Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-18 / 167. szám

Gyors cséplés, gyors begyűjtés - korábbi szabadpiac! Jó felvilágosító munka nyomán Fiizesgyarmaton növekszik a beadás Füzesgyarmaton is egyre na­gyobb Lendületet vesz a cséplés lés ezzel egyidőben a beadási kö­telezettség teljesítése. Gyáni Sándor 12 holdas középparaszt 180, Hege­dűs Gyula ötholdas dolgozó pa­raszt 150, Túri Lajos 9 holdas dolgozó paraszt 110 százalékban, teljesítette árpabeadását. Az első búzát közvetlen a géptől Papp Jó­zsef 12 holdas középparaszt szál­lította be a füzesgyarmati földmű- tosszö vetkezet raktárába 12-én a délutáni órákban. De nemcsak any- jnyit, amennyi az előírása volt, ha­nem a dupláját, vagyis 200 százalékban teljesített A népnevelők eddig is tartalmas felvilágosító munkát végeztele, amit természetesen most sem hagytak abba. Vitába szállnak az olyanok­kal, akiket megtévesztettek a kulá- jkok s nem látják a község fejlő­dését s azt, hogy nekik hogyan kell azt elősegíteni. A terv számos al­kotással ajándékozta meg a füzes- gyarmatiakat is. Jól felszerelt gép­állomást, 12.000 forint költséggel épült napköziotthont, 11.000 forint költséggel készült népzuhanyozót, kultúrotthont, bekötőutat kaptak, Most az alkotmány ünnepén adják át rendeltetésének a tízágyas szü­lőotthont. Eddig 70 kilométerre, Gyulára kellett az anyákat szál­lítani, ha nagyobb orvosi segítségre volt szükségük s bizony néhányan késve érkeztek. Oláh István s Dobo-uteä.Uan végez jó felvilá. gositó munkát. Esténként hol az egyik, hol a másik háznál jönnek' össze beszélgetni. Ilyenkor szóba- lu>/,/.;! a múltat azok előtt, akik a küblitek 'Iíárigját utánozva azt mond-1 ják: »sola a beadás«. — Mi maradt nekünk a termésből, mikor 1945- bon a magunk földjét munkáltuk? Semmi. Odafizettünk 6—8 mázsát az igáért. Egyikünk Agot Gergely 60 holdas, másikunk Csák Gy. Sán­dor 37 holdas, meg a többi kulá- kokaak. Ráadásul semminek sem hívták azt a munkát, amit végez­tek. Most traktor szántja a földet, jól megmunkálja és jól tereim. Van miből beadni, jut a szabadpiac-: ra is. Hogy Oláh István szavai nem hangzanak el hiába és hogy mennyire gyűlölik a dolgozó pa" másztak a háborúra spekuláló, a ha­talmukat visszaszerezni akaró ku-' feulákokat, mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy a Dobó-utcabe­liek a gabona kivételével. 95 szá­zalékban teljesítették mindenből harmadik negyedévi beadási ter­vüket. Györfi István 11 hold földet ka­pott a felszabadulás után Füzes- gyannaton. De csaknem elment tőle a kedve. Az akkori össze-vissza helyzetben kénytelen, volt Balogh Sándor 70 holdas, meg Pikó Lajos 63 holdas ku Iá koktól búzát kölcsö­nözni. Adtak is azok, de egy mázsáért 25 százalékos kamatot, vagy 12 napi munkát követeltek, Györfi Istvánt is akkor dolgoz« tatták, amikor annak saját földjét kellett volna kapálnia. Most Györ­fi István ie keserű emlékként mondja el dolgozótársainak, hogy akkoriban fele termést sem adott a földje. Ha továbbra is szabadke­zet engedtek volna a kulákuzsorá- nak, ©zőta megint cselédeskedhetne. Török