban a két vasárnap legjobb Julius 18, pántek Kossuth Rádiö 5.00 Falu álió. 1. Gazdakalendárium. 2. Takarrráiyt takarítunk meg, ha a szalmát, pelyvát nem pocsékoljuk. 3. Nemcsak többet, olcsóbban is termeltek a csoportok. 11.30 Folytatása: a jövől Elbeszélés. 11.50 Dalok a Tizenkét sarló c. daljátékból. 12.30 A Vasas Köz- pon i Kultu együttes DISZ-íuvószenekara játszik. 13.00 Hanglemezek. 13.15 14.15 Szóra oztató zene. 15.0J Úttörő híradó. 15.30 Vladimír Horowitz zongorázik. 15.50 Szóra oztató zene a moszkvai rádió mii- so ából. 16.20 Úttörő sporthiradó. 16.45 Beszélgessünk oroszull 17.15 Magyar népdalok. 17.40 Hanglemezek. 17.55 Nemzetközi kérdések. 18.10 Három és fél hó- pap a S ovjetunióbnn és Kínában. Előadás. 19.0J A kínai orvostudomány történetéből. 19.15 Operett/ene. 20.40 A begyűjtési ve seny hier. 21.0J S úmfónizus zene. 22.25 Népi zene. 23.10 Szórakoztató zene. Petőfi Rálifi 6.00 A falurádió me őgazdasági hűl adója. 6.15 Operettrészletek. 7.00 SzirnKEZDŐDIK HZ OLIMPIA! Az e heti (29.) TOTO-szelvényen az olimpiai labdarúgótorna e ső fordulójának mérkőzéseire tippelhet. A tippszel vény pontok: műsorát a Népsport pénteki száma, valamint a csiilö tők délután és péntek reggel megj.fenő napilapok közölni fogják. Biztosítsa jó előre tippszelvénysziikségletét! A tippozelvcnyeit úgy adja postára, hogy azok szombaton estig a sport- fogadási osztályhoz beérkezzenek. eredményt érjék el. A felhíváskor egyben vállalásokat is tettek a fiatalok. Matton Ilona brigádvezető vállalta, hogy brigádja teljes egészében dolgozik a két vasárnap a koieai műszakban és a Bredjuk-féle módszerrel való cséplésnál 150 száza ékos teljesítményt érnek el. Szegedi Péter traktoros csatlakozott a vasárnapi eséplőshez és. Ígéretet tett, hogy beszélget erről a cséplőgép dolgozóival, valamint a dói sajtó kiértékelését js megtartja- Ifjú Nagy Mihály vontatás vállalta a gabona gyors beszállítását, a gépek üzemanyaggal való ellátását. Hajdú Péter es Borsi Mihály vállalták, hogy a két vasárnap egésznapi műszakban szántani fognak. Csatlakoztak még vállalásaikkal Beszelő Amáia és többen, DISZ-tagok a koreai műszakban való legjobb eredmények fónikus indulók. 7.35 Magyar zenekari muzsika. 8.15 Népi demokráciák dalaiból. 9.20 Vidám ifjúsági műsor. 10.10 Hanglemezek. 10.40 Magyar dalok. 11.00 11.00 Ovodá ok műtő a. 11.20 A gyermekrádió mü-ora. 15.03 Népdalfeldoigo- vá ok. 16.00 Petrarcától Majakovszkijig: Bums. 16.20 Süvít a Vadvizország c. film zenéjéből. 17.03 Szív küldi. 17.40 Az Ifjúsági Rádió müso’a. .18.10 A párizsi kommün ha á,a a magyar munkásmoz- ga ómra. 18.40 Üzemi kórusok. 19.00 Egy falu, egy nóta. 19.30 Jó munkáért szép muzsikát. 20.00 Tánczene. 22.00 Zenés vidám tarka est. Apróhirdetések Állandó munkára felveszünk: lerakómunkásokat, kovácsokat, hajtókát és kocsi- fényezőket. Tüzelőanyag Szállítási V. Budapest, • VII., Thököly-ut 18. Munka* erőgazdálkodás. Alapfokú vizsgával gépkocsivezető személy- és teherautó vezetését vállalná. Cim a békéscsabai kiadóban. Gyulán, Ince-utca 48. sz. ház, beköl- lö é sei eladó ír gaaanköz vetítőnél, Kál- vfh-utca. Gyulán, Kálváia-u. 8 sz. alatt ajtók, ablakok és más épületanyagok, melegágynak való deszkák, cserép, tégla, egy Zeíir-kálylia eladó. Vi ágos, festett rekamiét keresek. »Sürgős« jeligére. Cim békéscsabai kiadó- hivatalban. Eladó egy HP villan ymotor (Ganz) golyóscsapágy, egy komplett gyüjtőte- kercs lendkerékkel, 103-as Csepelre, vagy Sachs-ra való, Galfi, Dévaványa. ViUaisoA&ít Hépt Olvasóink figyelmébe! Az olimpiai esemény ükkel kapcsolatiján kő öljük olvasóinkkal, hogy az olimpia Jártam;! alatt rendszeresen, napon a kő-öljük a legfrissebb eredményeket és eseményeket A 29. heti totómüsor A sportfogadási osztály az 1952 julius 20—21-i, 29. fogadási hétre bianco-szelvényedet bocsátott ki, amelyeken olimpiai labdarugó mérkőzések szerepelnek. Ezekre a szegényekre azért volt szükség, men: a mérkőzések sorsolása csak csü- j törtökön délelőtt történt meg Helsinkiben. A 29. heti totószelvényeken a sorszámoknak megfelelően, az alábbi olimpiai labdarugó mérkőzésekre kell tippelni: 1. Magyarország — Olaszország végeredmény. 