Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)

1950-12-14 / 290. szám

VIHARSAROK NÉPE fii első tanácsülés Mezőhegyesen BEN1UC MISÁI: HA ZÁM ancaes .Sándor ós a többi faaáes­a Párt, a demokrácia tette lehetővé, tagok. A multi.aa som szavuk, fém becsületük nem volt. Most ők a gazdái a községnek. Most Kiss Sándor beszól, a volt nincstelen zsellér, hogy az ötéves terv első esztendejében Mezőhegye- jon is a Petőfi-pusziai iskolás gyer­mekek vonaton járjanak az iskolá­ba. Beszólt, hogy /jelemre vigyék a község dolgozói­nak ügyét, a termény-beadást.« A második pontban ez szerepel: »A tanács tagjai népnevelőmunka alap­ján látogassák lo egymást, saját maguk ellenőrizzék lo azt, hogy a tanács tagjai közül eleget tett-e mindenki kötelezettségének és ha akadna olyan, aki elmulasztotta ezt, népnevelőmunkával, tapasz­talataik kicserélésével legyenek egymásnak segítségéi«.« Sok-sok pont szerepel a mezőho- gyesi tanács határozatában, amely mind anól szól: hogyan javítsák „A t r;ik tor isi aktiak köszönöm44 Október 22-én Mezőhegyes dob­ozéi is megválasztották községük ■áriyító szervét, a tanácsot. Dwem- sr 6-án ültek össze ív nép küldöt- jí, hogy kiértékeljék eddig vég­ett munkájukat Boros Katalin, torhely Jáuosné, Várad! István, 'sob Mihály, Balogh Gyula. Kc­ogy az 1'jtvjlepen levezető csatár­át ópítliesfenek, hogy villanyt ad­unak az újtelepi dolgozóknak. Hatvannégyen voltak itt, 61-eh elveseitek Kiss Sándor szavait, do elük együtt helyeselte a község s-zos dolgozója, mórt élő va'ó-ág vonat, a csatorna, az újtelepi illanva Még nem ült el a zúgó ii’Bvihar, az éljenzés, ami a Párt­ák, Rákosi elvtársnak szólt, mi- or Török .) ózsof tanácstag a 46- s majori dolgozók kívánságát tol— aácsolta: —- Az utcákon nem ég . villany, tegyük lehetővé, hogy e kelljen sötétben botorkálni a olgozókuak. Ymeze János ismét az jtelepi dolgozók üzenetét hozza: — verik a dolgozók a járdát, — mon- ‘ottn. — Nemes Zoltánná az 56-os nujor útkövezósét hozza szólja.. Va- ainennyiüknek volt egy-kéfc szavaik, uei't itt a tanácsülésen is az egész :özség dolgozóiunk üzenetét tolmá- solták. Azt, hogy Mezőhegyes köz­ég lakossága is sokat vár a tanács­éi. Ennek a kiválásnak akar eleget enni Török József i~, amikor is­iiét szót kér: , Hílveslem a tanácstagok fel- elé-oit, do vegyük számon, hogy sok akkor lesz járdánk, villanyunk, ha ehhez i dolgozók hozzásegítenek, iá mindenki eleget tesz teimóny- jegyüjtési kötelezettségének és ell­jen nekünk, tanácstagoknak kell MenjánMuk. r-M iui-._,.'J.V>iök József is jel tokkal.i kchrzoay ítotia, ott u ta- lácsülé cu: -öO kiló kukoricát ajáu- ott fel, azon felül, hogy már ter- nény beadását teljesítőt te. Aztán a tanács határozati javaslatot hozott i további munkával kapcsolatban. A határozatba belefoglalták: »Min­denben a tanácstagok mutassanak A inedgyesegyházi gépállomás dolgozói hatalmas segítséget nyúj­tónak a község' dolgozó paraszt­jainak, jó munkájukkal lehetővé tették, hogy. a dolgozó parasz­tok többet termeljenek. A gépál­lomás jó munkáját a dolgozó parasztok megelégedése kíséri. Erről a megelégedésről tanúsko­dik Füri Ferenc halhoídas dől-' gozó paraszt levele is, amit a gépállomás dolgozóinak irt: Tisztelt Irjkiorista elvtársakI A Telepi-féle dűlőben van (j kataszteri hold földem, mind traktorral szántottam fel. Való­ban hálás vagyok az elvtársak­nak,, akik lelkesen és becsülete­sen végezték a munkál. Nálam Nagy «László és Pászmái* Géza dolgozott. Nekik köszönöm a jó munkát, de államunknak, a dol­gozó népnek köszönöm, hogy ilyen nagy segítséget adott a falu dolgozóinak. Igyekeztem is ele­get tenni minden kötelezettsé­gemnek. minden felesleges gabo- n-íninf bead iám a szövetkezetbe. meg a község dolgozóinak hely­zetét. Erről beszélt Dobos Ferenc, a végrehajtóbizottsag titkára