Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)
1950-08-19 / 192. szám
6 VIHARSAROK NÉPE Augusztus 20 műsora Békéscsabán Alkotmányunk egyéves évfordulójára készülődve, . Békéscsaba város dolgozó népe is méltóképpen akarja kivenni részét az ünnepség megrendezésé bői. Az alábbiakban közöljük augusztus 20-a ünnepi műsorát: Augusztus 19-én: Üzemeinkben és pártszervezeteinkben műsoros vidám est. Augusztus 20-án, délelőtt 9 órai kezdettel »Új község kiállítás« megnyitása, a Kossuth-téten, műsorral egybekötve. Közreműködik a Barnevál ének- és tánccsoportja, valamint a Szegedi Állami Nemzeti Színház falu járó brigádja. 11 órai kezdettel a Kossuth- ! téren a békéscsabai összes énekkarok, á' Postás és MÁV zenekarok hangversenye. A Széchenyi-ügetben vidám dél- ; tytan. Az MNDSz és DISz rendezésében tréfás játékok. Az MNDSz-ke- rü etek árusításában lángos, sütemény vk, sör és fagylalt kapható. Délután a BSzSE-pályán sportműsor. A-.Széchenyi-liget ben meí ógazdasági gépkiállítás, kombájn bemutatása. Ugyanitt gazdag kultúrműsor, a békéscsabai üzemi kulturcsoportok közreműködésével. Este az ifjúság rendezésében szabadtéri táncmulatság a Széchenyi-ligetben. Erzsébethelyen délután sportműsor* kultúrműsor. este bál, az erzsébethelyi ligetben. Eote 8 órai kezdettel a Városi Színházban a »Mélyszántás« c. színdarab bemutatása kedvezményes helyárakkaL A Szabadság Moziban a Szülte Bator, az Apolló Moziban a »Tüz« cimü uj magyar film kerül bemutatásra l forintos helyárakkal. Az MDP városi szervezet propagandaosztálya közli az üzemekkel, hogy a koreai héten és az alkotmányi műszak alatt elért kimagasló termelési eredmények feltüntetésére készítsenek az elvtársak táblát, léckeretre feszítve oly módon, hogy azt a földbe lehessen állítani. A tábla mindkét oldalán írás legyen. Ezt a táblát szombat délig a városi pártszervezethez kell eljuttatni. Augusztus 20-i ünnepi műsor Gyulán f. Zenés ébresztő Gyula város tanyai I MKOSz (VAOSz) zenekar hangversenyt részein reggel 8 órakor. A városban hangszórókon keresztül, reggel 6 órakor. 2. Délelőtt W órakor a DÉFOSz head, ugyancsak a Népkert helyiségében. Négy órától este 8 óráig állandó kultúrműsor, büffé és sörsátor. lyiségébert a Pavillonban az Alkotmány évfordulóján az újonnan belépett termelőszövetkezeti tagokat ünnepélyes keretek között iktatják be — az eddig is működő termelőszövetkezetek tagjai sorába. Erre a nagygyűlésre szeretettel meghívjuk a dolgozó parasztságot. 3. Délután. 3 órától a Népkert helyiségében majálist rendezünk, népi táncokkal, kultúrműsorokkal, egyéb szórakoztató jelenetekkel és zeneszámokkal egybekötve, Délután 3—4 óráig a gyulai 4. Este 8 órakor kultúrműsorral egybekötve vacsora, majd utána reggelig tarló tánc, a DÉFOSz helyiségében. Ugyancsak vacsorával egybekötött tánc lesz a KIOSz és a MéMOSz helyiségében. Felkérjük Gyula város dolgozóit, a tömegszervezeteket, üzemek és hivatalok dolgozóit, hogy a vasárnapi ünnepségeken minél nagyobb számban vegyenek részt. Rádió VASÁRNAP, AUGUSZTUS 20. Kossuth Rádió 7 Zenés ébresztő az Alkotmány ünnepén. 