Viharsarok népe, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1952-07-18 / 167. szám

2 1952 július 18, péntek ViUutsaiok Vlépt Egész Németország népe üdvözli a Német Szocialista Egységpárt II. pártértekezletének történelmi jelentőségű határozatát Berlin. (MTI) Erfurtban, szer­dán nagygyű'ést tartottak, amelyen több mint hatvanezer ember üdvö­sről!© a Német Szocialista Egység­párt IL pártértekezletének határo- ffltót. A demokratikus Németország Nemzeti Frontjához tartozó antifa- eiezti. pártok közül a Nemzeti De­mokrata Párt után a Keresztény Demokrata Unió és a Liberális De­mokrata Párt vezetősége is határo­zatot hozott a szocializmus építésé­nek támogatásáról. A Keresztény Demokrata Unió vezetősége nyilat­kozatában hangsúlyozza: «Felszólít­juk a Német Demokratikus Köz­társaság keresztény demokratáit, hogy minden erejükkel támogassák a munkásosztályt a szocializmus építésében. Mi, a nagy nemzetközi béketáborral szoros egységben, a szabadság,, a demokrácia és a szo­cializmus mellett foglalunk állást és ezzel az egész német ruemaet bol­dog jövőjét építjük.» A Német-Szovjet Baráti Társaság hamburgi szervezetének gyűlésén egyhangúlag hozo tt határozat a többi között a következőket mondja; «Üdvözöljük a Német Szocialista Egységpárt II. pártértekezletén ho­zott határozatot, amely döntő jelen­tőségű a német egység, a béke meg­teremtése és a béke biztosítása szempontjából fiz altján költségvetés hetvenhat százaléka mezőgazdasági, kulturális és egészségügyi célokat szolgál Tirana. (MTI) Az Albán Nép­köztársaság hírügynöksége, az «ATA» jelenté© emlékeztet arra, hogy az 1938—39-es években az ország költségvetésének negyven­két százalékát adminisztrációs cé­lokra, harmincegy százalékát ka­tonai kiadásokra költötték, míg gazdasági és kulturális célokra csupán huszonhét százalékot for­dítottak. Ezzel szemben az Al­bán Népköztársaság jelenlegi költ­ségvetésének hetvenhat százaléka a szocializmust építő albán nép gazdasági és kulturális életének fejlesztését, valamint a dolgozók egészségvédelmét szolgálja. Az or­szágban ma hússzor annyi egész­ségügyi in'ó et működik, mint a háború elölt A szovjet nép győzelmi ünnepre, a Lenín-csatorna megnyitására készül Moszkva. (MTI) Munkáról, öröm­mel és várakozással teli napokat élnek át a Lenin-(csatorna , épí­tői, akik már az utolsó simításokat végzik a nagy művön, szépítik a csatorna arculatát. A zsilipek kör­nyékén, a hajóállomások mellett és a hidaknál virágágyakat ültet­tek. A csatorna legfeetőibb ré­szén a nagy Sztálin szobra emel­kedik a magasba. Itt rendezik jú­lius 27-én a nagy viziút ünnepé­lyes megnyitóját. Boldog napokat élnek a Don- ooenti kolhozfalvak és községek la­kosai is. Saját szemükkel látják, hogv a csatorna vizével öntözött Baktériumtelep ax angol vixeken Brüsszel. A »Drapoau Rouge«, a Belga Kommunista Párt lapja az angol admiralitás hivatalos je'enté- eére hivatkozva megírja, hogy a, »Been Lomond« tengerjáró hajót, amely Skócia és a Lewis-sziget kö­rül cirkál, baktériumfegyverek kí­sérleti laboratóriumává változtató iák. idő j árás j e I en tés Várható időjárás pénteken estig: Ki­sebb i'elhőátvonulások, egy-két helyen »ég lehet záporeső, zivatar. Időnként élén kebb szél. A hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére: péntek reggel 12—15, délben 26—29 fok között. mezőkön embemogyságúra nőtt az idén az abszajszki körzet »Molo­tov« -kolhozának búzája. Az öntözés négyszeresére emeli ezeknek a földeknek termelékeny­ségét. A nagy szovjet földön min­denütt gyűlések ezrein beszélnek a dolgozók a küszöbön álló ünne­pélyes megnyitásról. Uj termelési sikerekkel és felajánlásokkal ké­szülnek a történelmi eseményre. A Volga-Don csatorna megnyitásáról intézkedő határozat hallatára a, »Szkurútovugolj« széntröszt mun­kásai a tröszt valamennyi bányá­jában túlteljesítik a napi tervet. A baráti Csehszlovákia életéből A második magaskemence építése Vitkovicén A szocialista versenykihívások lényegesen meggyorsítják a má­sodik magaskemence építését Vit- kovicén. A chrudimi Transporte üzem dolgozói ilyen versenykihí­vás keretei között gyorsították meg a magaskemence szellőztető csőberendezéséhez szükséges alkat­részek szállítását. Hasonló módon A világ egyik legjobb autómotorja A csehszlovákiai Koprivnice környékén az országutakon nem­régiben néhány nyolchengeres Tátra személyautó tűnt fel, ame­lyek úgy repültek az ország­úton, mintha a széllel kelnének versenyre- Az újtipusú nyolchen­geres léghűtéses motor tervezője Jiri Kies, a munkarendjei kitün­tetettje, aki a technikai problé­mák egész sorát oldotta meg a nyolchengeres autómotor kons­trukciója során. Mindenekelőtt a motor súlyát szállította le, ami­nek következtében az új nyolc­rövidítették meg az első ternrék- modellek készítését és az első önt­vények leszállítását, ifogt a muiv kaelőkészítő osztály vájKalta, begy húsz nap alatt készítik ei az égész termelési eljárás rajzait és adják át azokat az üzemi tervezés osz­tályának a munkafeladatok fel­bontása céljából. hengeres motor nagyságára nézve a Tatraplan négyhengeres motorjá­hoz hasonlít. A nyolchengeres motor 100 km távolságon 11.5 liter benzint fogyaszt, míg az eddigi motorok 14—15 liter ben­zint fogyasztottak. Amikor a kop- rivnioei Tátra művekben az új nyolchengeres motort rászerelték az üzemi kocsira, ez 240 km-es sebességet ért el. A személyautók 190 km-es sebességet érhetnek eb Az új motorok újabb bizonyíté­kai a csehszlovák autóipar nagy fej lettüégének. A BOLGÁR HATÁRŐRÖK A nap lassan lenyűgözik a Be­las/.ica, csúcsa mögött. A hegy már hosszú árnyékot vet a völgyié. Hűvösebbre fordul az idő. A határon minden csendes, csak a levelek susogását lehet hallani. Az egyik fa tetején jól álcázva áll Jovan Sztojanov ha­tárőr. Percenként, többször is szeméhez emeli látcsövét és éber szemmel figyel a jugoszláv, majd a görög határ felé. Egyszer csak Úgy érzi, mintha egy pillanatra megállna a szívverése: nem messze a megfigyelőállástól há­rom fegyveres alakot pillant meg. A három ember a bolgár’ határ felé közeledik. Sztojanov zász­lóval jieit ad a hátrább állomáso­zó kis határőrségnek. Vlaev őr­mester azonnal riasztja a ha- tárőrsöt: — Fegyverbe! Miközben az őrség tagjai el­indulnak, Sztojanot» szemmel taríja a három embert. Mind­egyikük állig fel van fegyver- kozie. A határőrség tagjai fu­tólépésben sietnek a Sztojartov által megadott irányba. A ban­diták a hegycsúcs felé tartanak, tehát a másik oldalról kell be­keríteni őket. A határőrök most mór kúszva haladnak a csúcs felé. A három férfi megáll egy forrósnál. Kettő közülük vizet iszik, a harmadik pedig figyel, A határőrök tüzelésre készen tartják fegyvereiket. Ebben a pillanatban azonban a banditák is észreveszik a határőröket. Ket­ten a földre vetik magukat, a harmadik pedig ész nélkül sza­lad a határ felé. — Állj, vagy lövök 1 — ki­áltja Vlaev. — Adjátok meg magatokat! A válasz: a banditák még job­ban lövöldöznek. A határőrök vi­szonozzák a tüzelést. Vlaev őr­mester harmadszor is elkiáltja magát: — Adjátok meg magatokat! Kis szünet következik. Aztán hallani a választ. — Megadjuk magunkat — és bizonyitékképen felemelik kar­jaikat. — Dobjátok el. a fegyvere­ket és gyertek húsz lépést előre, — hangzik a felszólítás. Néhány pillanat múlva már re­megve ott áll a két ember. — Ha megmozdultok, lövünk. — Ne öljetek meg — sirán­koznak most mái-. — Kegyelmez­zetek meg. — A két bandita ar­cán rémület ül. A két banditát megkötözik, a harmadik azonban meglépett... Visszatért Jugoszláviába. A kihallgatás során kiderült, hogy titoista kémek, akiknek az volt a parancsuk, hogy bolgár területen keresztül jussanak át Jugoszláviából Görögországba, közben kémleljék ki a határ kör­nyékének éétét. Két német gyárt­mányú gyorstüzelő puska volt náluk, tizenkét kézigránát, sok töltény és — amerikai kon- zervek. De a bolgár határőrök ébe­rek voltak. Meghiúsították, hogy hazájuk földjére az ellenség ész­revétlenül betegje a lábát. NAPRÓL—A APR A.. . §§ Egyre lendületesebben halad a fs cséplósi munka megyénkben. Ez- 3 zel párhuzamban azonban egyes községeinkben lemaradás van a U begyűjtésben. Adódik ez tanácsa- §§ ink laza -munkájából, másrészt = abból, hogy az osztályellenség’, a = kulákság is különböző, minden Ü alapot nélkülöző rémhíreket ter- g jeszt. Azt mondják például me­ll gyénk több községében, hogy = »nemcsak a beadási kötelezette g séget, de az egész termett ga- g bonát be kell adni, nem lesz §§ szabadpiac«. Ü Mi ezzel szemben a valóság? g A minisztertanács egyes mező- Ü gazdasági termények forgalmú- Ü nak ideiglenes szabályozására vo- g natkozó rendelet© kimondja, hogy = a kenyérgabona és a takarmány- g gabona korlátozásának forgalma g július 1-től, csak addig tart, g mig a község egyénileg dolgozó g parasztjai természetbeni, gépál- g lomási gabonatartozásukat ki nem g fizették, lieadási kötelezettségük- g nek eleget nem tettek. Érdeke 5 ezért a község összes dolgozó §f parasztjainak, hogy mielőbb tel- g jiesitsék, — rászorítani erre a H kulókokat is, — mert egy-két g hanyag teljesítő miatt a község g már késve kapja meg a gabona g szabad forgalmát. Ez vonatko-t Ü zik az tees és Il-es mintájú ter- g melőcsoportjainkra is. Termelőszövetkezeteink, III-as típusú termelőcsoportjaink pe­dig, ha a kapott természetbeni juttatást, AMG-tartozásokat ki­fizették, beszolgáltatási kötele­zettségüknek eleget tettek, füg­getlenül attól, hogy a község, — vagy a község többi termelőcso’- portja — teijesitetto-e a beadá­sát, ha elérik a 100 százalékos teljesítést, megkapják a szabad, értékesítést. Természetesen, mig nincsenek rendben a beadással, addig a terményt, a munkaegysé­gek után sem Lehet szétosztani, de a háztályi területen termelt terményeiket sem értékesíthetik. Te'jenen termelőszöretkezeteink — csoportjaink vezetőségén, tag­ságán, községeink dolgozó pa­rasztjain múlik az, hogy mi-' előbb megkaphassák a gabona szabad forgalmát. Pártszerveze­tek, cséplőgépek népnevelői ad­ják meg ezekre a kérdésekre dolgozó parasztságunknak a vi­lágos választ, Leplezzék le aku- lákok alaptalan híreszteléseit, hogy n© zavarhassák avval a cséplési munkát, begyűjtési ter­vünk teljesítését, mielőbb él,űz­hesse a termelőszövetkezetek — csoportok — tagsága, községek