Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)
1950-12-12 / 288. szám
4 V1U AKSAKOK intim: Elsősorban a termelésben mutassuk meg9 hogy mennyire akarjuk a békét iroda tagja az időszerű nemzetközi kérdésekről tartott előadást. Such János eivlárs megyei ágit. pi'dp. titkár megnyitója utáil Décsi elvtárs részletesen ismertette a nemzetközi helyzetet. Többek közölt rámutatott arra, hogy a Korea elleni erőszakos támadás a hitleri úíla|- tiasságnál is kegyetlenebb. Az Sztrájkokkal harcolnak Németország egységéért, a békéért. Jugoszláviában is új háborús 'üzí’észkel készítenek elő az amerikai imperialisták. Ezzel együtt fokozódik a jugoszláv dolgozók mérhetetlen elnyomását De' fokozódik a munkásosztály harca is. Megalakult az illegális Kommunista Párt, mely vezeti ezt a harcot. A varsói II. ftéikevilágkongresszus a világ dolgozóinak hatalmas erejét mutatta meg az imperialistákkal szemben. A történetem folyamán először valósult, meg a dolgozó milliók soraiból a béke szervezett tábora. A Békevilágkon- gpásszus kiáltványa megmutatja, hogy lehetséges a béke kiharcolása. mert a háború egy kis im- |K.Tíaiisla csoport érdeke, míg az embermilliók békét óhajtanaid [.eheísége.s a béke kiharcolása, mert a háborút emberek csinálják* s emberek meg is akadályozhatják.-r- Fontos — mondotta a többek közölt —. hogy tovább sző-- lesítsülí a hékemozgahnat oiv azáuiinkban is. *c Vonjuk be a békeliareba az eddig közömbösöket Fokozzuk, szilárdítsuk meg a hékeiiarcnan tevékenyen részvevők munkáját. Elsősorban a termelésben mulassuk meg, hogy mennyire akarjuk a békét, mennyire küzdünk a háború elleti, növeljük népünk felelősség- érzetéi, hazaszeretetét, áldozatkészségét. Ne tagadjuk a liábo- ‘rúj> veszélyt, de szereljük Je, dia valahol az ellenség pánikot .akar kelteni. Erősítsük néphadseregünket és népünk szeret« tote«! vegyük körül. Ami a legfőbb: fokozzuk népünk szere te tét a kényszermunkára, úgynevezeti önkéntes brigádba . A dolgozó parasztság helyzetére mulat, hogy Jugoszláviában 1919-b'u több iiiinr félmillió hold földet a - parasztság nem vetett be. Ezt maga Tito ismerte el. a valóságban azonban énnél jóval több. Dávid Yincéné elvlársnő, F.nd- rődröl, elmondta, hogy i’igyel- hiü iikeL az éberségre kell irányítani. mert a reakciói, a kulák- ság szervezi a sorbaállások: Décsi Gyula elvtárs előadása a Pártolnátok Házában Szombaton, a Pártoktatók Ilá- amerikai rablók célja nenicsiipán záb'an Décsi Gyula eivlárs ál- Korea leigázása, hanem főleg larntitkár, a Központi Előadó- Kína meghódítása. Azért harcolnak a kínai önkéntesek vállvetve a hős koreaiakkal, mert hazájuk szabadságáról van szó. Az amerikai imperialisták átmeneti . sikerei uhun most a hős koreai nép sikeres éltén támadást indított. Az amerikai imperialisták ugyanekkor Nyugat-Xé- metprszágban is készülődnek, hábörúra fegyverkeznek. Nyugat-Németország dolgozói ezt nem nézik tétlenül „Vívjuk meg a munka frontján a vértelen csatát“ ezzel fejezte he beszédét. Vincze Imre elvtárs, Békéscsabáról, hozzászólásában felemlítette Pielro. Ncniti ama mondását, hogy új nagyhatalom jeleni meg: a Béke! Magánéletünk minden megnyilvánulásában felvilágosító'- munka segítségével harcoljunk és támogassuk ezt az új nagyhatalmai. Papp Gáborné elvlársnő, a gyulai Columbia üzemből. a dolgozók nevében így szólal! fel: — Mi, üzemi dolgozók munkát al, de ha kell. fegyverrel is megvédjük a békéi. Belgyógyásx-konfere nein tolt liékéscsa bú n A Ilorthy-rendszcr sem módot.' sem lehetőséget nem adott az orvosok szakmai továbbképzésére. Ezzel ellentétben népi demokráciánk és Pártunk minden lehetőséget biztosít orvosaink számára a haladás területén. Az orvosi továbbképzésben- nagy és döntő segítséget kapunk a Szovjetunió élenjáró orvostudományától. A szovjet orvostudomány eredményeinek megismerését és átvételét segítette elő a lúkós- csabai belgyógyász konferencia is. A konferencia részvevői meggyőződtek arról, hogy az orvos csak ügy állhat hivatása magas- halán, ha megismerkedik a legújabb vizsgálati eljárásokkal és az új gyógyítási tennivalókkal. A konferencia főtárgyát-a .megyénkben előforduló leggyakoribb betegségek gyógyítása képezte. A tapasztalatcsere folyamán kilőni, hogy megyénkben a reumás láz és a fekélyes betegségek ellen kell’legjobban harcolni. Dr. Ileíényi vezetésével a klinikai és gyakorló Orvosok a betegágyaknál is megvitatták n problémákat. A konferencia részvevői megfogadták. hogy úgy fejezik ki köszönd ükét a haladó szovjet tudomány és Pártunk segítségéért, hogy ezentúl még jobb munkát végeznek a -Gyógyíts jobban g- mozgalom keretén belül. Szilágyi Dezső Orvos- és Egészségügyi Szak szervezel. Sztálin elvtárs 71. születésnapjára 35 százalékos teliesitménvemelést vállaltak a nagyszénás! „Lenin“ tszcs ifjúmunkásai Szerle megyénkben a dolgozók hatalmas lelkesedéssel készülnek Sztálin1 elvtárs 71. születésnapjának megünneplésére, hogy bizonyságot tegyenek hőségükről, szereltjüket még inkább kinyilvánítsák miinkaíelajánlásuUkal V nagyszénást ’Lenin termelőszövetkezet dolgozói a következő erre a imiüktifelajánhisi lelték napra: ’ "j s.Mi, a Lenin t terfnelőszöveí- kezet növéiiylermesztő brigádja, Sztálin elvtárs 71. s/üiclésnup- járu váltailuk, hogy az ií/em- terv szeriül december 21-ig előirányzóit munkánkat, ami a száu- lóföldöii törteink, 2 nappal a határidő elölt befejezzük. A lovásziak alá kataszteri holdanként 100 kilő műtrágyát is elszórunk. \z utakat és a tanyaudvaron levő járdákat kijavítjuk, a szalma- kazlat és a takarmányon környékét remlbehozz.uk. Ezeknél a munkáknál az átlagos napi teljesítményi 25 százalékkal túlteljesítjük. Hiúságunk ugyanezen munkáknál !>5 százalékós leljesíl- ményenidést vállalt. \ kerlés,/.- mimka.esapat váHalia. hogy de- eemlier. 21 ig hel’ejtzí a kertészet előkészítő nnmkáil. Mi ezzel is lamiluzonvKU£ot akarunk tenni, szeri-leiünkét és bálánkat akarjuk kifejezni fel szabadi lónk, a békeláhor nagy vezére iránt. Kljén a világhété őré, Sztálin eivlárs!. Kmsstár Pál nagyszénás! Lenin-: termelőszövetkezet brigád vezetője. ,,W'« jobb munkára köteles bennünket a ,legjobb kubikos brigád' rím* Hazánk valamennyi dolgoz,ój i a leg-iuigvobh lendijiet.iut és ukaiállni fogott hozzá ötéves (érvünk moií való-áfásához. Ezt igazolják a -zebb- liét-szebb OK'diuéilyek, az iij normák, a selejt, «uyáameglukurinte torén elért {Hodinéuyek. Mi; b. kési kubikosok iro-t ózdób dal yozunk egy éfni közősnél. Az' el amit napokban u»«.V örömteli v olt részijük, Egyik biis uliink megkapta a dogjobb kubikos brigád.: címet. Nagy iyürgy, a bei aid vezetőjeiariuhanovisfa oklevelet is kaiéit, do a brigád .többi tagjai: Jl\ és iíioe. Beioe.