2. Magyarország—Olaszország I. félidő eredménye. 3. Szovjetunió—Jugoszlávia végeredmény. 4. Szovjetunió—Jugoszlávia I. félidő eredménye. 5. Lengyelország — Dánia végeredmény. 6. Lengyelország—Dánia L félidő eredménye. 7. Svédország—Norvégia végeredménye. 8. Svédország—Norvégia I. félidő eredménye. 9. Luxemburg—Brazfia végeredmény. 10. Luxemburg—Brazilba I. félidő eredménye. 11. Törökország—Nyugat Holland India végeredmény. 12. Nyugat-Németország — Egyiptom végeredmény. Pótmérkőzések: 13. Törökország—Nyugat Holland India I. félidő eredménye. 14. Ny ugat-Németország — Egyiptom I. félidő eredménye. * A tippelés ezúttal is 1-el, 2-vel és x-el történik, mert az olimpiai labdarugó mérkőzéseknek csak 2x45 perc, azaz a rendes játékidő alatt elért eredmény Gzámit a tolóba. A vidéki pályázóknak a 29. heti szelvényeket úgy kell postára adniok, hogy a;ok legkésőbb szombat estig beérkezzenek a sportfogadási osztályhoz. ♦ TOTOEREDMÉNYEK 1952 julius 15—16. Románia—Magyarország végeredmény 2 Románia—Magyarország első fé’ilő 2 Bulgária—Szovjetunió végéred- eredmény x Bulgária—Szovjetunió első félidő x Hollandia—Brai'iia végeredmény 2 Hollandia—Brazilia első félidő 2 USA—Olaszország 2 Egyiptom—Chi'e 1 Luxemburg—Anglia x Dánia—Görögország 1 Ausztria—Saar-vidék törölve /Lengyelország—Franciaország 1 Pótmérkőzések: Luxemburg—Anglia első félidő 2 Ausztria—Saar-vidék $Isö félidő törölve USA—Olaszország első félidő 2 Dánia—Görögország első félidő 1 ■ HIVATALOS TOTÓNYEREM ÉNYEK A sportfogadások 1952 julius 16-i fordulóján nyolcán értek el 12 találatot. A nyereményösszeg egyenként 7503 forint. Négyszáznegyvenöten ének el 11 találatot. A nyereményösszeg egyenként 135 forint. ötezeirnégyszázhetveneggyen értek el tiz találatot. A nyereményösszeg egyenként 15 forint. Nyereménybetétkönyvek sorsolása Budapesten 1952 július 19-én, szombaton délután 3 őiakor az Országos Takarékpénztár helyiségében (V. Nádor-utca 16 sz.) Ki&orsolásra kerülnek az 1951 február 1-től kezdődően 1952 június 30-ig bezárólag váltott és a sorsoló« napján is betétet tartalmazó nyereménybetétkönyvek. A SORSOLÁS NYILVÁNOS! elérekere. Viharsarok Népe |PVa|™ ládáin ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦«*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ I \J » \J A V Ö A SA la 8AJ H JULIUS 17- Ezen a napon 20 levél érkezett, szerkesztőségünkbe. Levelezőink leginkább' a betakarítási munkákról adtak hírt, hogy egyes termelőszövetkezetekben, községekben hogyan fejezték be az, aratást, kezdtek hozzá a cséplési munkák elvégzéséhez, hogy mielőbb eleget tudjanak tenni beadási kötelezettségüknek. Ezeket a leveleket á.torában lapunkban is közöljük, Helyesen számolt te Mártha Károly Szeghalomról a k mákok ró, akik igyekeznek a betakarítást szabotálni. A koieai műszakkal három levelezőnk foglalkozott. T. Nagy Juliánná Békésről, L- Csáti Piroska a gyulai Harisnyagyárból; Mórocz János' az orosházi «Dózsa» t;z tagjainak a vállalását írta meg, hogy a koreai műszak alatt milyen vái'a’ást tettek a dolgozók. A betakarítási munkákról általában heyeeen tájékozatnak