Viharsarok népe, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-20 / 245. szám
tUSíi október 2#, szombat ViUatsauk Héf%c »Ahhoz, hogy községünk vállalatát a kitűzött határidő előtt teljesíthesse, nem elég a tanács jó munkája. Nekünk is segíteni kell az őszi munkák szervezését, a Párt irányítása mellett mozgósítani » dolgozó parasztokat a vállalás túlteljesítésére.« így határozott a pusz- taottlakai DBFOSZ vezetősége, amikor a község megtette vállalását az A pusztaottlakai DÉFOSZ jól segíti az őszi szántás-vetési versenyt őszi mezőgazdasági munkák határidőelőtti teljesítésére. A község hárem határrésze, ezen belül pedig a dűlők kora tavasa óta versenyben álltak egymással. A cigányhomoki dűlő a Cteicsós dűlővel, a Ruszka dűlő pedig az Eperjesivel versenyezett, előbb a tavaszi, majd a nyári munkák gyors befejezéséért. Hasonlóan a többi dűlők is. tik a búzát is. Szerda estig 52 százalékban végezték el. Ezekben a munkákban a DEEOSZ-tagok is jó példával járnak eífőL Lászk Péter ötholdas, Lászk István hatholdas, Baráth Lajos három, idős Purdé György négyhóldas dolgozó parasztok földjén zöldéi is már a búzavetés. A cigány hóm oki dűlő vezet Dűlő-dűlővel versenyez A DÉFŐSZ-lagok példamutatása nyomán az őszi munkákban is tovább folytatják a versenyt. Gra- vilázs György négyholdas dolgozó paraszt a cigányhomoki dűlőből a Csicsós-dűlőbeli Mészáros Jánost hívta ki versenyre. Pilány Tivadar Jancsik Andrással kelt versenyre. Bs nem telt bele két hét eetm, igen eokan követték példájukat. Még is leüt az eredmény. Az őszi- árpát és a takarmánykeveréket a minisztertanács határozatának megfelelően szeptember 15-re, a rozsot szeptember '30-ra elvetették. Azóta jnár szépen bokrosodik a vetés. A kukorieaszárat az egész határban letakarították már. A vetőszántást búza alá eddig több mint 80 százalékban elvégezték. Javában veNem hanyagolja el a DBFOSZ vezetősége a vereenyértékelóst sem. Az erre a célra megválasztott bizottság hetenként értékeli a munkákat és gondoskodik arról, hogy a jól teljesítők neve az egpsz község dolgozói előtt ismertté váljék. Az elmultheti kiértékelésnél a dűlők közül a cigányhomoki dűlő volt az első, ahol már több mimt 72 százalékban végezték el a búza vetését. „Gergely Sándor a legkiválóbb..“ Nagy autóbusz gördült szerdán dől- U<4 i a puszta! üld vári kulturház elé. Na pox óta várt vendégeket hozott: az Állami Falusiinház tagjait. Este zsuto- lá ig megtelt a terem. Néhány perccel az e.öadás megkezdése elölt még üresek voltak az elsősorban levő székek. — Vájjon, kinek tartogatják? — kérdezgették a hátsósorokban elhelyezkedők Kérdésükre hamar megjött a válasz Egymásután jöttek be, foglaltak helyet a tani élenjáró dotgorói: Valackai Jó «séf elvtárs 7 holdas, Gulácsi György 4 ho das taná:stag, Szegedi Albert 3 holdas dolgozó parasztok és mások Valamennyien teljesítették már, sőt jóval .ulteljesitetlék n kukoricabeadási körte ezettségükct. A kenyérgabonából 1600 srátalékot teljesítő Szegedi Albert 10 mázsa morzsolt kukoricát adott be :>C«Ivgyre. Az őszieket is elvetették már, stft Valackai €lvtárs sajátján kívül, ö*v Hégely Gáborné és Kányi Pál búzáját Is elvetette. Ezért érte őket ez a kitüntetés. Valackai József meglepetésében egyre hajtogatta, hogy ő csak a kötelességét teljesítette. Széjjelgördalt a függöny. Csányúié elv i snö, a fatuszinház vezetője üdvö~ fcBlte a begyűjtésben és az őszi munkában élenjáró tszcs-íagokat, dolgozó parasztokat és aztán egymásután pereglek a jobbr.ál-jobb müsorszámok. Vámos Ilona, Képes Géza: »Hiéna és dögkeselyű« cimü verdét szavalta el. melyből a dolgozók ráismertek a vérszomjas Trumanra és véreskezü csaló á-a. Ti tora. — Véres, elvetemült banda — mondották gyűlölettel Gulácsi György ás má ok, mikor Miklósi László. Fehér György és a többiek a »Gyilkos« cimü egyfeívOnásos darabban megelevenítették azokat a borzalmakat, amiket a Tito- banda elkövet a jugoszláv nép ellen, a hezá ik i aiárán elkövetett nro/okációk- Iwí együtt. Galambos Gizella vidám szov'vt és magyar dalokat énekel. A vidámság fokozódott a »A traktor« cimü tréfán, mely versenyre mozgósította a dolgozókat, ■* őszi munká'r elvégzésére. Nagy sikert amtott Zsiga Antal csellószáma, •ki magyar egyveleget, grúz és orosz «épdalokat játszott. A tetszés hangos ■Hgnyüvánulása csúcspontra ért a kővetkező müsorszámnól. Vámosi Erzsébet H Véghelyi Irma kiénekelték az élen- |áró dolgozó parasztokat, de azokat is, Hkjk a kutákokra hallgatva, halogatják ■ kukoricabeadási kötelezettségük tel (esltését és a szántás-vetést. Gergely Sándor a legkiválóbb, begyűjtésben legétenjáróbb. Azt mondom,., hallgatom», fin, a Gergelyt választom. Sárközi Gyula olyan fajta, hogy a kuiák visszatartja. Van a faluban, amint tudják, s szabotál B. Kovács Lajos kuiák. Azt mondom.» hallgatom... Sok név került a rigmusba. Egyesek meg sem állták, hogy fel ne kiáltsanak: itt vagy Gergely? — Hol vagy Gutácsir Mikor Vámos Hona Polgár István: »Törvény a boldog ékt« cimü versét szavalta. Berki János megbökte szomszédját: hallod, segítenek nekünk agitálni. Vidám hangulat és nagy taps közepette adták elő még a színészek a »Boldog menyasszony« cimü színdarabot 4 képben. A népről szólt a népnek a műsor minden száma. S a puszta- földvári nép megértette a verseket, az ének- és zeneszámo ;at, » színdarabokat — Ezt zárták et elölünk a múlt reiwL lünk is szépen kialakult a versenyszellem. Azt akarjuk, hogy jövőre még magasabb terméseredményeket érjünk el, ehhez pedig hozzásegít bennünket a verseny. Nálunk minden brigád versenyben, végzi az időszerű munkákat. Például a kukorioatörést is így csináltuk. A gyapotszedésben a »Kossuth« brigád jár az éten, ők segítség nélkül szedtek le a gyapotot is, sőt a kukorioatörés idején segítettek a »Partizán« brigádnak. A verseny eredmény© többek között az -is, hogy van már zöldéin búzavetésünk. Csak egy baj. van, az, hogy a gépállomás nem' Mi, a békéscsabai Mélyépitőipari Technikum tanulói szerdán vidám kedvvel szálltunk fel a csabai állomáson a budapesti gyorsra. A mer zőberényi állami gazdaság gyapotföldjére igyekeztünk. Tudtuk, hogy várnak bennünket a beérett gubák. örömmel siettünk az állami gazdaság dolgozóinak segitségére. Felismertük azt, hogy minden deka elhullott, kárbament gyapot nagyi nemzetgazdasági kárt jelent s magunknak is kevesebb ruha jut. Megérkezésünkkor a munka meggyorsítása érdekében brigádokat alakítottunk. A fiú-brigádok gyaA békési, örményzugi állami gazdaságok gyapotezedőinek példájára egyre több állami gazdaságban vezetik be a szovjet gyapotezedéei módszereket. A ceorvási állami gazdaságtan tegnap előtt szedtek először szovjet módszerrel gyapotot. Már az első napi értékelésnél megmutatkozott az eredmény. Lebárd Jolán 71 kiló 90 deka gyapotot szedett le 10 óra alatt. Nem sokkal szer urai, — szökött ki a szó Vaipckai József ajkán, va amennyiük gondoltát kifejezve. — Húsz éven át csak az istállók bűze, a megalázott cselédsors jutott számomra. Hallomásból sem igen Ismertem a kultúrát... ».fis az előadás után sokáig folyt még a beszélgetés a dolgozó parasztok és a színészek között. Másabbak ezek a színészek, mint a régiek voltak. maradt el mögötte Molósi Zsuzsa sem, aki 69 kiló 40 dokás eredményt ért el. őré Rozália 58 kiló 10 deka gyapotot szedett le szovjet módszerrel egy nap alatt. Rá- lik Gizella 55 kiló 90 dekát. A gya- potszedő-brigád valamennyi tagja versenyben végzi munkáját és igyekeznek minél jobb eredményeket elérni, hogy ezzel is segítsék a »fehér aranv« időbeni betakarítását. .4 ni unk ti verseny eredménye: Van már zöldelő búzavetésünk is Az ipari munkások példájára náÖrömmel segítettünk gyapotot szedni a mezőberényi állami gazdaságban potszedési versenyre hivták a lány-—Zója-brigád nevében: brigádokat. A mi brigádunkat Zó- járól neveztük el és az ő nevébe® méltóan igyekeztünk jó munkát végezni. Brigádunk vezetőjének, BotiSzappanos Mar <if, Farkas Eszter, Mélyépitőipari Technikumi tanulók. A csorvási állami gazdaságban is szovjet módszerrel szedik a gyapotot győz bennünket géppel. Elek az idén szocialista község lett és persze kevésnek bizonyulnak a mező- gazdasági gépek. Mi azért megoldottuk a kérdést, a még hátralévő vetési munkákat úgy gyorsítottuk meg, hogy egy táblába voujun a gépeket, egyszerre végezzük a vetőezántást és rögtön utána a vetést is. Azért akarunk többet termelni jövőre, hogy több kenyér jusson az ipari munkásoknak, mert akkor ők is több gépet tudnak gyártani és lesz elegendő minden gépállomáson. Acs Zsigmond levelező, eloki »József Attila« tsz. már Verát választottuk, aki személyes példamutatással jár elöl a tanulásban és járt elöl a gyapot- szedésben is. De mi is be akartuk bizonyítani, bogy nemcsak jó tanulással, hanem jó munkával is kiállunk a béke védelméért. A tíztagú brigádunk 5 óra alatt 1 mázsa 14 kiló gyapotot szedett. A Nazarova-brigád megelőzött bennünket. Három kiló gyapottal többet szedtek, mint mi. Éppen ezért megfogadtuk, hogy a kővetkező alkalommal még lendületesebb munkát végzünk, hogy brigádunk kivívja az első helyet. A 3 ^44»444»4444»»444»»>»»W4»»W444W44«4«4»»WW444WW44»»>444»»V; A kukorűjabegyüjtés élharcosai KOVÁCS LAJOS, hoEhzMas gyomai dolgozó paraszt 341 kiló hulcoricabeadásávcl szemlen Sói kilát adott be. Kötelezettségéit ezzel 161 százalékban tetjesüette. Ezenfelül öt mázsa m'ar- esott kukoricára kötött számítási szerződést. TANADA PÁLNÉ, öthvldas kondoros!. dolgozó parasAfa&secmy, tanácstag S mázsa 76 kiló kukoricát. adott be. Beadási köte- lazeMségének 1168 százalékban tett eleget. ELEK OÁBOJt, ItaiJmldas békéd ddiyozá paraszt 215 százalékban teljesítette kukoricabeadási kötelezettségét. HAZAI ANDRAS, ötJmMas murontfi dolgozó paraszt a kötele zó 1 mázsa kukoricával szemben 3 mámát adott be és ezzel kötelezettségének 300 százalékban tett eleget. KATONA ISTVÁN, háromhetdas dombliratosi dolgozó paraszt beadási kötelezettsége 210 h Uó kukorica• Kötelezettségét 178 százalékban teljesítette. BOTLIK ISTVÁN, Imtholdas bucsai dolgozó paraszt kuleoricabe- adási kötelezettségét 28-4 százalékban, teljesítette. . AAAJ. aAAAAaaa aaa aaj tHJAAtiló 4 « ÉAÓÓiA s' , «vvCvvvvvv W w ▼▼▼ vvtvwtvvvwvvt w w ▼ » t v vV» «vf ff f«vf f f f ff grw I Gépállomásaink az őszi tervért A békéscsabai gépállomás »Micsurin« brigádja szerdán napi tervét 248 százaiéira teljesítette. A brigád vezetője Kádas Gábor elv- társ pártvezetöségi tag, állandóan, a fcTÍgádtagok között tartózkodik,; rendszeresen ellenőrzi a munkát. Ez meg is látszik az eredményen. Kádas elv torsnak a jó munkaszervezés mellett most már arra kelül gondot fordítania, hogy az üzem- anyagi ogy a: ztást is csökkentsék- Eredményüket ront ja, hogy 105 százalékos üzemanyag fogyasztással dolgoznak. * Ahhoz, hogy a trsktoristák jól végezzék a munkát, hogy a gép- kieséseket a legkisebbre szorítsák; le, sok segítséget ad a jól dolgozó körzeti szerelő. Priskín Pál, a csorvási gépállomás egyik körzeti szerelője, jól végzi munkáját. A legrövidebb időn belül kimegy a javításra szoruló traktorokhoz s ott nutnkaközben tanítja a (rrkíóristá