is, ami­kor azt mondta: — mienk, dolgo­zóké a hatalom és a tanács tagjai nemcsak vezetik a népet, do min­denben azok érdekét kell, hogy kép­viseljék. Mutassuk meg — mon­dotta —, hogy nekünk nincs szük­ségünk a Marshall-tervre, mert mi felépítjük saját erőnkből országun­kat. Ehhez szükséges azonban, hogy mindenben eleget tegyünk állammal szembeni kütelezetteé- günkuek. Azért, hogy köz-ségünk időre, 100 százalékoson teljesítse a termény beadást is, felelősek va­gyunk a népnek, felelősek Pár­tunknak, de felelősek az egész bé- ketóbornak. A nép küldöttei égytől-egyig el­fogadták a határozatot és annak tudatosítását vállalták falugyűlése­ken, mert, mint mondották: nem titok az, amit a tanács csinál, mert minden a népért történik, (tíocskár.) mellem ipari növényeket, de eb­ben a gazdasági éviién földem legnagyobb részét ipari növé­nyekkel velem be. Egy érzem, ezzel nemcsak magamat, hanem országunkat is segítem. Kérem a helybeli gépállomás- vezető elvtársakat, hogy az em­lített traktor istákat a jövő évben is a Telepi-dűlőre irányítsák. Füri Ferenc, Medgyesegyháza községünkben is mind jobiiíu» meg­győzi a dolgozó parasztokat. Nép- nevelőmnnkánk során gyakran ta­lálkozunk olyan dolgozó parasz­tokkal, akik már évek óta él a kormányunk segítségéve' melilc a jól jövedelm" vénveket, köztük Didi égi József gozó parasz’ Hu tudni vágyód; hogy hi voltom ón, a történelmet tanaid msg, öcsém s majd megtudod, hogy Dózsa föld ja [szült a vaskoron a hol még ki se hült a parazsa most is ott villog talán a forradalmár roppant homlokán. Azon a földön törették kerékbe Sorúit, mert lángot vetett a népbe, hogg emeljék fel már uz éhezői} fejük a bitang nemesség előtt. Visszhang kíséri ott a sűrű lombok közt lemen sípját, a szegéiig bolondot, kit hitegetett s végül becsapott az osztrák császár, a bécsi hazug. Ott minden szikla még vad, lázongó mesét mesél arról, hogy a tömeg az úri jármot hogyan unta meg s n hullám amint szökken a kövön, mintha ugatna arra, aki jön az ellenségre, ahogy bújva, lopva furakszik be a h its hegy vájatokba. Mi, a gerendás! »Petőfi < cso­port tagjai io családdal alakítot­tuk meg csoportunkat és igen sok nehézséget küzdöttünk végig. De bíztunk Pártunkban, Rákosi elv­társiján, akinek vezetésével el is érkeztünk az első elszámolásig. Az elszámolásnál állandóan szem előtt tartottuk Rákosi Mátyás elvíárs il­lőt és 218 kiló elsőos/.lályu gya­potja termett, ío kiló F" össze másodé' itkio M | Amerre jársz, amerre miss sírdomb és fejja az egész. A kalász embervérbe ér, vérrel táplálja a gyökér, a kenyér így lesz . ott hatalmai roppant erőkkel diadalmas, a viz ezért csupa erő lazító és harc-keverö. Ezért öcsém, toliam ha fog ma mintha a kaszaél ragyogna 8 lendíteném jelként élőre. Érdes igém nem holmi (lőre. édeskedés, hanem parancs. Gyünk, amelyet rázuhanta <i gáncsvetőkre, ha a hegynek rabláncot aktív s a vizeknek így, öcsém! S hu majd el kell menni két-három könyv lesz örököd bennük új világ dübörög, ■melynek láttán pusztul az ellen! SZEMLE.R FERENC fordítása. gyebneztelését: no együk meg jö­vőnket. A zárzaámadáavál első dol­gunk volt, hogy az állammal szembeni kötelezelhégünknek te­gyünk elegei, visszafizessük a köl­csönt és aztán osztozkodhuiü. így is i8 forint *3o fillér lett egy munkaegységre járó összeg: Van a csoportunkban olyan család, aki ezzel a munkaegységgel is r 3 ezeet forintul keresett egy év a'latt, Ai csoport minden tagjának jövő újig biztosítva van kenyere, zsira­dék?, mindene. Mi nagyon örü­lünk, hogy községünk dolgozó pa­rasztjai egyre többen belátják/ Hídvégi József maga győződött meg arról, hogy a szerződéses termelés a dolgozó parasztokat segíti A szerződéses termelés előnye ...Hogy még több egyénileg dolgozó parasztot vezessünk a helyes útra

Next

/
Oldalképek
Tartalom