levelezőink De ezek melkt: igen kevés levél érkezik be, hogy egyes dolgozó parasztok, tszcs-k hogyan teljesítik az élőár tátbeadásukot. A párt- és DISZ-szervezet munkájáról alig érkezik hír megyénkből, pedig bizonyára ezen a terén is varrnak eredmények és hiányosságok. A beérkezett levelek közül tizenegyet tájéko. tatásra használtunk fel. IC áll i ó OLIMPIAI HÍREK A Kínai Országos Testnevelési Szövetség főtitkárának tiltakozó levele Pering; (TASZSZ.) Az »Uj Kin au hírügynökség közli: Jung Kao-Tang, a Kínai "Országos Testnevelési Szövetség fótit1 ára tiltakozó levelet küldött a nemzetközi olimpiai bizottsághoz. Tiltakozunk az ellen — mondja a többi között a levél —>, hogy a nemzetközi olimpiai bizottság meghívta a Kuomintang reakciós blokk taivani maradványait a XV. olimpiai játékokra. Határozottan követeljük, hogy haladéktalanul zárják ki azt a sportszervezetei, amely kapcsolatban áll a Kuomintang reakciós blokk taivani maradványaival. Senkinek sincs joga megsérteni a Kinai Országos Testnevelési Szövetség jogát a nemzetközi olimpiai bizottságban és a különböző nemzetközi sport- szövetségekben. A levél a továbbiakban határozottan követe’i, hogy a Kuon in tang-banda megbízottait zá ják ki a nemzetközi ohmpiai bizottság tagjai sorából. Magyarország—Olaszország, Szovjetunió—Jugoszlávia mérkőzés az olimpiai labdarúgótorna első fordulójában Helsinki. A Magyar Távirati Iroda kiküldött munkatársa jelenti: Csütörtökön délelőtt az olimpia legnagyobb eseménye, a labdarugó torna első fordulójának sorsolása volt. A soiso’ás eredményeként az olimpiai labdarugó to-rna első fordulójában az a’ábbi pá o Pásban mérkőznek egymással a csapatok. Julius 19-én (szombaton' Helsinkiben: Ausztria—Finnország. Julius 20-án (vasárnap) Kotkában: Luxemburg—Brazília; Tamperében: Jugoszlávia—Szovjetunió, Lahtiban: Törökország—Holland Nyugat-India; . Turkuban: Nyugat-Németország — Egyiptom. Julius 21-én (hétfőn) Turkuban: Lengyelország—Dánia; Vereséget szenvedett a mii Helsinki: F ülöpszigetek—Magyarország 48:35 (26:19). Vezette: Barros (Chile) és Bileg (Törökország). Magyar támadásokkal kezdődött a mérkőzés és az első néhány perc részünkre kedvezően alakult: 2:0~ra, 4:2-re, 7:3-ra, majd ll:9-re vezettünk. Ekkor szinte az egész csapat idegeskedni kezdett és a nyugodtan, körültekintően játszó fülöpszigetiek biztosan szerzik kosaraikat. A második félidőben 29:31 után a fü- löpszigeti csapat elhúz s mintegy tízpontos előnyét állandóan tartani is tudja. Helsinkiben: Magyarország — Olaszország; Tamperében: Norvégia—Svédország, A játékvezetőket későbbi időpontban jelölik ki, ♦ A napilapok nagy cikkekben foglal ior.tnak a ír ár lejátszott labdarugó mérkőzésekkel. Szinte egyöntetűen állapítják meg, hogy a magyar válogatott továbbra is egyik esélyese az olimpiai labdarugó tornának, bár Kocsis esetleges eltiltá a bi onyos mértékben csökkentené a magyarok lehetőségeit.. Labdarugó vá’oga.ott csapatunk sérült játé o ai gyo"san gyógyulnak. Egyedül Budai László állapota ad gondot a csapat vezetőinek, de rémélik, hogy a hétfői Olasio-szág elleni mérkőzésen a jóképességü jobbszélső is pályába léphet. gvar kosárlabda válogatott A válogatottnak egyetlen dicsérhető tagja Mezőfi volt. ♦ A magyar vá’ogatott pénteken délután újra mérkőzik Görögország csapatával és akkor dől el, hogy bejut-e a legjobb tizenhat közé. ■ A fíilöpszige i—magyar mérkőzés előtt lejátszott ko ádabda találkozók eredményei a következők: íg so . Bulgária—Kuba 62:56 (29:30). Olaszország—Románia 53:39 H9:26). Kanada—Egyiptom 63:57 (38:31). SPORT Orosházi sportolók Koreáért Az orosházi akcióbizottság szervezésében nagyszerű megmozdu’ás történik az orosházi sportolók és közönség bevonásával Koreáért julius 21-től. A tervezet szerint a jövő hétfőtől kezdve, minden nap délután fél 6 órától villám- torna idővel két-két labdarugómérkőzés lesz a Kinizsi sporttelepen. A labdarugó mérkőzések két csoportba lesznek beosztva, éspedig egyik csoportban a Kinizsi, Bástya, Építők, Petőfi, Vörös Meteor és Lokomotiv, mint járási és megyei- csapatok, a másik csoportban az egyébként is nyári mérkőzéseket játszó üzemek: Kenyérgyár, Villany telep, Rendőrség, Vasöntöde, Olajütő, Barnevál, Tü- zép, Spartakusz, stb. A mérkőzéseket minden napra beosztva, a dolgozók egységes 1 forintos hely- \ árakkal nézhetik meg. Mérkőzések előtt és szüneteiben egy-egy tánc- és énekcsoport is szerepel, amellyel még nivó- sabbá kívánják tenni a napot. A győztes csapatokat a városi MNDSZ-szervezet zászlóval ajándékozza meg: »Koreáért! MNDSZ a sportolóknak« fe’irattal. Az üzemek és sportkörök sportfele- lőseinek pénteken estid 7 órakor lesz értekezlete ez ügyben, ahol megejtik máidén napnak a sorso’ását. Ha O:o;há:a sportkedvelő közönsége és az üzemek do’gozói átérzik e megmozdulás fontosságát, vagyis, hogy mennyire fontos Korea hős népének megsegítése, bizonyára szép anyagi sikerrel zárul majd az akcióbizottság kezdeményezése. Vasárnap a Csepeli Vasas Békés megye válogatott csapatával játszik Mint már korábban közöltük, a Csepeli Vasas NB I-es labdarugó csapata vasárnap Békéscsabán játszik labdarugó mérkőzést megyénk vá’ogatottja ellen. A mérkőzés iránt ;—, melynek tiszta bevétele a hős koreai nép megsegítésére lesz fordítva —, megveszerte igen nagy aá érdeklődés. Megyénk labdarugó válogatottja ez évben csak a megyei bajnokságban szereplő csapatok tagjaiból tevődött össze. Most nyílik először alkalom ebben az évben mérlegre tenni megyénk labdarugó sportjának fejlődését. A fejlődés bizonyítéka már az is, hogy az 1952-es évi bajnokságban már három csapat játszik az NB II-ben és ha a MOZI SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ, Bó lcéscsaba. Julius 17—20-ig: »Vihar Grúziában. (II. irész.) BRIGÁD FILMSZÍNHÁZ. Békéscsaba. Julius 17—23-ig: »Meseország.« TERV FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Julius 16—18-ig: »Leány a talpán.« PARTIZÁN FILMSZÍNHÁZ, Oros- háza. Julius 19—21-ig: »Zója.« BÉKE FILMSZÍNHÁZ, Orosháza. Julius 17—22-ig: »Meseországa. PETŐFI FILMSZÍNHÁZ, Gyula. Juh 17—20-ig: »Győztesek nemzedéke « tavaszi forduló tabelláját vizsgájuk, úgy megállapíthatjuk, hogy mindhárom labdarugó csapatunk igen jó helyen végzett •■ebl>en a fordulóban. A vasárnapi mérkőzés komoly erőpróbája lesz a válogatottnak, hiszen a vá’ogatott tagjai zömmel NB Il-es csapatainkból kerülnek ki és igy Békés megye sixvt kedvelő tábora joggal elvárja, hogy ezen a mérkőzésen komoly küzdelemnek lesznek szemtanúi és a vá’ogatott tagjai bebizonyítják, hogy fejlődő szocialista sportunk egyik komoly eredménye lesz a Csepeli Vasas elleni mérkőzés. A Megy« TSB labdarugó társadalmi sportszövetségének elnöksége a csütörtöki vá’ogató edzés után állítja össze a megyei válogatott tagjait és jelöli ki a csapatot. A válogatott mérkőzés előtt az orosházi já'ás ifjúsági válogatottja játszik Békéscsaba vá os ifjúsági válogatottja ellen. VIHARSAROK NÉPE az MDP Békésmegy?i Pár bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Nagy Antal. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Békéscsaba, Sztálin-ut 7. I. emelet. Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.: 21-76. Békési Nyomda, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botvánszky Pál