-ki lnne. Szilágyi liure, Mc,l- nár Gábor. Szabó András, Lukács fnirc, Körö/si Jsis/fe, Szabó 3.-tván, f/adáttvi László, András, Yangon Józ-cte é- aihttóii Péter lé-zeit) is ülte airad-ay, Van az okíevéikia Iá*. A ..toéjotib kubi- ku brigád: ezentúl.még jobb íiúm- kát igyokszü; kifejteni, hogy méltó té.ryojí a büszke címre. \ Apii/i László, békési levők-..ő. m* \ üli fiaink“ flz MHOSz titkárság felhívása az MHOSz szervezetekhez és kuiiúrcsoportckhoz- , , ... , j tol us 11 m e n v ve rsen v ben, nagy Szovjetunió es Sztálin elv- ; y, . . , , ... , , , nők a. körzeti, járási. ;Iars iránt, bbiie.n a harcbanreadítlretetlciuil kövessük Pártunjkat, Rákosi elvtársat, mert . ügyünk igazságos és győzedeí*1110s is lesz. í Valamennvi hozzászólás törhetetlen békeakáratot és harci elszántságot ! tükrözött. Tcplánszki Pál eivlárs, Gyo- ’ máról, így izolált fel: A béke- tábor megerősítésére ragadjuk niég á téli oktatást, neveljük olt elvtársiunkat és a pártonkívüli dolgozókat igaz hazaszeretetre, a béke legjobb harcosaivá.« Ágoston Károly jeívhíi's, Vésztőről, egyik Jugoszláviában élei rokonának példájával bizonyí- . tolta be, hogy milyen szörnyű a helyzete a Tito-banda elnyomása alatt szenvedő dolgozó népnek. — Éheznek, nyomorognak a munkások, dolgozó parasztok egyaránt. Rokonától egy évvel ezelőtt kapott levelet, melyben megírja, liogy addig az ideig háromízhen hajtották cl Aa Országos Néjnnűvelési Bizottság által rendezett, december 21-én kezdődő Országos Téli Falusi Kiiltúvverseny alkalmas arra. liogy a kultúragitációs munkánkban mutatkozó hiányosságokat felszámoljuk — mondja többek között a fölhívás. Felhívjuk szervezeteinket, knl- túrcsoportjainkat, nevezzenek be a kultúrversenylje. Vegyenek részt a ezerepelje- jara-i. megyei bemutatókon, kapcsolódjanak minél többen a közös helyi knitítresopor- toklioz, hogy igy összefogva, jobb eredményt tudjanak elérni. Ne legyen egyetlen kultiircsoportimk sem. amely nem vesz, részt a versenytien. Ahol a faluban még nincs kultúresoport, az. AINDSz. kultúrmunkásui kezdeményezzék a csoporialakitást. Szolgálja a kultúvverseny szervezetünk megerősödését, az. asszonyok termelési aktivitásának fokozását, a kultűrforradalom kiszé- IsBitését, mélyítse el a felszabadító Szovjetunió iránti szeretetet. Mozgósítsa a dolgozó asszonyokat a Párt által elénk tűzött feladatokra, a szocializmust építő ötéves ■tervünk' végreha jtására, az ellenség leleplezésére, a klerikális reakció aktiam unkájának megakadályozására. egyszóval a béke védelmére. A rt>mán úttörők jelponuhha. A kópén Iirthntó díszkocsi, a bukaresti Úttörő palotát jelképezi. A múlt héten választott vezetőséget a nagyszénás! . 