Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-12 / 288. szám

VIHARSAROK NÉPH 8 A tanácstagok példamutatása újabb lendületet adott a takarmány begyűjtésnek Dolgosó parasztságunk ébersége sorra leplezi le a takarmánybeadást szabotáló kulákokat Annus llókus esanádapácaí ta- náeslaj versenyfelhívása nem ma­radt visszhang nélkül a megyé­ben. A községi tanácstagok egy­másután csatlakoznak a verseny- felhíváshoz, igézetet tesznek arra, hogy rövid időn helül teljesítik kötelezettségükét. Hogy ezek az ígéretek nem ma­radnak papíron, azt naponta bi­zonyítják az eredmények. l.őkösházán, lio'szu hetekén ke­resztül, még a pártvezetőséghen és a tanácstagok közölt is akadt «Ivari. aki az ellenség uszályába «f • <J v túlszárnyalta a i kerülve, azt hangozhatta, hogy nem lehet teljesíteni a beadási kötő« Jezettséget, mert a községben na­gyon rossz volt a termés. A ver­senykihívás után a lőkösházi ta­nácstagok is körülnéztek házuk táján és az eddigi böaadások ered­ményei azt bizonvil ják, hogy nem eredménytelenül. Csipái Károly ta­nácstag például, aki a kenyérgabo­nabeadási kötelezettségét O12 szá­zalékban teljesítette« most a la- karmánvbeadási kötelezettség tel­jesítésénél yári eredményét, dányi kidák sem nézte tétlenül a többiek lekezelését. Az elszámol­tai ás alkalmával letagadta a ter­més egvrészét és elrejtett hat és félmázsa árpát, három mázsa ku­koricát. Emellett a padlást el járó- nál befalazott két mázsa cukrot, Ag kiló zsírt, 2.4 kiló rizst. A tár­gyaláson azzal védekezett, hogy nyugaton lévő alezredes fia ré­szére tette félre. A bíróság más- félévi börtönre, ötezer forint pénzbüntetésre, háromezer forint; vagyoni elégtétel megfizetésére Ítélte, valamint a község területé­ről kitiltotta. Esek a mi ellett végeink Mi, magyar dolgozók, is a legna­gyobb odaadásnál harcolunk ft békéi­ért'. Kezünk ököllny szorul aa im­perialisták bundája feló, alak ogy újabb háborúval fenyegetik orszá­gunk további építését. Éberségre, még kérlelhetetlenebb harcra vau szükségünk, hogy megakadályozzuk a kalandorokat. Do nemcsak kifelé határainkon túl kell figyelemmel latiérni ellonségehrket, harcolnunk leéli itt- helyben is a csatlósaik, a mi lielső ellenségeink ellen is, a kulákok ellen, akik a legnagyobb, a legelsz,ántabh alias dolgokat hajt­ják végre. Tudjuk, hogy a kulák mindema képes, ha kell gyilkol, ha kell gyújtogat, mindent elkövet, csakhogy ártson országunk szocia­lista építésében. Így van ez min­denhol, így van ez üélimígyeten . Harmati István-bélmegyevi kó­lák sem különb; mint a másik. Nonuégon magához fogadta örökbe T. Nagy Tiniét, abir a gazdaságúban állatia3 íuu lua dolgo: tatótti, Az örökbefogadottnak sommit sem fize­tett. Aliogy-úgy el látta, élelömmol, . ruházati ab A ruhát is csak'azt ad­ta T. Nagy Imrének, örökbefoga­dott »gyerekének«, amit ő .már-el­dobott, lakást az isi állóban adót ' neki. A békési DÉFüidz voeetőoégn rájött a kólák aljasságára. és ki­vizsgálta a kulák furfangos ügyét ás T. Nagy lnnének visszamenő^ dog 21.915 • forintot meg kellett, fizetni. Harmati 1st varr kulák ügyét a mUKOSz vezetősége átadta 11 bétáiét-veri tanácsnak. Azért tartattam szükségesnek ezt is megírni, hogy lássuk mag mind­nyájan. hogy milyen munkát foly­tat a kulák a mi hátunk mögött. Ezek ellen kall küldenünk rendü­letlenül és akkor a békénk nemcsak óhaj, hanoin valóság, lesz. Anti ti László. Dóké* 027 száza ékra teljesítette a lm-' adási kötelezettségét. Kovács And­rás halholdas dolgozó paraszt, szintén lőkösházi tanácstag, be­adási kötelezettségének 3Í>:s szá­zalékban telt