egyénileg dolgozó parasztága — a gabona szabad forgalmát, a szabadpiac előnyét. (f. s.) Külpolitika néhány sorban... B. D. Murphy^ az Egyesült Államok japáni gauleitere — hiva­talos minőségében amerikai nagykövet — kiterjeszti Japánban a Gestapo-típusú amerikai szervezetek hálózatát. Murphy — azóta, hogy áprilisban Japánba érkezett — 23 titkosszolgálati központot ál­lított fel az országban. A johannesburgi bíróság szerdán félévi kónyszernymkára Ítélte Dadát, a délafrikai indiai kongresszus elnökét. Dadut azzal vádo'ták, hogy, «vétett a kommuaizquis elnyomására irányuló törvény eüensj*, minthogy egy johannesburgi nyilvános gyűlésen elítélte a Malan-kor- mány- fasiszta intézkedéseit. 4 m ♦ Az angol hadügyminisztérium közölte, hogy az atlanti haderők Oamey amerikai tengernagy parancsnoksága alatt álló dé európai pa­rancsnokságát két részre osztják és egy új alappalancsnokságot hoz- nak létre. Az új alapparancsnokság — mint a «Router» jelenti —, Gö­rögországot és Törökországot foglalja magúba. ♦ ■ 4 Emrys Hughes angol munkáspárti képviselő az alsóházban be­terjesztett hatáiozati’ javaslatában követeld, hogy szüntessék meg az Angliában lévő amerikai támaszpontokat és «a kormány mondja fel azt az egyezményt, amelynek alapján bombavetpk állomásoznak an­gol területen». 4 ■ 4 Az Uruguayban élő spanyolok augusztus hó folyamán békeérte­kezletet tartanak. Az értekezlettől kapcsolatban az uruguayi spanyol békebizottság felhívást tett közzé az «Espaira Democratica» című lap­ban- A bizottság’ egységre és harcra szólít Spanyolország felszaba­dításáért Franco uralma és az amerikai megszállás alól. ♦ ■ ♦ Chilében tovább folyik a dolgozók eztrújkharca gazdasági köve­teléseik teljesítéséért. Egy chilei salétromüzem 1200 munkása már körülbelül Írét hónapja sztrájkol: több napon át sztrájkoltak a val- paraisoi autóbuezsoffőrök is. ♦ ■ ♦ Július 15-én Japánban több mint nyolcvan gyűlést tartottak a Japán Kommunista Párt megalakulásának 30. évfordulója alka inából, A gyűléseken több mint ötvenezren vettek részt. A rendőrség a gyű­léseken való részvétel miatt 157 embert letartóztatott 4 ■ ♦ A «Dzeumhuriet» keddi jelentése szerint a törökországi Diarbelát közelében folyó hadgyakorlatok során két katonai repülőgép a leve­gőben összeütközött és lezuhant. Mindkét gép személyzete életét vesz­tette­Párizs. (MTI) Az »UFI« jelenti Szaigonból, hogy a francia ex­pedients hadsereg heves harcokat kénytelen vívni Hüe körzetében, ahol vietnami par tizánegységek szünet nélkül támadják az expediciós hadsereget és egyre súlyosabb veszteséget okoznak neki. Az »ÄFP« jelenti Oranból, hogy a hatóságok Sidi-Bel-Abbes- ben letartóztatták Ahmed Kelef-et, az Algiri Kommunista Párt Köz. ponti Bizottságának tagját. Kelef-et »felforgató kijelentések megtá« telével« és »nem engedélyezett gyűlés tartásával« vádolják. ♦ ■ ♦ Franoors-Poncet nyugatnémetországi francia főbiztos szerdán be­jelentette 18 náci háborús bűnös ezabadonbocsátását. További 29 há­borús bűnös büntetését jelentősen leszállították. Ridgway-ellenes tüntetőket tartóztattak le Július 9-én Londonban a rend­őrség letartóztatott 14 embert, aki részt vett a Ridgway Angliába ér­kezése elten tiltakozó tüntetésen. A letartóztatottakat azzal vádolják,, hogy Ridgway érkézé ekor »illet­lenül« viselkedtek. A letartóztatás nagy felháborodást keltett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom