Viharsarok népe, 1950. szeptember (6. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-02 / 204. szám
6 VIHARSAROK NÉPE Hírek a megyéből HÍREK Mezőhegyes A DÉFOSz, az MNüáz, a l)iáz és a 9 üzemegység tagjaiból 16 állandó kulturcsoport működik. Ezek a kulturcsoportok állandó kulture leadások tartásával fejlesztik a szocialista kultúrát. Kilátogatnak a környező falvakba is, hogy az ottani dolgozó parasztsággal is megismertessék és megszerettessék az igazi népi kultúrát. Van a községnek egy 60 tagú vegyes énekkara, amely hangversenyeket ad úgy helyben, mint a környező falvakban és tanyavilágban. Az énekkarral együtt dolgozik a 16 tagú szimfó- nikus zenekar is, azonkívül Önálló hangversenyeket is tartanak. Mezőhegyes virágzó kulturélete is bizonyítja, hogy a szocializmus építésében müveit, kulturált dolgozókra van szükségünk. Szarvas Kővári János vasúti altiszt ttiiene három borjút ellett. A szarvasi Táncsics tszcs mindjárt segítségére sietett Kővári Jánosnak, tejet és korpát ad a tehén részére, hogy a borjakat fel tudja nevelni. Tudiák a termelőc-oport tagjai, hogy nemzetgazdaságunk szem pontjából milyen fonHéTFő, SZEPTEMBER 4j Kossuth Rádió 5 Verbunkosok, csárdások! 5.20 Lapszemle. 5.30 Falurádió. 6 Vasárnapi sporteredmények. 6.05 Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 6.25 Zenekari muzsika. 6.45 Hírek. 7 Jó tanulást! 7.20 Magyar nóták. 7.45 Hanglemez, 7.55 Műsorismertetés. 8 Jő reggelt, gyerekek! 8.30 Műsorzárás. 11.30 Debussy: g-moll vonósnégyes. 12 Déli harangszó. Iiirek. 12.15 Szovjet indulók. 13 Hanglemezek. 13.30 Hangos újság. 14 Hírek. 14.10 Úttörő híradó. 14.20 A házi együttes játszik. 15.15 Hírek szerbül. 15.30 «Hanglemezek. 15.55 Műsorismertetés. 16 Rád jóiskola. 16.40 A Természettudományi Társulat előadássorozata. 17 Hírek. 17.10 Miénk a jövő! 17.40 Johann Strauss: Mesék a bécsi ■erdőből. 17.50 Orosz nyelvlecke. 18.05 Dalolj yelünkl 18.20 Cigányzene. 18.40 Hírek németül. 19 Hangos újság. Sport. 19.30 Hanglemez. 19.40 Hirek szerbül. 20 Hirek. 20.20 Tiz perc sport. 20.30 Szép esti muzsika. 20.50 Rokonok. 22 Hirek. Sport. 22.20 Magyar muzsika- 23.20 Tánczene. 24 Hirek. Petőfi Rádiő 5.30 MHK-negyedóra. 5.45 Polkák. 6.05 Termelési lapszemle. 6.15 A lengyel, rádió szórakoztató műsora Magyarország •dolgozóinak, 6.45 Szórakoztató zene. 7 Balettzenc. 7.20 Beszélő atlasz. 7.30 Operarészletek. 7.45 Könnyű dallamok. 8.15 Heti zenés kalendárium. 9 Rádióiskola. 9.40 Zenekari muzsika. 10 Hirek. 10.10 Cigányzene. 11 Hanglemez. 11.10 Gyermeki ádió. 11.30 Műsorzárás. 15 A Budapesti Zongorahármas játszik. 15.40 650 százalék. 16.10 Bak László zongorázik. 16.30 Szórakoztató zene. Í7.10 A Köznevelés legújabb számáról. 17jl9 Kaba- levszkij müveiből. 18.10 A tudomány úttörői. 18.30 Hirek szlovénül. 18.40 A Képhadsereg híradója. 19.10 Baráti népek dalai. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20 Könnyű dallamok. 21 A Falurádió negyedórája. 21.15 Tánczene. 21.40 Hirek franciául. 22 Sziv küldi szívnek szívesen. 22.20 A lengyel rádió szórakoztató műsora a magyar rádió hallgatóinak. 23 Hirek szerbül. 23.43 Hirek szlovénül. 24 Műsorzárás. A békésmegyei egyéni sakkbajnokság szeptember 3-án, vasárnap reggel 9 órakor kezdődik a Rokka sakktermében. Csoportbeosztás és sorsolás fél 9 órakor lesz. A vidéki játékosok a kapusnál jelentkezzenek. A csabai játékosok részére rendezett elődöntő befeje- 1;‘»tt; az elért eredmények alapján a vetkező játékosok képviselik Békéscsaba színeit a megyei bajnokság döntőjében: Purcsi, Fodor, Máthé, Major, Ancsin I., Bodnár, Farkas, Ancsin 11., S. Nagy. A csapatbajnokságra szeptember 10-én lehet nevezni. A nevezések beérkezése után lesz a csoportosítás és sorsolás, melynek eredményéről minden vidéki intézőt kiértesítünk. Intéző, Egy darab 350 kem-es DKW MOTORKERÉKPÁR kifogástalan állapotban, sürgősen eladó. Gyula, Kossuth-tér 2. szám. tos az állatállomány fejlesztése s ezért igyekeznek mindent megtenni, hogy a három borjú felnevelődjön. CftOrvás A csorvási gépállomás dolgozói elért eredményeikkel harcolnak a békéért, a munkaverseny kiszélesítésével akarják szolidaritásukat kifejezni a hős koreai nép iránt. Legutóbbi értekezletükön tiltakoztak az amerikaiak fegyveres támadása ellen s követelik, hogy vonják ki csapataikat a koreai nép ősi földjéről, szüntessék meg barbár támadásaikat a védtelen koreai lakosság ellen. Hafaspuszta A halaspusztai állami gazdaság békebizottságának tagjai ismertették a dolgozók előtt a Belga Kommunista Párt elnökének, Lahaut elvtársnak a meggyilkolását, A halaT- pusztai állami gazdaság dolgozói a belga dolgozókkal való szolidaritásuk blzonyitékául követelik az aljas gyilkosok ártalmatlanná tételét. Megfogadták, hogy munkaversenyük kiszélesítésével, az éberség fokozásával segítik a Belga Kommunista Párt, a belga dolgozók harcát elnyomóikkal szemben. KEDD, SZEPTEMBER 5. Kossuth Rádiő 5 Magyar indulók. 5.20 Lapszemle. 5.30 Falurádió; 5.45 Női szemmel. 6.05 Vidám zene. 6.20 Zenés percek. 6.30 Szórakoztató szovjet muzsika. 6.45 Hirek. 7 Hanglemezek. 7.20 Magyar nóták. 7.40 Szórakoztató zene. 7.55 Műsorismertetés. 8 Lapszemle. 8.10 Hanglemez. 8.30 Műsorzárás. 11.30 Couperin müveiből. 12 Déli harangszó. Iiirek. 12.15 Cigányzene. 13 Operettrészletek. 13.30 Hangos újság. 14 Hirek. 14.10 A Harmónia Művészegyüttes játszik. 15.15 Hitek szerbül. 15.30 Király Mária énekel. 15.55 Műsorismertetés. 16 Rádióiskola, 16.40 Szovjet napok — szovjet emberek. 16.50 Hanglemez, 17 Hirek. 17.10 Aki dudás akar lenni. 17.50 Termelési híradó. 18.05 Ifjú sztahanovisták köre. 18.30 Hanglemez. 1840 Hirek németül. 19 Hangos újság. Sport. 19.30 Két tanulmány zongorára. 19.40 Hirek szerbül. 20 Hirek. 20.25 Szinházi közvetítés: Jövedelmező állás. 22.10 Hirek. 23 Magyar művészek muzsikálnak. 23.45 Tánczene. 24 Hirek. Petőfi Rádiő 5.30 MI IK-negyedóra. 5.45 Népzene. 6.15 Mozgalmi indulók. 6.30 Magyar dalok. 6.45 Hanglemez. 7 A Budapest Zenekar műsorából. 7.30 Jó reggel ty gyerekek! 7.45 Tánczene. 8 Hanglemezek. 8.30 Romantikus zenekari muzsika. 9 Rádióiskola. 9.40 Balet*zene. 10 Hirek. 10.10 Bócly József énekel. 10.40 Magyar nóták. 11.10 A Gyermekrádió mesernüsora. 11.30 Műsorzárás. 13 A prágai zenei Festival műsorából. 15 A Ganz ének- és zeneegyesület műsora. 15.40 Gyermekrádió. 16.10 Ujfalussyné Mándi Margit énekel. 16.30 Ifjúsági kórusok. 17.15 Miről ir az Élet és Tudomány. 17.30 Szovjet sporthiradó. 17.45 Dolgozóknak a zenéről. 18.15 Hanglemez. 18.30 Hirek szlovénül. 18-40 Operaáriák. 19 Tánczene. 19.40 Egy falu — egy nóta. 20 Cigányzene. 20.35 A vietnami nép harca az imperializmus ellen. 21 A MÁV-zenekar játszik. 21.40 Hirek franciául. 22 Szórakoztató zene. 22.20 Mi történik a világgazdaságban. 22.35 Szív küldi szívnek szívesen. 23 Hirek szerbül. 23.45 Hirek szlovénül. 24 Műsorzárás. MOZI TÁNCSICS FILMSZÍNHÁZ, Szarvas. Szeptember 2—4-ig: »Hősük hajója.« Umfi. KÖRZŐ MOZGÓ, Orosháza. Szeptember 5-ig: »Janika.« Magyar film! PETŐFI MOZGÓ, Gyula. Szeptember 3-ig: »Jégmezők lovagja.« Szovjet történelmi film! SZABADSÁG FILMSZÍNHÁZ. Bé: késcsaba. Szeptember 6-ig: »Legény a Tajgáról.« Szovjet fümvigjáték egy szta- hánovista aranyásóról. Kezdés hétköznap fél' 7, fél 9, vasárnap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. APOLLÓ FILMSZÍNHÁZ, Békéscsaba. Szeptember 6-ig: »El a kezekkel Koreától!« A béke legyőzi a háborút. A koreai nép hősi küzdelme a betolakodó amerikai hadsereggel szemben. Kezdés hétköznap 6 és 8 órakor, vasárnap 4, 6 és 8 órakor. APOLLÓ MOZGÓ. Orosháza. Telefon: 9, Szeptember 7-ig: »Az Orel gőzös pusztulása.« Az Orel gőzös pusztulásának és kiemelésének izgalmas története. Felhívás az egyéni tanulókhoz, akik az ezévi középkáder oktatásban vettek részt Az 8t- és hflromhőnapos fokon tanuló középkáderck elmaradt konferenciáit a »Marvizmus-Ieninizmus a háború és béke kérdéséről« c. anyagból szept. második felében tartjuk meg. A konferencia helyét és pontos idejét az elvtársakkal közöljük majd. Az egyéni tanuló elvtársak vegyék át az anyagot. MB. Agit. Prop. Osztály. BÉKÉSCSABAI MDP-HIREK Ma, szombaton fél 8 órakor népnevelői értekezletet tartunk. Kérjük a tagok pontos megjelenését. IV. kér. alap- szervezet. Szombaton este 7 órakor népnevelő- értekezletet tartunk a II. kerületi alapszervezetben. 11 szarvasi népkönyvtár vezetője felhívja a szeptember 3-án, vasárnap Szarvason tartandó szlovák kulturnapra érkező népnevelőket, veressék fel a dolgozókat az Árpád-körben (tejpiac) lévő népkönyvtárban rendezett könyvkiállitásra, ahol megnézhetik az újabban megjelent szovjet és magyar írók szocialista irányú népnevelő müveit, melyek iránvt mutatnak a szocialista állam mielőbbi felépítéséhez. A kiállításra a belépés díjtalan. HIRDETMÉNY Felhívom a város lakosságát, hogy a 16100,1950 F. M. számú rendelet alapján részleges tagosítást hajiunk végre. Ez alkalommal nyomatékosan felhívom az érdekeltek figyelmét, hogy a tagosítást munkálatok alatt földjeiket továbbra is gondosan műveljék. Aki ezen felhívásomnak nem tesz eleget, cselekedete büntetést von maga után. Békéscsaba, 1950 aug. 23. özv. Szegedi Albertné sk. VB. elnök. HIRDETMÉNY Értesítem a földtulajdonosokat, hogy a Békéscsabán működő ta- gositó bizottságok a tagositandó földtáblákat kijelölték. A tagosításba eső földtulajdonosok neve megtekinthető a városháza bejárata alatt elhelyezett hirdetőtáblán, Békéscsaba, 1950 aug. 30. özv. Szegedi Albertné sk. VB. elnök. HIRDETMÉNY Értesítjük a fogyasztókat, hogy Erzsébetiteken az alább felsorolt utcákban szeptember 4—19-ig bezárólag Teg- gel 5 órától délután 1 óráig teljes áramszünet lesz. Bartóki J.-u., Gyár-u., Lajta-, Fiumei-, Hargita-, Povázsai- M.- Linder K.-, Such K.-, Droppa Gy.-, Temesvári-, Wagner-, Máriási-, Mátyás kir-, Nagy S.-, Kereki-ut és az Orosházi-ut. Békéscsaba, 1930 szeptember 1. AVESz békéscsabai üzletigazgatósága FILLÉRES HIRDETÉSEK A Békésmegyei Beruházási Vállalat felhívja Békéscsaba város lakosságának figyelmét, hogy épületek lebontásából származó építési anyagokat (ajtók, ablakok, kirakatok stb.) ad el. Érdeklődni a vállalat irodájában, Szent István-tér 9., földszint 5. alatt lehet, reggel 8-tól délután fél 5-ig. Bútorozott szobát keresek. Címeket a csabai kiadóba kérem. (x) Kenderkóró áztatását, törését résziben vállalom. Kenderkórót veszek, vagy kötélárura becserélem, Békéscsaba, Munkás -u. 5. Üzletberendezést keresünk, lehetőleg nyitott fatokkal. 10x10 és 5x5-ös nagy ságu helyiséghez. Békéscsabai Földmű- vesszövetkezet, Szabadság-tér 18. Egy borbélymunkást keresek, aki azonnal munkába léphet. A feltételeket személyesen tárgyaljuk. Gábor Mózes borbély. Doboz, ______________ Sz ép bútorozott szobát keresek sürgősen. Címeket »Egyedül vagyok« jeligére a csabai kiadóba kérek. (x) — A BÉKÉSCSABAI földmüvésszö vetkezet felhívja az állami gazdaságok és tszcsk vezetőit, hogy széna- és szalmakészleteiket esőzések előtt jelentsék be azok átvétele végett a földműves- szövetkezetnél. Egyben értesíti a termelőket, hogy minden szerdán és szombaton beszolgáltatásra kerülő széna és szalma átvétel lesz a< vásártéren, ami a takarmánybeszolgáltatásba is beszámít. Földmüvesszövetkezet. (x) — A BÉKÉSCSABAI földművesszövetkezet értesíti a cukorrépatermelőket, hogy szeptember 6 án Békéscsaba, Felsőnyomás és borosgyám állomásokon megkezdődik a répaátvevés, miért is szállítási jegyekért jelentkezzenek a földmű vessző vet kezeinél. (x) — pénztárcát és kerékpárt szolgáltattak be a békéscsabai rendőr- kapitányságra. Igazolt tulajdonosa átveheti. — FELHÍVÁS! Az Állami Autó- műszaki Intézet folyó évi szeptember hó 15-e és 25-e közötti időben Békéscsabán alapfokú gépjarórnüvezető tan- folyamot indít. A tanfolyamra a békéscsabai rendőrkapitányság gépjárómü- osztályán lehet jelentkezni és a szükséges felvilágosítást megkapni. — GYóGYSZERTARSZOLGALAT, Békéscsabán ezen a héten a »Sas«, (volt Réthy) gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — GYóGYSZERTARSZOLGALAT. Békésen ezen a heten az. »Illeni gondviselés« gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — FELHÍVÁS! A békéscsabai rendőrkapitányság értesíti a dolgozókat* hogy a gyulai gépjárőmühatóság megszűnt. Gépjárómü ügyekben a jövőben a békéscsabai rendőrkapitányság keresendő meg. — MEGHÍVÓ. A Magyar-Szovjet Társaság hétfői klubestjén, szeptember 4-én este fél 8 órai kezdettel a kórház kulturgárdája szerepel] Kérjük a tagtársakat és vendégeket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Vezetőség. — BÉKÉSCSABÁN, az I. kerületi Zoja DISz szeptember 2-án, szombaton fél 8 órai kezdettel műsoros sörös táncestét rendez, melyre minden DISz- szer vezetet és minden dolgozót szeretettel vár a rendezőség. (*ív — GYORSÍRÓ- és GéPIRóISKOLABAN szeptember 4 én uj tanfolyamok kezdődnek. Állandó felvétel: Békéscsaba, Lázár-utca 34. (x) — BÉKÉSCSABÁN 4 én, 5-én óvodai beiratás lesz délelőtt 8—12-ig, délután 2—4-ig. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a behatásokat ezeken a napokon eszközöljék/ mert később zavarják az óvodai foglalkozás menetet, Beiratáshoz orvosi bizonyítvány szükséges. Vezetőség. — ORVOSI ügyeletes szolgálat. (VBCs békéscsabai kirendeltsége) szeptember 3-án: I., II., 111., IV., VI. kerületben Dr. Lányi Dezső, Sztálin-ut 51. sz. V. kerületben Dr. Bélteki La.- jos. Orosházi-ut 27. SPORT Wf * rr j • •-m m u k mr r ff • ff • I _____I V asárnap, szeptember 3 án indul az MHK második időszaka. Üzemeinkben már folynak az előkészületek az ünnepélyes próbázásokra. Különösen azok az üzemek és alapszervezetek készülnek nagy igyekezettel, akik az első időszakban 100 százalékos eredményt értek el. Az ünnepélyes megnyitó vaNéhány szó a BSzSE szurkolóihoz Vasárnap újra nagy feladat előtt áll a BSzSE NB. II. labdarugó csapata, amikor a Szegedi I.okofmotiv kitűnő együttese ellen kell a. két pontért megküzdenie. A csabai fiuk tudják, Ihogy a Szegeden szenvedett súlyos vereséget csak szép játékkal és győzelemmel lehet elfeledtetni a csapat szurkolótáborával. Ezért fokozott szorgalommal készültek a heti edzéseken a vasárnapi mérkőzésekre. Azonban ahhoz, hogy a (mostani csapat eredményt érjen el, elsősorban a csapat szurkoló- táborára hárul a legnagyobb feladat, mégpedig az, hogy gyengébb játék :esetén se forduljon el a csapattól, hanem akkor is biztassa azt. Az igaz, hogy a csapat nincs a legjobb formában, de ennek oka az is, hogy olyan játékosokat vesztett el. mint Palotai, Cziráki, Csicsely és legutóbb orvosi vélemény alapján a labdarúgástól elFIGYELEM! A Szakmaközi Sportbizottság elnöksége felhívja Gyula város üzemi és tömegszervezeti dolgozóit és az MHK sportmozgalomra benevezett sportolóit, hogy szeptember 3-án ünnepélyes keretek között megindul az MHK második időszak próbája. Minden benevezett sportoló tartsa kötelességének a szocializmus építése