eleget. Harankai Ferenc ü(holdas dol­gozó paraszt, a nagyksunarád ta­nács tagja, a beadási kötelezett­ség leljesilésével ismét bebizonyí­totta, hogy méltó a dolgozók bi­zalmára, Takarmánybeadási köte­lezettségét [\u> százalékra teljesí­tette, liurgonvabeadási előinúm za­lai pedig 10O százalékra, Zámbori Imre, a végegyházi községi Tanács lag ja sem maradt le a beadás tel­jesítésében; 180 százalékot ért el. A tanácstagok példamutatása magával ragadta a dolgozó pa­rasztokat is, Bodis Áron balto- nyai halholdas dolgozó paraszt 198 százalékban tett eléget kötelezdT- ségénck. Varga fis. István r í hol­das medgyesbodzási dolgozó pa­raszt. is túlszárnyalta a kenyérga- Ixinabegvü jlésnól' elei t jó eredőié­inél: 2Ö0 sráz'ékia leljc-iteHo .1 lakarmánybeadást. Szlovén­iák György tizholdas dolgozó pa­raszt a, kétegvbázi élenjáró tanácstagok példáját követte Bea lási kötelezettségének í5o szá­zalékban lelt eleget. Skaliczki La­jos liáromliohlas ujkigyósi dol­gozó paraszt 167 százalékot ért cl. Ezek az. eredmények azt bizo­ny ifjak, hogy ahol a falu koin- numislái, tanácátegjai felismerték a begyűjtés fontosságát és élére álltak a begyűjtés sikeres leljesité- séérl folyó harcnak, ott a dolgozó parasztok is példamutatóan tesz­nek eleget kötelezettségüknek. Amíg a falu do'gozó parasztjai a begyűjtés telje.-iléséért indulnak harcba, mert tudják, hogy ezzel is s béke ügyét sz.o'gálják, a dolgo­zók ellenségei, a kidőltök, akik k á bo rá rtt spekulá la a le igyekeznek léplen-nyomon szabo­tálni a takurmánv galtonabegyüj- tést is. Medgv esegv házán fazekas Sán­dor 3.1 holdas kulák liánom má­zva lisztet rejtegetett' és bét mázsa) búzát. A takarmány gabona leadás­nak sem lett eleget. \ csutka alá egy mázsa morzsolt tengerit rej­tett el. Termésének többi részéi! eltek ét éz te, __ A dolgozók ébersége azonban: yg\»Tu.'t j<|ie ■ lu'euJjj/i mesterkedé­seiket s a munkások é« dolgozó parasztokból alakult bíróságok szinte naponta ítélnek cl szabo­táló. feketéző kulákokat. Szivós István szeghalmi 70 hol­das kulák 66 mázsa, termény be­adásit szabotálta el. Hathón api börtönre, 2000 forint pénzbünte­tés ic és kétezer forint vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezték. Fábián Gábor 07 holdas békési kulák szintén nem lett eleget. Iier- ménvbegv ü jlé-i kötelezettségének. A bíróság; 19 mázsa terménybe- adásának elszabotálásáért tizbónypi börtönre, 1000 forint pénzbünte­tésre és háromezer forint vagyoni elégtétel megfizetésére köteleztek Gzibulka Béla 07 holdas kürösla­Megyénkben is megkezdték bika- és nszöborjúkra iakarriiáiivalirakot kapnak a leszerződött és felmentést a kötelező tejheadás alól « szerződéskötést a Nevelési előleget, dolgozó parasztok A földművelésügyi miniszté­rium ismét szerződéskötési ak­ciói indított a tenyésztésre al­kalmas üsző- és bikaborjak Je- sz.erzödletésére. A szerződések megkötése je­lentős segítséget jeleni a dolgozó parasztoknak. A le,szerződtetett tiszőborjak után a szerződést kö­tő gazda egy éven keresztül csak Sít százalékra köteles eleget ten­ni a tejbeadásnak. A borjak ti Ián bárom rész le tizen 5(10 forint ka­matmentes nevelési előleget is kapnak Megkönnyítik a lakar- niányellálást is. Az üszőborjak után 100 kilogramm abraklakar- mányl kapnak hivatalos áron. Az üszőliorjakal a Tcnyészforgalmi NV egyéves korában veszi át. A szerződött borjak után a tulaj­donos 10 százalék nevelési Ju­talmat is kap. A bikubnrjaknál a szerződés­kötéstől számítolt 9 hónapig tel­jesen mentes a gaziáa a lejbes/.ol- gáltatás alól. A bikaborjak lilán darabonként 600 forint nevelési előlegei kapnak s ezenkívül min­den borjú után 500 kg takar- mányabrakot. A szerződtetett hikakorjakat 16 18 hónapos korukban veszi át a vállalat és éppen úgy. mint az üszőborjaknál. 