kát a kisebb hibák megjavítására. A csorvási gépállomáson az ő körzetéhez tartozó traktorok jóval kevesebbet állnak géphiba miatt, mint a többiek. Gépállomásaink csak ügy érhetnek ei még jobb eredményt, ha mindenhol megszilárdul a felelős vezetés. Ezt a kérdést tévesztette szem elől Csík a János, a nted- gyesegyházi gépállomás vezetője. Csóka János nem ismeri a gépállomás tervét, nem tudja, melyik a legjobb brigád, ki a legjobb trak- torhta- Igv azután azt sem ismeri« hogyan teljesítik a tervet. Arra hivatkozik, hogy »nem tud minden aprósággal személyesen foglalkozni«. Gépállomása 27 százalékod tervteljesitéssel, a leggyengébbek közé tartozik. * Vrányis Sándor, a battomyai gépállomás mezőgazdásza jól szervezte meg az őszi munkát. Pontosan beosztotta a gépeket területek szerint, Így a tervszerűséggel csökkentették az üresjáratokat. Vrányis Sándor a versenyre is gondot fordít. Rendszeresen értékeli az eredményeket, igy a gépállomás trak- toristái állandóan tudják, hogy álnak tervükkel. Vrányis Sándor munkája sokban hozzájárul ahhoz, hogy a battonyaí gépállomásról ke- ri'lnek kJ a megye legjobb traktoristát. übe*» éJLet&Ul Békéscsabai Erőmű Az erőmű dolgozói is fokozottabb lendülettől, a termelés, az anyag- takarékosság növelésével igyekeznek tervüket határidő előtt teljesíteni e a naponta születő újabb' eredményekkel készülnek méltón' megünnepelni az Októberi Forradalom 34. évfordulóját. H< a termelékenység Hursón Mátyás lakatos 125 százalékos eredményt ért el egyéni terve teljesítésében. Termelékeny-! ségének fokozása mellett rendszeresen tanítja az átképzősöket, tanulókat. Kés jár Márton az üzem legjobb fűtője 1.5 százalékkal nagyobb fűtési értéket ér el, mint fűtőtársa!. November 7-i vállalásában szerepel, hogy az eddigi »salak-éghető« eredményét egy százalékkal csökkenti. Már 1.6 százalékos eredménynél tart. Vörös* László békebizottsági tag és Bo- hus K. János karbantartó lakatosok jó munkaszervezéssel, a szerszámok rendes karbantartásával és helyes előkészítésével a kazánmo-1 sasi időt 10 napról 8 napra csökkentették. Teljesítményük 108 százalékról 123-ra emelkedett. Segítség a vasutasoknak Orvos János békebizottsági tag és brigádja vállalták november 7-e tiszteletére, hogy fekbórmentes lerakást végeznek és az ötórás vagonlerakási időt négy órára csökkentik. Vállalásukat tartják és igy nagymértékben hozzájárulnak a vasutas dolgozók rövidebb koosifordu- lóért folytatott küzdelmének sikeréhez. Az egyének, brigádok fokozottabb küzdelme alapján fokozódnak az üzem globális értékei is. Különösen nagy szerepe van az üzemben a széntakarékosságnak, hiszen az energiatermelés alapja a szén. Harmincegy tonnát takarítottak meg az elmúlt hónapban. A dolgozók november 7-i vállalásuk teljesítésében a füstgáz előmelegítő berendezést október 27-e helyett október 10-ro felszerelték. A 17 napos túlteljesítéssel többek között 27 vagon szenet takarítottak.' meg. Gazda-mozgalom Gazda-mozgalmuk keretébe^ összeszedték az üzemben elfekvő és helyileg felhasználásra nem kerülő anyagokat, elektromos vezetékeket, armatúrákat, villamos szerelékeket s ezeket más vállalatoknak továbbítják fölhasználásra. Eddig 25.000 forint értékű anyag vár elszállításra. Hibajavítás A kazánházátalakitás nagy munkálatai miatt elhanyagolták az újítási mozgalom fejlesztését. Huszonnégy újítás, ötlet bevezetései maradt igy el. Most a komplexlés a karbantartóbrigád közösen vállalta, hogy november 7-ig 12 és december 7-ig a másik 12 úji-t tást, illetve értékes ötletet bevezetik és igy segítik tovább az: anyagtakarékosságetb, munkaköny- nyobbitést. Hatodik hónapja tartják az élüzem kitüntetést és továbbra is meg akarják tartani.