Viharsarok népe, 1950. december (6. évfolyam, 279-301. szám)
1950-12-14 / 290. szám
6 VIHARSAROK NÉPE Ä nagyszénási Népművelési BizoH-ság javífsa ki hibáif, hogy a községben is meginduljon a kultúráiéiFelszabadulásunk és a dolgozóik hatalmának megszilárdulása 'kulturális téren is a fejlődés hatalmas távlatát nyitotta meg a .korábban elnyomott, az igazi kultúrától elzárt dolgozók előtt. \ felszabadulás előtti időkben amit »kultúrának* neveztek, az a gengszter-filmekből, a hazug romantikát terjesztő színes regényekből, a sovinizmust tápláló, irredentizmust szolgáló és erkölcsi züllést nép- szerüsílő színdarabokból alakult és egyáltalán nem volt nevezhető kultúrának. Az akkori uralkodó osztály, a tőkések, földbirtokosok romlott világának tükörképe voll az. Ugyanennek a komoly eredményeket értünk el kulturális téren, azonban még mindig sok a hiányosság és sok a tennivaló, különösen falusi A kolhozfalu életében igen fontos helyet foglal el az olvasókör. A. munkanap utáni estéken ide igyekeznek a lányok és fiúk, de az éltesebb kolUqzparaszlok és tanítók Is. Ezekben a ragyogó villanyfényben úszó szobákban érdekesen lehel eltölteni az es- lét egy játszma sakkal, vagy dominóvá]. újságok, folyóiratok olvasásával, egy-egy tanulságos előadás vagy rádióközvetilés meghallgatásával tapasztaljuk napjainkban Amerikában. A nép érdekeit, a haladást szolgáló szocialista kultúrát a szovjet nép teremtette meg. Ezt a kultúrát mindenekelőtt a népek testvérisége jellemzi, amelynek számtalan megnyilvánuló: át tapasztalhatjuk abban a segítségben is, amelyben a Szovjet- unió részesífbeimünkcl. Az irodalom, a film, sziuműírás, zene, képzőművészet területén is a szovjet tapasztalatok gazdag tárháza áll előttünk s a szovjet kultúra képviselőinek személyes látogatásával, építő .kritikájával jelentős segítséget kapunk, hogy viszonylatban. Például nálunk Nagyszénáson a könyviárakban a marxista-leninista irodalomtól kezdve a legújabb kiadású szépnemcsak az előadások megtartásában vesz részt, hanem a faliújság kiadásában és az olvasókör egyéb dolgaiban is. Nyáron az olvasókör aktivistái a szán Lóföldön,. a brigádokban dolgoznak. Olt veszik ki részüket a munkából az agitátorok és felolvasók, ott rendez hangversenyt vagy előadást a kul- túrcsoporl. Fontos helyet foglal el az olvasókör munkájában az állutte- ’ ’'-'orális igényeinek ki- ' ói vésztő tete- ' -o-ianak irodalmi művekig a könyvek százai vannak szinte olvasatiadul és a közel 9 ezer lakosú községben — könyvtári adatok szerint — csupán 190- 200 dolgozó olvas rendszeresen könyvet. Ugyanakkor mind a községben, mind a külső tanyái részeken előadásokra alkalmas küllur- helyiségek állnak komolyabb felhasználás nélkül. Nem mondhatjuk azt, hogy a dolgozók nem érdeklődnek a kulturális megmozdulások iráni. Ha csupán a lanácsváluszlások előtti kuHurmunkát vesszük tekintetbe, meg kell állapítani, hogy az abban részvevő színjátszó- és lánecsoportük nagy érdeklődési váltottak ki. Például, egyik alkalommal az újpusz.tai tanyarészen a kisgyűléscn részvevő dolgozó parasztok kívánságára, az MNDSz bábjálszó csoportjának — amely egy távolabbi helyen tartott előadásról volt haznlérőlien — este 11 órakor kellelt bem utalnia műsorát a dolgozók kívánságára. A falusi dolgozók körében a korábbi évek tapasztalatai alapján is népszerűek a Szabad Főid Téli Esték Azonban ezen a téren is komoly hiányosságokat tapasztalunk. A legutóbbi Szabad Föld Téti Este a községben nem volt megtartva, annak ellenére, bogy a dolgozók kellő számban összejöttek. A népművelési bizottság' nem érlesítelle az előadót. Az újpuszlai középrészen még egy előadás sem volt mcglartva. Természetesen az ilyen hiányosságok mellel I a kuli úrin unka nem segítheti kellőképpen a harcot, mely a háborús ^leplezéséért, a lermegért, a béke megvé- Országos Népfelhívása az. vre időben nálunk is kialakuljon a szocia- kullúrának megnyilvánulásait] lista kullüra. A szovjet nép támogatásával, tapasztalataik felhasználásával A kolhozfalu liultúrköspontja A Szovjet Hadsereg nyomdokain A S'jtfi'iii uVé. }e'zlúrn:>mfib~V" katonaélet ix magán -viseli a fel- sZfih’ihilt é< a xzo.cbllzrntt.xt tg,Hő »éji v-idámságút. A képen hárem romáit káténál Uhuik, akik szilád idejükben vidáman szinti köznek.