érdekében, hogy a második időszaki próbát legkésőbb szeptember 15-ig elvégezze, hogy a jelvényt minél hamarabb megkaphassa* Ezen időszaki próba elvégzésével is hozzájárul a béke megvédéséhez. Asztalitenisz NB. II. bajnoki Orosházán Ma este 8 órai kezdettel az Alföld nagytermében a Kecskeméti ÉDOSz Plaetter gyár NB. II. csapatával mérkőzik bajnoki mérkőzést az MKOSz csapata. A csapat felállítása valószinü- leg a következő lesz: Bánki, Institóri^, Jeges, Romvári, Tóth. _______________ V IHARSAROK NÉPE békésmegyei munkás- és parasztujság Felelős szerkesztő: Varga Dezső Felelős kiadó: Keleti Ferena Szerkesztőség: Békéscsaba, Szent István-tér 14. Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. Telefon: szerk.: 22-85, kiadÓhiv.: 21-76 Békési Nyomda, Békéscsaba. * Felelős nyomdavezető: Botvanszky Pál sárnap reggel kezdődik és erre ünnepségre nagy számban vonulnak f? zene mellett üzemeink dolgozói, hogy az MHK-próbák második időszakát is sikeresen elvégezve, a sporttal támogassák és segítsék győzelemre milliók békeakáralát és az imperialisták megsemmisítését. tiltott Kliment, továbbá* betegség, illetve sérülés miatt kényszerpihenőre Ítélt Czikkely, Kocziszltí^S'T'k’ervénúk, Tehát ezeket a játékosokat máról-holnapra pótolni igen nehéz, ezért a vezetőség az utánpótlás csapatából akarja a csapatot kiegészíteni. Két fiatal játékos: Hrabovszki és Griecs már Szegeden be is mutatkozott, mégpedig elég kielégítő játékkal, természetesen még kissé szokatlan nekik az NB. II. mérkőzések kemény játéka, de majd szerzik. a kellő rutint és erősségei uek a BSzSE csapatának. Termu, > tesen ehhez megint az ‘szükséges, hogy ha gyengébben játszanak, akkor r ö- zönség ne kifütyülje, hanem bi. ,íy őket, akkor egész biztosan értékes tagjai lesznek annak a csapatnak, amelyik csapat még sok örömet fog szerezni Békéscsaba sportszerető közönségének. Sz. V, Orosháza szombat-vasárnapi sportműsora Szombaton fél 5 órakor Villany telep —MKOSz előkészítő bajnoki. Vasárnap reggel fél 8 órakor aa OSzMTK-pályán Posta—Barnevál II. alapfokú, fél 10 órakor Határőrség- Rokka előkészítő csoportbajnoki. Délután 2 órakor Pedagógusok—Magasépítő IT. alapfokú, 4 órakor Kétegy- háza—OSzMTK II. I. b) oszt. bajnoki. Vasárnap délelőtt 8 órakor KiserdŐ- pályán Gépállomás—Kereskedők alapfokú bajnoki mérkőzés. Az OSzMTK Mezőbcrénybeo Az OSzMTK vasárnap Mezőberénv- ben játssza második bajnoki mérkőzésé^ Az újonc NB. Ill-as ellenfél szépe» kezdett, hiszen két mérkőzésből báron» pontot szerzett és bizonyára minden igyekezete az lesz, hogy volt NB. II-es ellenfelét legyőzze. Orosháza csapatának tehát minden tudását és akaratát küzdelembe kell vetni, ha csakj egy pontot is el akar hozni Mezőbe- rényből. f köszönetnyilvánítás Mindazok, akik drága halottunk, édesapánk OSKö JÓZSEF temetésén résztvettek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás szivünk köszönetét. Orosháza, 1950 szeptember 1. Gyászoló gyermekei. Rádió SAKKHÍR