10 százalék ne­velési jutalmat kap a gazda. A vállalat a szerződéskötések napján azonnal átadja a gazdák részére a (ej heszotgá Itatási men­tesítést, a takarmány-utalványt és a pénzelőleget:, Tenyésztési szerződést 10 12 beles üsző-, vagy Inka borjakra lehet kötni. Megindult a hajrá Medgyesegyiiázán a szerződéskötések sikeres befejezéséért Amikor elfogadta Médevesegy- háaa ('Hiui szerződéskötésről Szóló verseny k ihívását, 10 százalék­nál tartottak. «.Ez bizony nem sok, ha nem javítunk, könnyen lema­radhatunk, pedig nein akarunk kerékkötők lenni a megyében.» így vélekedett akkor Gyurik elvtár*, a községi párttitkár. Üsz­ftzs is hívta a. pártszervezet legjobb aktíváit és elbeszéltei hogyan tud­nák mozgósítani hiánytalanul a község dolgozó parasztjait. .Más­nap aztán 180 népnevelő ült ősz-. szó, mint a község példamutató dolgozói, köztük a tanácstagok mind a nyolcvanegyen. Szövő Ferenc Ft holdas tözépparaszt tanáretag 5 holdra kötött szerződést, aztán javasolta, hogy valamennyi tajiácsfag a földterületéhez mérten n. legtöbb ipari növényre kössön szerződést. •— Hát ki termelne ipari nö­vényeket, ha nem mi ? — mon­dotta.: — A szabó ruhát csinál, de miből, ha mi nem termelünk ipari, növényeket. Szövő Ferenc példája ragadós volt. A többi tanácstag is szer­ződést kötött, majd utána elmen­tek népnevelőmunkára. A tanács­tagoknak sok követője akadt. El­ment Varga Pál is a szövet­kezetbe, mert látta, ha Szövő Ee- reuonek jó, akkor neki sem lehet rossz. Otthon el is készítette az ö tervét: egy hold 200 négyszög­öt cukorrépa, egy hold 200 négy­szög ö! kender, egy Kohl napra­forgó, 800 szögöl cirok, 800 szög­ül gyapot, 800 szögöt ricinus. Amikor bement a szövetkezetbe, ezt mondta, a termelési felelősnek: Az én kis tervem a nagy ötéves terv megvalósítását segíti Mikor leszerződött, felkereste bz egyik dolgozó paraszt társát és el­mondta, hogy ő hogyan szerződött. A verseny láz fűtötte, a békéért folyó harc tüze égett a med- gyesegyháziakban. «Nem maradunk te mi sem Csabaosüd mögötti nem maradunk te a békéért folyó harcban.» A népnevelők a párt- szervezet id mutatása nyomán ház- ról-házra jártak, hogy minden dol­gozó paraszt tudomást szerezzen a szerződéskötés jelentőségéről, tudomást szerezzen a osabacsiidi versenyről. így jutottak el a 91 százalék­hoz. Kileno százalék van hátra. A medgyesegy háziak, ki akarják vágni az utolsó hajrát, deceinlver litere nemcsak teljesítik, de túl­teljesítik a szerződéskötést. Ko­vács András, Pribolvszki István, a szövetkezet termelési felelősei napont* világosítják fel a dolgozó parasztságot. Hatalmas hajrá in­dult a 9 százalékért, fíolecz Pál. aki eleinte csak «érdeklődött» a szerződéskötés iránt, most, amikor már díílőjébeu minden dolgozó pa­raszt, szerződést kötött, rájött, hogy , j ■ki nem köt szerződést, a* a község becsületét veszélyezteti No. meg a szerződéses termeié* először is neki biztosit jobb eletet. Megkötötte ő is a. szerződést. így volt Zahorán Mátyás, Eiker .Má­tyás, azután meg sok-sok dolgozó paraszt. Nem akarnak lemaradni a szerződéses termelésben, b iáira volt a öli holdas Szeverénvi. András kulák suttogó propagandája,. hiába akarta Pluhár Pál 40 holdas kulák •Lebeszélni a dolgozó parasztokat a szerződéskötésről. A népnevelők a gitár i ója erősebb volt és lelep­lezte, hogy Muhar Pál kulák is elment «. szövetkezeti»' ó» te akart