1 )óz>a tszcs DlSz-szervezete. Az idősebb elv- láisak és pár!onki\üllek yésid szerellek volna venni a. váLwdásqn, látni szeretlek volna: fiaik és Iránjaik hogyan, milyen kőrüihkin- lé<-rl lala-zlják in"g" ve/előikd fordilamik-e erre elég gondol. Mi kor a D-lS'z-vézeIőség közölte re lük, hogy az szabáíveJtenes dolog volna, ha beengednék, őket a ve1-. zrlőség\ála?ziásr:i, akkor ugv nrih áii.i lott.ik véleménsl az’ ehl;\i:sak és párloukhidíek: »T nil jiuinfi 'váltntsiinijt ce:,töl maijuknak. Merj nlárhil.! némi, liO'jy intetik saját ii.rjvn- !ut Ivz igen szép kijelentés az idö- »L'bbek részéről. A alóban nem lebe! az közömbös egyetlen dolgozónak sem, liogy kik vezetik az ií- juságol, milyen a szervezeti élet. lie ludju-e tölteni a szervezet a ráváró ieladalokal? Az idősebbek gondja is kell. hogy legyen, milyen bátor és kemény oszlálvhar- cosokat nevel a I) 1Sz Igen ■ szép jelenség voll ez n Iszcs-Ligok részéről. A gondoskodás azonban csak ügy bozlial inegfelolű eredményt, ha az idősebb dolgozók mindig ős minden cselben figyelemmel kísérik az ifjak szervezeti életéi, tevékenységéi s ahol lazaságot, nemtörődömséget észlelnek, nevelő, lílmulnlú szóval próbálják kiküszöbölni azt. »A mi fiaink . »Dózsa tszcs dolgozói. Valóban, az ifjúság a miénk, éppen ezért arra kell törekedni, hogy ez a mi ifjúságunk Jgföft'n,, i^rinceys, bátor harcosa _»» szocializmus építésének, a béke oszlopának. Minden dolgozó chlxm az országban így kell, hogy tekintse az ifjúságot, a mi fiainkat. Ez a szó váljon élű, eleven valósággá a munkában é> a harcban. Minden dolgozó azon legyen, hogy, az ifjúk olyan emberré váljanak, akik Lidják, mii, mikor, Uiicrli cselekszenek önmaguk és adói- ' gozó nép érdekében. Itveapó kell nevelni a mi fiainkat, az ifjúságot (Sz. 14 Héjitievelőh! Párfteizslmiak! ezt mondották a nagyszénási »A ál asz a dolgozók kérdései r«* címen az 3V1DP Jvözpouti áczeló- ségc Agiláeiós Osztálya brostiiál acloit ki. A füzet négy tikkel tartalmaz: i. Békeharc korunk Imlalmas mozgalma. a. Kiknek jelent hasznot aa agresszív imperialista politika .3. Amerika Konnnunisla Pátija harca a reakció ós a háború ellen. A jobboldali szőriéldemokva- lák a l>éke Jeggonoszabb eHerv- ségei. A füzei ára 8o fillér. Karibíitó: a párlszervezelbcn. Meg rend cl belő: Szikra könyv- éa ])rapagaiida.mviig terjesztő, Budapest, \ ., Deák Ferenc-u. íj. A Ma gyár-Rom cin Barátsági Hét eseményei Budapesten és vidéken Kedden, decemler 12-én délben nyílik jiieg1 a budapesti Nemzeti Szalon! an a Komán Népköztársa- vsá**1 Művészete eíiiiű kiállítás, amely a vonlán festészet, szobrászat, a népművészet és politikai karikatúra fejlődéséről és ered mén veiről ad áttekintő képet. A budapesti Magyar Színház a Karát sá-ííi. .Hét folyamán, két alkalommal, december 11-én és 14-én mű nra tűzi Da- vidog.lu. román íré, tavaly nagy sikerrel bemutatott -zín(!a: ab jut, a »Bányászok -at. Jelentős kuitiuo*o- méiiyek színbőlyo lesz számos ipari központunk és vidéki városunk, köztük llékéscsaha is. A 38(i ta^ii m mán szakszer ve: •.éti e'ívütteí ■‘'V J« bor 1‘J-én Békési >rbá.n lép fel.