László sem rejti véka alá, hogyan élt a múltban Jakabfi Lász­ló 3.500 holdas bérlőnél. Hat csa­ládjával egy kis egészségtelen ház­ban szorongott. A gyerekek egész télen át otthon ültek, csaknem, meztelenül. Kenyerük is kevés volt, nemhogy ruhára és iskolás könyv­re jutott volna. Felszabadulás után 12 hold földet kapott, aztán ahogy korlátozni kezdték a kulákuzsorát, úgy nőtt, gyarapodott gazdasága. Ma már léét lo«a s egy tehene van. Megnagyittatta házát, istállót és sertésólat építtet. Gyermekei sem éreznek hiányt semmiben. Mind­ezek mellett azt is elmondja: — ta­valy 150 százalékra teljesítettem beadásomat s az idén is jóval túl­teljesítem. Asszonyok bevonásával sikeresen befejezzük az aratást íz aratást két műszakra osztottuk be, hogy a gép egy percig eo, álljon kihasznáíat.anul és a minisztertanács határozata értelmében idiőben be tudjuk fejezni. Csoportunk tagjainak feleségei válla koz- arra, hogy minden éjjel kijönnek keresztet rakni a gép után. így tudott éjjel-nappal haladni az aratás. Az őeziárpánkat xnár 100 szá­zalékban, a búzát pedig 90 százalékban learattuk. Bondár József, a sartadi gépállomás körzeti szerelője m% a yasámapját is feláldozta azcit, hogy aratógépünket ki tudja javítani. Vinoe István ®rtés- ^ondozó pedig két hajnalban 25 hold éipakapaiékot szedett fel egye­dül. Az arató munkacsapat hajnal két óráig gyűjtötte a szénát, hogy állatállományunk részére a megfelelő takarmányt biztosítsa és az ara­tási munkákból semmi kifeséee né tegyen. Két óra után pedig hozzá­kezdtek az aratáshoz- így a napi tel^ítmónyükiet 210 százalékban tel­jesítették. FODOR MIHÁLY, Sarkad, «Petőfi» tszcs. A DISZ-fiatalok ílredjuk-móil szerrel csépelnek A csorvási állami gazdaság kombájnjainak kivonulása nagy érdeklődést keltett nemcsak az állami gazdaság dolgozói között, hanem eljöttek még a környék­beli dolgozók is, hogy megte­kintsék a munkáját. Tizennégy óra alatt 41 hold kalászost ara­tott és csépelt el a két kombájn. Majd a lecsépelt búzát kitisztí­tották és vontatóval a magtárba szállították. A kombájnok mun­kájához nagy segítséget adtak a gépműhely dolgozói, mivel szalmagyüj tőkocsi nem volt, így házilag készítettek és nem szórta szót a szalmát, hanem kis bog­lyákba gyűjtötte össze. Aratógé­peink éjjel-nappal vágták a kalá­szosainkat, váltott műszakban. A szorgos munkánál? meg is van az eredménye, mert aratási tervünket 5 nap alatt befejeztük. Majd rögtön három cséplőgéppel hozzákezd tünk csépelni, melyből kettő át van alakítva Bredjult- féle gyorscséplési módszerre. Az egyik gyorscséplőnél DÍSZ-fiata- lok vannak, a másiknál pedig a házépítő-brigád tagjai, akik ko­reai műszakban dolgoznak. így a cséplést nyolc nap alatt akar­ják elvégezni. Szabó József Csorvás, állami gazdaság. A mezőhegyesi asszonyok éjjel is csépelnek X A mezőhegyesi állami gazda­ságban az aratás befejezése után most a cséplésre mozgósí­tunk minden erőt. Ezt a mun­kát a mezőhegyesi pártbizott­ság javaslatára Bredjuk-féle gyorscséplési módszerrel vé­geztük, 500 mázsa gabonát csé­pelünk el naponta. így végzi a cséplési munkát az újmezőhe- gyesi üzemegység is, összekap­csolják azt a koreai nép iránt érzett szeretelükkel és koreai műszakban dolgoznak. Nem elégedlek meg a napi 500 má­zsás csépléssel. A nőbizottság elnöke, Dunai Józsefbe elv- társnő összehívta az asszonyo­kat, megbeszélték azt —, hogy az eddig vásárolt 8000 forint értékű koreai bélyegek mellett — mivel tudnák még segíteni a hős koreai asszonyokat Azt határozták, hogy a cséplési munkából is úgy kiveszik ré­szüket, mint az aratásból. A cséplőgépnél munkaerő van elég, azok egész nap teljes erő­vel dolgoznak, de éjjel állnak. Bálint elvtársnő azt javasolta, hogy csépeljenek éjjel, 38 asz- szony azonnal csatlakozott eh­hez. Megbeszélték az üzemi pártszervezettel, úgy szervezik meg most már a fogatokat, hogy éjjelre is legyen elegendő csépelni való gabona és a 38 asszony teljes férfierő nélkül 140 mázsa gabonát csépel el egy-egy éjjel. Világosan bizo­nyítja ez azt, hogy a nők a legnehezebb munkában, a csép- lésben is megállják helyüket. Tímár István. Mezőhegyes, akadémiai hallgató. A medgyesegyhází „Moravszki“ tszcs is ünnepélyesen beadta az első gabonát Medgyekegyházán a »Morav­szki« tszcs megkezdte a búza beadását, egyenesen a csép­lőgéptől 16-án délután 5 óra tájban a medgyesegyházi fúvós zenekar, az úttörő csasztuska- brigád és tánccsoport várta a zászlókkal, föliratokkal és öt­ágú csillagokkal feldíszített ko­csiitat, amelyek hozták az első ga­bonát a hazának. Ott volt a helyi párt- és tanácsvezetőség a szépszámú ünneplő közönség között. A tszcs dolgozói ragyogó arccal hallgatták az üdvözlő be­szédet és azt a kedves kis mű­sort, amit tiszteletükre rende­zett Medgyesegyháza kultúrbri- gádja. A »Moravszki« tszcs tag­jai bebizonyították, hogy a gép­től való beadásukkal segítik öt­éves tervünk végrehajtását és a béketábor erősítését Herényi József Gépkocsivezetők és autószerelők szerződése a 100.000 kilométeres mozgalom sikeréért Javítás után 100.000 kilómétert lefutni egy gépkocsival komoly feladat., egyben érdeke nemcsak a gépkocsivezetőnek, hanem a mo­torszerelőnek is. Ezért csatlakoztak a békéscsabai Autójavítónál is a dolgozók ahhoz a mozgalomhoz, amelyben a gépkocsivezető és a motorszerelő szerződés megkötésével vállalják, hogy javítás nélkül futja le a gépkocsi a 100.000 kilométert a műhely elhagyása után. Szák Mihály motorszerelő egy, Rácz András és László István mo­torszerelő brigád szintén egy gépkocsit indított már útnak a moz­galomhoz való csatlakozásuk óta. Az eredmény nemcsak az, hogy az egyik gép már megtett 8—10.000 kilométert, hanem az is, hogy a gépkocsivezetők továbbra is tartják a kapcsolatot a motor szerelő­jével. Levéliélí Mtonélyeeen fordulnak egymáshoz véleményért bi­zonyos esetekben. Ez hozzásegíti a gépkocsi vezetőjét és a motor szerelőjét ahhoz, hogy mielőbb elnyerjék a várva-várt sztahanovista cimet. A Rőder-mosgalom eredményei a Kötöttárugyárban Harminc százalékkal csökkent a száz százalékon alul teljesítők száma a békéscsabai Kötöttáru- gyárban a június hónapban, az előző hónaphoz viszonyítva. Igen jó eredményt ért el Czipó And- rásné munkamódazerátadó, aki a hozzá beosztott új munkásokkal úgy foglalkozott, hogy 3—4 hét múlva aljjjgi alant olyan dolgozó az új munkások között, akin© haladta volna meg a 100 száza­lékos teljesítményt. De nagy sze­repük van ebben a Rőder-jnozt­galomba bekapcsolódott sztaha­novistáknak is, akik nemcsak a normán aluli teljesítőket segí­tik, hanem a 105—110 százalékot elért dolgozókat is azzal, hogy ta­pasztalataikat átadják jobb ered­mények eléréséért. így például a lánckötőben Jánosi Pál né fel­vető, kétszeres sztahanovista vál­lalta augusztus 20. tiszteletére, hogy Krajcsó Ilona ifi-felvetőt sztahanovista szintre emeli, aki ezt a szintet elérte, sőt túl is haladta. 40 elfogadott újítás a Pamufszö vőben Több ötletet és újítást vezettek máv bp m íidúa a békéscsabai Pamutszövőben, melyek biztosították a termelés emelését, a minőség javulását és az anyagtaWékoeságot. Ezekben a munkákban külö­nösen az Andé újitó-brigád emelkedett ki. Az újítás iránti érdek­lődést mutatja az is, hogy a dolgozók ebben az évben 67 újítást adtak be, melyből 40 lett elfogadva és ebből ara üzem már 38-at be is vezetett. Csupán, a Furák Mihály és Fekete István elvtársak femenergia megtakarítására beadott újításával 10.000 forintot taka­rítanak meg egy év alatt népgazdaságunknak. ILLETÉKESEK FIGYELMÉBE! Intézkedjen a gyulai OFOTÉRT! Az üzemekben, gyárakban, hivatalokban állandóan mnnkaveraeny folyik. Jó volna, ha a gyu'Lai OF ÖTÉRT is tenne felajánlásokat olyan formában, hogy a megrendelt szemüveget idejében szállítsa. De ez nemcsak vállalás lenne, hanem teljesítés is. Ugyanis én 3 hónap­pal ezelőtt rendeltem meg a szemüvegek A megrendelés után két hót múlva a régi használhatatlanná vált, azóta több, mint két hó­napja szemüveg nélkül járok. Számomra ez igen kellemet’en, mert év végén, amikor a Legtöbb munka volt, (szemüveg nélkül ke lett dol­gozni. En saját magam is vizsgára készültem. Azóta már kétszer sür- • gettem levélben, de még semmi választ nem kaptam. Java-oom, hogy jó lenne utánanézni az OFOTERT munkájának, bogy a nélkülözhetet­len szemüvegeket idejében küldjék el ft dolgozóknak. RÁBAI IRMA, Vésztő Miért késet! a fizetés az orosházi Barneválban? Július 12-én az Orosházi. Karneválnál 15—20 munkás be volt híva, fizetésfel vételre, délelőtt 10 órára. De annak ellenér©, hogy a pénz is idejében megérkezett, a fizetést mégis csak délután fél 1-koi kezdték meg. Kamazért a felelős, hogy ilyen nagy munka idején a dol­gozók több óra hosszát várakoztak? OSKÓ SÁNDOR, Orosháza DÉVA VÁNYAI GÉPÁLLOMÁS VEZETŐSÉGE! Miért áll még most is nyolc cséplőgép a telepen, süni­kor 15-én már teljes erővel hozzá kellett volán kezdeni a cséplési munkák végzéséhez? Olyan szükség van minden gépre, mint a miudeaniapi kenyérre. Sürgősen Intézkedje­tek! TANÁCSELNÖKÖK! Vegyelek példát a méhkeréki tanácselnökről, aki min­őiül géphez eljár és felülvizsgálja, nincs re szemveszteség. Egy­ben a be hordási fc ellenőrzi, hogy a begyűjtésen keresztül a szabadpiacot mielőbb megkaphat,sa a község.

Next

/
Oldalképek
Tartalom