szerződni. De a madayss- egyháziakat, nem tudták félreve­zetni, mert a maguk jobb életén, tanulták már meg, hogy a szerző­déses termeléssel is kormányunk a dolgozó parasztság’ javát akarja;, Ezzel a tudattal indult további harcra Medgyesegyháza dolgozó parasztsága, hogy az utolsó haj- iával biztosítsa. a község hátra­levő 9 százalékát. Bíznak a siker- len, mert tudják, hogy harcukat a Párt irányítja. (Rocskár) Egyre több dolgozó paraszt ismeri fel a szerződéses állattenyésztés jelentőségét Dolgozó parasztságunk többször győződött meg saját tapasztalatai alapján, hogy a szerződéskötés — történjék az terményre, vagy jó­szágra, - mindenkor a dolgozó paiu-zísa.g érdekét szolgálja. .Me­gyénk parasztsága, is felismerte r szorzódé» előnyét. Ez megmutatko­zik :i eei téek»köté.c®knél is. tVárda- szallás dolgozó parasztsága ,137 da­rab sértésié kötött szerződést no- vombor hónapban. Csudábalhvn 109; Körösnagy harsány twin, it 5, Móh- korékeu 139 darab serién« kötöt­tek szerződést. Nagy bánhegyes, köz­ség előirányzatát több mint 200 szá­zalékban teljesítette, Okány község­ben SO daiab sertés helyeit 340, i’usztaecaegeii 24 darab helyett 136, Sarkaikeieszt úron 30 helyett 210 aortást kötöttek Je tenyésztéssé, illetve hizlalásra. Ezek az eredmények, mindenek­előtt a jó fel világosi to munkának eredményei. A földműves* zö vetít«* zetek *eríódfe!elősei egymással ver­senyló kelve végezték a fölvilágo­sító munkát, hogy minél több dol­gozó paraszt szerezzen tudomást kormányunk nyújtott .v segítségről. A. jó munkájukért kormányzatunk inog :is jutalmazta ezeket «• sertés- felelősüket. mint Kr,(egyházán Szá­lló dánost, aki 300. t Hiányt au .Szi­lágyi Istvánt es Novak tárjost, akik 200 200. Ifiiaevgyarimttoa Ko­vács Eajost, aki 100 forint jutái­mat kapott jó munkájáért. Nagy az érdeklődés dolgozó paí raszt.-ágmik körében a lnjásszerzö- déakötéseknél is. Megyénkben sí­idéig 832.362 daiab tojásra kötöt­tek szerződést 1950-13. Dolgozó jrai asztságuuk már megkezdte w i9öl-ea értendői.« is a tojóéi* való szerződést. Eddig összesen 4.481.489 darab tojásra kötött szerződést dol­gozó paiaszte águnk. Gabonarejtegető kulákokat leplezett le a inedgyesegvhá/.i taná<*s Medgycscgyháza dolgozó pa- ras/.ljai nap mint nap nagyobb lendiile!tel igyekeznek elegelten- ui termény beadási kötelezet tsé- güknek. hogy azzal is biztosabbá tegyék ötéves tervünk sikerét. Amíg a dolgozó parasztokat a bé­keszeretet, szabadságszeretet serkenti elegei lenni hazafias kö­telességének. addig Medgyesegy- háza községben is a. kulákok ezer- és ezerféle kifogással akar­nak kibújni a terménybeadás alól. Azonban a nép küldöttei: a tanácstagok nem ülnek fel a különböző kulákfurfangnak, ha­nem helyszíni elszámoltatást vé­geznek. Fazekas Sándor 36 holdas kó­lák heteken keresztül, panaszko­dott«, hogy nem (ml eleget lenni a termény-beadásnak, pedig hát ft nagyon »szeretne«. Amikor «dol­gozók kimentek Fazekas Sándor­hoz. 10 mázsa kukoricát. 3 má­zsa lisztet, 7 mázsa búzái talál­lak nála elrejtve. Azonkívül 24 kiló kendermagot, amit et kellett volna, hogy ültessen tavaly, de nem tette azért, hogy aztán sor­ra beszélhesse a dolgozó parasz­toknak. hogy nem érdemes ken­dert vetni, mert ritka. Ugyancsak özv. Kokaveez Bál né 26 holdas kulákasszony 3 mázsa hagymát rejtett el különböző helyekre. Szem-erényi Mihály 21 holdaskr- lák egy vadonatúj Iraktonuoto. t tartott: eldugva. Gulyás András 30 holdas kulák 100 kiló ben ■ magol rajáéit el. ami C hohl földbe leli volna elég vetőmagnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom