Viharsarok népe, 1950. november (6. évfolyam, 255-279. szám)

1950-11-01 / 255. szám

Éljen a magyar hékemosgalom szervezője9 a Magyar Dolgozók Pártja ! Éljen Rákosi elvtárs, a béke első magyar harcosa! dolgoxők listiigjn .Rákosi elvtars nagyjeleiitősiégn he§Kédéi*ől TERVGHZDflLKODfiSUNK eredményei A helyi tanácsok megválasztá­sával népünk közvetlen részesévé .'állt a hiitalonmuk, a dolgozók -ajat maguk lettek irányítói sa­ját sorsuknak'. A tanácsuk megala­kulásával új feladatokat kell meg­valósítania néjii demokráciánknak. Ezekre a kérdésekia adott feleletet i helyes élt iáogéntitatása mellett Rákosi elvtárs, a Magyar Dolgozók ráfija Központi Vezetősége októ­ber 27-i ülésén. Beszédét a dol­gozók tömegei nagy lelke redőssel hallgatták, erőt merítettek^ belőle további feladataik elvégzéséhez és a béke megvédéséhez. Murányi hitel, a Ruhagyár dol­gozója így. ír Rákosi elvtárs be­szédéről: Rákosi elvtárs beszédé­ből én hozzám az a rész áll legkö­zelebb, amely iparunk fejlődéséről szol. A mi gyárunkról is hessélt Rtíkosi elviárs, amikor hangsúlyoz'a, hogy szükség van jó szakmunkásokra és techni­kusokra. Nálunk is működik szak­munkásképző tanfolyam és techni­kus kör is. Mikor én bekerültem a békéscsabai Ruhagyárba, a létszám negyven körül volt és ma már GöO- an dolgozunk. Ebből azt látom, hogy a mi bölcs vezetőnk nemcsak Ígéreteket tesz, hanem minden ígé­retét be is váltja a Párton ke­resztül. Rákosi elvtárs beszélt n dolgozó tömegek lelkes összefogásá­ról. a békéről és arról, hogy »új örök jelentkeznek a Párt kapujá­nál*, Ez nálunk is így van. Én is az. újonnan felvett tagjelöltek közé tartozom és jó munkámmal igyekszem mindinkább meghálálni nagy Pártunk és Rákosi elvtárs szerető gondoskodását. — A pedagógusok nagy tömege s közelebbről a nri nevelő testüle- tünk is élénk figyelemmel kísérte szeretett vezérünk beszédét, — ír­ja Paulai Mihály, a közgazdasági gimnázium igazgatója. — Rákosi elvtárs beszédében rámutatott eddi­gi eredményeinkre, do rámutatott az elkövetett hibákra és mulasztá­sokra is. Mire tanít minket, pedagógusokat Rtíkosi elvtárs beszéde? Arra, hogy tanításunkban harco­san kell kiállnánk a. béke ügyéért. 4Cz elhangzott beszédből világosan láthatjuk, hogy milyen 'veszély fe­nyeget bennünket, ha az amerikai ngiesszorok terve érvényesülne. Egy pedagógus som kívánja, hogy újra a nemzet napszámosa legyen, egy igaz nevelő .sem akarja, hogy a szocializmus útján haladó ifjú­ságunk ismét a fasizmus .mételyé­be kerüljön. — Rákosi elvtársnak: a Szabad Nép-ben megjelent beszéde igen nagy hatással volt rám, — írja Gaál Erzsébet, az Állami Gazda­ságok Központjának a dolgozója. — Rákosi elvtárs hangsúlyozta, hogy a helyi szervek ne szorítsák háttérbe „ a pártonkívüli tömegeket Azok a népnevelők, akik munká­jukkal bebizonyították, hogy hűek népi demokráciánkhoz, megérdem­lik:, hogy a Magyar Dolgozók Párt­jának tagjelöltjei, majd később tagjai legyenek. Én pártonkívüli népnevelő vagyok, tisztában va­gyok a Magyar Dolgozók Pártja célkitűzéseivel, hálásan gondolok Rákosi elvtásra, hogy beszédében rámutatott arra is, hogy rövidesen Cn is tagjelölt lehetek. zik Rákosi elvtárs bőszedéről: A Púit élő szava volt Rákosi elv­társ beszéde számunkra, határkő elért eredményeinkben, világos rít- mutatás a jövő felé vezető utunkon. — A mi déli határainkon ágál és provokál az amerikai imperia­listáit ügynöksége, a Tito-kormáiiy — mondotta Rákosi elvtárs, Ti- toék közel vannak hozzánk, de — Ilaukó, Mátyás, a Kötöttáru­gyár kultúrfelelőso így nyilatko­mi, a Kötöttárugyár dolgozói résen vagyunk Jó munkánkkal és a békéért való harcos küzdelmünkkel megkutat­juk az imperialistáknak és Titonak, hogy minden ellenünk irányuló törekvésük hiábavaló, mert: «Ma­gyarország nem rés, hanem erős bástya a béko frontján!» — A tanuló ifjúság is lelkesedés­sel hallgatta Rákosi elvtárs íté­szedét — olvashatjuk Kruzslitz Tibor közgazd. gimn. tanuló leve­lében. — Megértettük a bókeharv jelentőségét és minden erőnkkel» azon leszünk, hogy jó tanulmányi eredményünkön keresztül a békés épitőmuuka, a szocializmus kép­zott káderei lehessünk. Tetteken keresztül akarjuk megmutatni a fényes jelenért és a ragyogó jövő­ért köszönetiinket a Pártnak és nagy tanítónknak, Rákosi elvtárs­nak. — Az, hogy Rákosi elvtárs eredményeink mellett nehézsége­inkről is beszél, mint, ahogy Mi, magyar anyák építeni akarunk Szavakkal ki sem tudom fejezni október 22-e történelmi jelentősé­gét, amikor mi, dolgozók össae- fygva, a Függetlenségi Népfrontra, a békére és az ötéves tervre le­adtuk szavazatunkat. Ezen a na­pon fegyver volt a kezünkben a ezsvazóeédula. A béko fegyvere. A dolgozó, nép végleg a maga ke­zébe vette az irányítást. A helyi tanácsnak én is tagja vágyók. Antikor összejöttünk, hogy megválasszuk a végrehajtó bizott­ságot és megkaptam a megbízó- levelet, annyira meghatódtam, hogy írem is tudtam szóhoz jutni- Sze­lnem előtt elfutottak az évek s láttam eddigi életem. Ekkor fo­gadalmat tettem, hogy ezentúl még jobban fogok dolgozni, hogy ebből is lássák az imperialisták, hogy mi szilárdan állunk a béke frontján, egyemberként összefogva védjük országunkat. Mi, magyar anyák építeni akarunk. Nem akar­juk országunkat még egyszer ro­mokban látni. Ezért harcolunk mi, a helyi Tanács tagjai még szivó- sabban, még kitartóbban a bókét úzerető népek mellett, nagy és bölcs vezérünk vezetésével, Sztálin elvtárs útmutatásai alapján. Elvtársi üdvözlettel: Boros Jánosné, Kisceákó, «Táncsics» tszcs. Petitek, szombat, vasárnap este 9 órai kezdettel a Csaba télikertjében in Ö M Ö It V LÁSZLÓ énekel a csabai käzöns?g voll kedvenc színművésze* 'Belépődíj idnes* egyik dolgozónk megjegyezte, -— írja Varga Lajos elvtárs, Tiizép telepvezető népi demokráciánk es dolgozó népünk erőit jelenti. Közelről érintett bennünket az, amikor Itákosi elvtárs a szén prob­lémáról beszélt. Tudjuk, hogy az új hatalmas üzemek létrejöttével es a MÁV fejlődésével nem tar­tott arányosan fejlődést bányá­szatunk. i)o ezen a nehézségen is bizonyosan túlesünk, mert a Magyar Dolgozók Pártja és Rákosi elvtórs útmutatása alap­ján így akarja ezt a szocialista magyar nép! — fejezi tie az. elv­társ a levelét. Szerte az országiam, de me­gyénk minden iizemélieu és hivata­lában nagy lelkesedéssel olvassák a dolgozók Rákosi elvtárs lieszé- dét, a dolgozók egymásután is­merik fed a hibáikat, pártszerve­zeteink. napról-napra Szorosabbra fűzik kupdbolatukat a széles tö­megekkel és a magyar népben mindinkább elmélyül a Párthoz és Rákosi elvtárshoz való szeretet. Rákosi elvtárs beszéde útmutatás mindanriyiónk számára az. imperia­listák elleni harcban és az ellen­ség hazai ügynökeinek leleplezésé­ben. November 7—ót, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évforduló­ját a magyar dolgozók munkafel- a júniussal, termelésük emelésével ünnepük. Az orosházi Tóth-malom dolgozói a budapesti Gizella-malom országos verseny kihívásakor vállal­ták, hogy ezévi termelési tervüket november 23-ra befejezik. Most aovómber 7-e méltó megünneplésére a Tótti-malom valamennyi dolgo­zója felajánlotta, hogy november 21-re teljesitik ezévi tervüket. * A békéscsabai, mezőberényi és mezőtúri szövőüzemek közölt júni­usban. indult el a nemes vers ny a minőség megjavításáért az önkölt­ség- és hulljdékcsöllentési'ér/. A verseny kiterjed a hosszúlejáratú versenyszerződések széles körben való megköt érére, n mn nkoverseny kiszélesítésére, az vjítórnozjalom jejlesstésére is. A szeptember bari kiértékelés nyomán a következő eredmények születtek: A •verseny első helye a mezőberényi Alj'Ili Szövőgyáré itő.l százalékos 'minőségi teljesí­téssel, 119.1 filléres önköltségcsök­kentéssel és / iá százalékos hulla­dékkal. A békéscsabai Pamntszö- vű .V I' lett a második, a harmadik helyre a mezőtúri üzem került. Az ájitámozgalom fejlesztésében a bé­késcsabai I'amulszőrű NV lelt az első. Az övsze. síiéit verseny eredmé­nye a mezőié: ényi szövő gyárnu’k 911.1 jó pontot, a békéscsabai Pa­mut sziieő nek SöS.O jó pontot je­lentett a szeptember havi verseny­ben. Ezek az ereit menyek legyenek irány mutáló!; a szövőgyárak d l- gozói előtt, hogy a vervonybeút új. szehb eredmények szülessenek a terv teljesítése érdekében. * A gyulai építőipari dolgozók lel­kesen teljesítették a tanácsválasz­tásokra tett imuikafelajánlásokat. Az épitőmunkások mintegy 80 százaléka tett munka felajánl ást. A kutasi állami gazdaság építkezésé­nél is szép eredmények születtek. Engelhaft Mihály ács brigádja a 110 százalékos felajánlást 177 szá­zalékra teljesítette. Ugyanilyen lel­kesen dolgozott a Stir segédmunkás brigád isr 105 százalékos felaján­lását 11 százalékkal túlteljesítette. Engelhaft András brigádja pedig 110 száza!ékos munkavállalását 152 százalékra teljesítette. A négytagú Ornicsek segédmunkás brigád 35 százalékkal lépte túl a felajánlott teljesítmény emelést, így járultak hozzá előirányzott tervük teljesíté­séhez. A békéscsabai Karneválban Is tettekkel harcolnak a békéért A békéscsabai Bániévá! csir- kekopasztó üzemrészében hosszú padokon ülnek az asszonyok, lá­nyok. Kezük alól egymás után kerülnek ki a tiszlára kopasz­tól! sárgáshasú csirkék. Munka- köztien el-elbeszélgc Illek erről, arról. — Hányadika van ma? — kér­dezi Szász Ilona a mellette dol­gozó Ulirin Mártonnélól. — Október üt). — feleli lTi­nimé. — Miért? — Azt számolom, hogy hány nap van még hátra a budapesti békekongresszus napjáig? elvtárs október 37-én mondott be­széde után uj lendületűd fogott neki a munkának és meglúrgyalta azokat a teendőket, melyeket az üzem dolgozóinak el kelt végezni, a második magyar békekongresz- szu.-ért, hogy az harcos kiállás legyen a háborús imperialisták­kal szemben, a béke megvédése mellett. A békcbizotlsig üzemünk­ben ezév áprilisában alakult meg és bizony mi, békebizoltsági tagok azt gondoltuk, hogy eledet teszünk a béke megvédéséért azzal, hogy aláírattuk a békeiveket és aztán elhallgatunk. Az üzemi párlszer-* vezetünk javaslatára nemrég újjá­szerveztük, felfrissítettük a béke- bizottságot és uj lendülettel fog­tunk a munkához. A koreai kór­házvonatra f,5oo forint összeget gyűjtöttünk, szereletesomagok kül­désére pedig iioo forintot. Ki­vettük részünket a békekölcsön jegyzésénél és a jó felvilágosító munka után az üzem dolgozói o'ij.ajo forint összeget jegyez­lek. Eredményeinket az egy re fe­szültebbé váló nemzetközi helyzet­ben érjük el, melyre Rákosi elv-, Néhány percig csend van, majd Uhrinné szólal meg. Úgy látom, te is úgy vagy, mint én, É11 is a napokat számolom, hogy mikor lesz a bélcckong- resszus és úgy készülök ró. mint egy ünnepre. Tudom, bogy az itt megválasztott küldöttek fog­ják Angliában elmondani mind­azt, ami nekünk, magyar dolgo­zóknak is legliőbb vágyunk. Azt, hogy békét akarunk és követeljük az imperialisták vTé- res terrorjának megszüntetését. társ is rámutatott beszédében. Meg- világilotla elöltünk, hogy a nyu­gati imperialisták háborúra készü­lődnek, lánglengerbe akarják ho­rdani a világot. Ugyanakkor a nagy Szovjetunió, a béke biztos őre hatalmas erőmüveket épít.me­lyek mind a békés munka alkotó erőivé válnak. Mi, ruhagyári dol­gozók tudjuk azt. hogy a béke­tábor erősebb a háborús imperia­lista tábornál és mi ezt az erőt a termelés mennyiségi és minő­ségi fokozásával, az. ötéves terv si­keres megvalósításával akarjuk gyarapítani. A nemzetközi esemé­nyek. az állandó háborús veszély méginkábl) níneli keménységün­ket, szilárdságunkat és a jó mun­kánkkal az eddiginél még foko­zottabban harcolunk a békéért. Azt akarjuk, bogy a londoni vi­lágkongresszuson a világ- békesze­relő népei lássák azt. hogy mi, magyarországi dolgozók is küz­dünk a békéért. Mi, ruhagyáriak' kéL zászlót küldünk a kongrcsz- szusra, mely jelképezni fogj a egy-' ségünket, békevágyunkat és haza-1 szerelőiünket. lí. S:abó Jótscfné, a békéscsabai Ruhagyár dolgozója. — De vájjon meghallgatják-« u háborús gyújtogatok ezeket a, figyelmeztetéseket? — veti feUu kérdést bizonytalan hangon Kiss Jánosné. •— De mennyire, hogy7 meg­hallgatják, — válaszolja ITirinu« -- mit gondolsz, lia nem félnének annyira a béke erőitől, ha nem látnák azt, hogy a béke híveinek tábora napról-napra növekszik, a békealáírások száma egyre gya­rapodik, már rég kiterjesztették volna a háborút más országokra is, nemcsak Koreára. De jól lát­ják ők azt, hogy a béketábor a hatalmas Szovjetunió segítsé­gével sokkal erősebb, mint a há­borús gyújtogatok láiiora. — Ha arra kerülne a sor. méij az életem órán is meg­védeném szeretett basámat — szól közbe Szász Ilona. — Erre már én is gondoltam — mondja Kiss Jánosné én is képes lennék mindenre, hogy megvédjem otthonomat, ezt a* üzemet és mindent, ami most a békés, nyugodt életemhez tartó­nk. Nem ismernék áldozatot uk- kor Jia a béke m esi védő-jóról lenne szó. — No látod, — mondja Uh- riuné — ezért félnek az amerikai imperialisták tőlünk, mert tud- ják, hogy igy gondolkozunk. To is, én is és az a sokmillió em­ber mind, aki tagja a világ bé- keszerető táborának. Tudják azt imperialisták, hogy az Angliában összejövő küldöttek valaroeny- nyien az egész világ elszánt 1x5* keakaralál fogják kiáltani feléjük. A béke... Most a legdrágább szó a Bániéval dolgozóinak. Ezért telték meg felajánlásaikat is és ezért dolgoznak most foko­zott erővel, hogy vállalt köte­lezettségüknek eleget tudjanak tenni , Á Ruhagyár békebizottsága Rákosi elvtárs beszéde után javít munkáján Üzemünk békcbizotlsága Rákosi

Next

/
Oldalképek
Tartalom