8 Hirek. S.30 Szív küldi szívnek szívesen. 9 Vidám zenés kalandozás. 10 Egy falu — egy nóta. 10.45 Külügyi negyedóra. 11 Szocialisták. 11.25 Magyar" zenekari muzsika. 12 Déli harang- szó. Hirek. 13 Zenés posta. 13.30 Han- gos újság. 14 Hirek. 14.15 Tarka muzsika. 15.15 Hirek szerbül. 15.30 Cigányzene. 16.10 Tündérmajor. 17 Hirek. 17.10 Dalol a magyar ifjúság. 17.40 Kincses Kalendárium. 18.40 Hirek németül. 19 Az Alkotmány ünnepén. 19.40 Hirek szerbül. 20 Hirek. 20.25 Vidám vasárnap este. 21 Hangképek a vasárnap sportjáról. 21.30 Totóhirek. 21.35 Vidám vasárnap este. 22 Hirek. 22.30 Hangverseny a moszkvai rádió műsorából. 24 Hirek. 0.10 Műsorzárás. Petőfi Rádió a moszkvai rádió műsorából. 6.25 Zenekari muzsika. 6.43 Hirek. 7 Vidám bolgár muzsika. 7.20 Magyar nóták. 7.45 Hanglemez. 7.55 Műsorismertetés. 8 Lapszemle. 8.10 Olasz operarészletek. 8.30 Műsorzárás. 11.30 Hidy Mária vonósnégyese játszik. 12 Déli liarangszó. Hirek. 12.15 A Pénzügyőr Zenekar játszik. 13 Magyar dalok. 13.30 Hangos újság. 14 Hirek. 14.10 Úttörő híradó. 14.20 A házi együttes játszik. 15.15 Hirek szerbül. 15.30 Szovjet művészek muzsikálnak. 15.55 Műsorismertetés. 16 Rádióiskola. 16.40 A Természettudományi Társulat előadássorozata. 17 Hirek. 17.10 Miénk a jövő! 17.40 Szórakoztató zene. 17.50 Orosz nyelvlecke. 18.05 Dalolj velünk. 18.20 Magyar nóták. 1840 Hirek németül. 19 Hangos újság. Sport. 19.30 Dalok és hangszerszólók. 20 Hirek. 20.25 Az ifjúság a békéért! 21 Ellen- terv. 22 Hirek. 22.30 Magyar muzsika. 23.30 Éjféli muzsika. 24 Hirek, BÉKÉSCSABAI MDP-HIR Szombaton este 7 órakor a II. kerületi MDP alapszervezet Alkotmányunk megünneplésére tánccal egybekötött kulturelőadást rendez, melyre szeretettel meghív mindenkit a vezetőség. hírek — HÁZASSÁG. Kocsis Mária Ilona (Kunszentmáiton) és Bajcsi István (Gyula) 1959 augusztus hó 19-én Békéscsabán házasságot kötnek. (Minden külön értesítés helyett.) — A MAGYAR-SZOVJET Társaság Békéscsabán 1950 augusztus 21-én klubestet tart, melyen a kultúrműsort a Barnevál kulturgárdája adja. Kérjük a tagok és az érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését. MSzT vezetőség. (x) — AZ OROSHÁZI bőripari szakosztály ma, augusztus 19-én taggyűlést tart este 7 órakor. Anyagelszámolás és egyéb fontos ügyben feltétlen megjelenést kér a vezetőség. —• ÜGYELETES orvosi , szolgálat augusztus 20-án Békéscsabán az I., II., III., IV., VI. kerületben: dr. Hegedűs Gyula, Garai-u. 8. sz., az V. kerületben: dr. Dobiz Zoltán, Orosházi-ut 53. sz. — GYULAI VASASOK figyelmébe! A helyi szakszervezeti csoport feloszlott. A magánszektorban dolgozó vasas szakszervezeti tagok részére .a Villamos- mü üzemi csoportnál minden vasárnap délelőtt 10—12 óra között tart befizetési napot Nagy János szaktárs. Azok a vasas szakszervezeti tagok, akik üzemeknél dolgoznak, átjelentésiik érdekében fenti időpontban jelentkezzenek Nagy János szaktársnál, a gyulai villamos- műnél. (x) — GYORSÍRÓ- és GéPIRóISKOLABAN szeptember 4-én uj tanfolyamok kezdődnek. Állandó felvétel: Békéscsaba, Lázár-utca 34. (x) — GYÓGYSZERT ARSZOLGALAT. Békéscsabán ezen a héten a Medvegy és a Sas (volt Réthy) gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. — GYóGYSZERTARSZOLGALAT. Békésen ezen a héten a »Fehér haty- tyu« gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. FILLÉRES HIRDETÉSEK Filléres hirdetés hétköznap szavanként 40 fillér, vasárnap 60 fillér. A legkisebb hirdetési ár 10 szó ára. Kockahirdetés 1 hasáb 1 cm: hétköznap 15 forint, vasárnap 20 forint. A hirdetés ára levélben bélyegben is beküldhető a békéscsabai kiadóhivatalhoz. Egy kis tarka malac elveszett. Kérjük a becsületes megtalálót, hozza vissza az államvédelmi hatósághoz, Békéscsaba, Munkácsy-utca 4. Két darab 9 hónapos süldő, egy varrógép eladó. Békéscsaba, Berzsenyi-u. 40. szám. SPORT Vasárnapi labdarugó bajnokság első fordulója NB. II. Békéscsaba: Fél 5 órakor BSzSE— Szolnoki MTE. Gyula: Fél 5 órakor Gyula—K. Lombik, NB. III. Mezőtúr: Fél 5 órakor Mezőtúr—Jászberény. Tótkomlós: Fél 5 órakor Tótkomlós-MARTFŰ. Mezőkovácsháza: 4 órakor Mezőkovácsháza—Szarvas. Gyoma: Fél 5-kor Gyoma—Békés. Nagykörös: 3 órakor Nagykörös—B. Vasutas. I. osztály: Medgyesegyháza: Fél 5-kor Medgyes- : egyháza—Agyagipar. Gyulavári: Fél 5 órakor Gyulavári—Gyula II. Csorvás: Fél 5-kor Szeghalom—-Kevermes. Végegyháza: Fél 5-kor Végegyháza—Ma- gyarbánhegyes. Kondoros: Fél 5-kor Kondoros—Endrőd. Elek: Fél 5-kor Elek—Vésztő. Kunágota: Fél 5-kor Kun- ágota—Nagyszénás. I. b) osztály: Békéscsaba: Fél 5 órakor B. Vasutas —Mezőtúr II. Sarkad: Fél 5-kor Sarkad II.—Okány. Békés: Fél 5-kor Békés II.—Gyoma II. Dévaványa: Fél 5-kor Nehéz mérkőzés Augusztus 20-án, vasárnap délután a gyulai sportpályán az a szerencsés labdarugó esemény kerül sorra, amikor a GySzSE NB. II -es csapata szezów- nyitó első mérkőzését közönsége előtt és szurkolói hajrázásai közben játszhat ja le. Mint ismeretes, a vendégcsapat az egyik legnehezebb ellenfél, a jóképes- ségü fővárosi Központi Iximbik^ Ezt a mérkőzést többhetes,, hosszú edzések előzték meg. Szinte minden lehetőséget számbavettek a javulás érdekében, úgy a játékosok, mint az összeállítás kérdéseivel foglalkozó csapat vezetősége. A közönség ezt világosan ismerheti* mert nem bújtak suba alá a gondokkal a csapat vezetői. Az edzőmérkőzéseken volt jó eredmény, de volt rossz is. -Ez igy volt szükséges, mert Dévaványa—Füzesgyarmat. Mezőberény: Fél 5 órakor Mezőberény II.—Komádi Pusztaföldvár: Fél 5-kor Pusztaföldvár— Orosháza II. Újkígyós: Fél 5-kor Uj’ kígyós—Mezőkovácsháza II. Csanád- apáca: Fél 5-kor Csanádapáca—Két- egyháza. Nagykamarás: Fél 5*kor Nagykamarás —Békéssámson. BSzSE-HIR A BSzSE berkeiben komoly készülődés folyik a vasárnapi első bajnoki mérkőzésre. Úgy a vezetők, mint a játékosok tudják azt, hogy nagyon nagy a tét, mert sokat jelent az, hogy a csapat hogyan startol az első mérkőzésen. "*■ De azt is tudják, hogy a csapat nincs a legjobb formában, ezért szükség van minden játékos teljes erőbedobására, de szükség van a közönség lelkesítő biztatására, mert a közönség ahelyett, hogy a gyengébben játszó játékost kifütyüli és kigunyolja, biztatni fogja, úgy akkor a gyengébben játszó játékosnak is megnő az önbizalma és hasznos tagja lesz a csapatának. Tehát gyengébb játék esetén is zúgjon a »hajrá Csaba«, mert ez már fél győzelmet jelent. előtt a GySzSE így többoldalú tapasztalatokat leheli leszűrni mind az egyéni, mind a csapatok teljesítményeiről. Miután az edzéseken tapasztalható volt a játékosok komoly lelkesedése és a nehéz bajnoki forduló követelményeinek kiértékelése, várható, hogy a gyufái gárda nem fog alárendelt szerepet játszani a magasabb szinvona'Iy, csoportban sem. Ez a két szempont t a vezetőség és a csapatról. A harmau.-- szempont a közönség, a szurkoló gárcL^. magatartása. A múltban már sok csorba esett közönsége miatt a csapát hírnevén. Remélhető azonban, hogy szurkolóink is átérzik a forduló komolyságát és hangját harsogó hajrázásba adja l:i s akkor a GySzSE lelkesülve épít heti szebb lövőjét. Sz. Gy „Béke-emlékverseny“ ** Alkotmányunk ünnepén, augusztus hó 20-án, délután 2 órai kezdettel a Szé- chenyi-ligeti pavilion helyiségében, a Békésvármegyei Asztalitenisz Szövetség »Béke-emlékversenyt« , rendez Békéscsaba legjobb asztaliteniszezői részére. A versenyen minden üzem, vállalat két legjobb játékosát indíthatja. a ligeti pavillonban-• I*Érdekessé teszi a küzdelmet az>. ,y minden versenyző ott indul, ahol dolgozik, függetlenül attól, hogy iioi »an leigazolva. A győztesek és helyezettek énekes éremdijazásban részesülnek. Felvilágosításokat ad Hricsovinyi Tál vm. titkár, Békéscsaba, Pam.utszövő NV* (Merkúr). II Katolikus Pattok Országos Békebizottságának Elhívása az alkotmány ünnepe alkalmából > ^ 8 Reggeli muzsika. 8.30 Falurádió. 9 Evangélikus vallásos félóra a stúdióból. 9.30 Református istentisztelet közvetítése. 10.15 Női szemmel... 10.50 Hanglemez. 11.15 Miska bácsi lemezesládája.. 11.30 Bányászmüsór. 12 Déli muzsika. 13 Hanglemezek. 14 Tánczene. 14.20 Elvtársi bíróság előtt. 14.50 A Rádió énekkarának műsora. 15 Kérdez» — felelek! 15.20 Sebők György zongorázik. 15.45 Vasárnapi krónika. 16 A Rádió Gvermekszinházának műsora. 16.40 Szív küldi szívnek szívesen. 17. A lélek mérnökei. 17.40 Tánczene. 18 A magyar rádió műsora a Budapest- Keleti postahivatal dolgozóinak. IS.30 Hirek szlovénül. 18.40 Szórakoztató zene a moszkvai rádió műsorából. 19 Könyvi! dallamok. 19.30 Csínom Palkó. 21 Brahms: IV. szimfónia. 21.40 Hirek franciául. 22 Vidám magyar dalok. 22.45 Dalok. 23 Hirek szerbül. 23.45 Hirek szlovénül. 24 Műsorzárás. HéTFö, AUGUSZTUS 2!, Kossuth Rádió 5 Verbunkosok és csárdások. 5.20 Lapszemle. 5.30 Falurádió. 6 Vasárnapi ^porteredmények, 6.05 Szórakoztató zene Petőfi Rádió 5.30 MHK-negyedóra. 5.45 Polkák. 6.05 Termelési lapszemle. 6.15 A lengyel rádió szórakoztató műsora Magyarország dolgozóinak. 6.45 Vidám reggeli zene. 7 Balettzene. 7.20 Beszélő atlasz. 7.30 Jó reggelt, gyerekek! 7.45 Vidám hangszerszólók. 8 Hanglemezek. 8.15 Heti zenés kalendárium. 9 Rádióiskola. 9.40 Hanglemez. 10 Hirek. 10.10 Cigányzene. 11 Hanglemezek. 11.10 Gyermekrádió. 11.30 Műsorzárás. 15 Arra alá Baranyában. 15.40 Két olasz elbeszélés. 16.10 Kálmán Oszkár énekeL 16.30 Szórakoztató zene. 17.10 Magyar- Szovjet Közgazdasági Szemle legújabb számáról. 17.30 Rachmaninov: III. zongoraverseny. 18.10 A tudomány úttörői. 18.30 Hirek szlovénül. 18.40 A Néphadsereg híradója. 19.10 Bolgár dalok. 19.40 Ejgy falu — egy nóta. 20 Tánczene. 21 A Falurádió negyedórája. 21.15 Hanglemezek. 21.40 Hirek franciául. 22 Szív küldi szívnek szívesen. 22.20 A lengyel rádió szórakoztató műsora a Magyar Rádió hallgatóinak. 23 Hirek szerbül. 23.45 Hirek szlovénül. 24 Műsorzárás. Egy könnyű kocsi eladó. Békéscsaba, Vasvári-u. 2. Orosházán, Tükör-utca 3/a. számú naz eladó, azonnal elfoglalható. Érdeklődni: Tompa Mihály-u. 5. sz. alatt. Acliim-u. 20- számú ház eladó. Érdeklődni: Békéscsaba, Menjánszki-u. 18. szám alatt. Süllyesztős varrógép és egy 100-as Csepel eladó. Érdeklődni: délután 2 órától. Békéscsaba, Orosházi-ut -57. (x) Eladó Sarkadon, Vasút-u. 17. sz. alatt 1 darab szöllőprés, Szilágyi és Diskant- féle gyártmány cca 100 literes kosárral, kerekes hajtású acélcsavaros préselőfejjel. Használt, de teljesén üzemképes. Ugyanott bádog fürdőkád, káposztáskád, íróasztal és könyvszekrény. A békéscsabai földiniivesszövetkezet felhívja az állami gazdaságok és tszcsk vezetőit, hogy széna- és szalmakészleteiket esőzések előtt jelentsék be azok átvétele végett a földmüvesszövetkezet- nél. Egyben értesíti a termelőket, hogy augusztus 19-től minden szerdán és szombaton a beszolgáltatásra kerülő széna és szalma átvételét megkezdjük a békéscsabai vásártéren, ami a takar- mánybeszGlgáltatásba is beszámít. Föld- müvesszövetkezet. A békéscsabai földmüvesszövetkezet bognár- és kovácssegédeket keres azonnali belépésre. VIHARSAROK NÉPE békésmegyei munkás- és parasztujság Felelős szerkesztő: Varga Dezső Felelős kiadó: Kelet* Ferenc Szerkesztőség: Békéscsaba. Szent István-tér 14.^ Kiadóhivatal: Békéscsaba, Szent István-tér 18. [ Telefon: szerk.: 22-85, kiadóhiv.; 21-76. Békési Nyomda NV, Békéscsaba. Felelős nyomdavezető: Botyánszky Pál A Katolikus Papok Országos Pékel»izottsága levélben fordult az ország katolikus papjaihoz. Felkérik a papokat, hogy augusztus 20-án szsntbeszedükbeii emlékezzenek meg az Alkotmány születésének első évfordulójáról. A levél hangsúlyozza: «Méltó és igazságos, hogy mi papok is, akik a néppel együtt élünk, rés átvegyünk ünnepében. Meggyőződésünk, hogy ez nagyon jó hatással lesz a kormány és a püspöki kar között folyó tárgyalások végső kimenetelére.» A levél a továbbiakban felkéri a római katolikus papokat: sz3ntbe- szedőkben mondják ol azt is, hogy HIRDETMÉNY Fiizesgyarmat község közhírré teszi, hogy a községben a legközelebbi országos állat- és kirakodóvásár 1950 augusztus 27-én (vasárnap) egy napon lesz megtartva. Állatok felhajtása és azok adás-vétele az érvényben lévő rendelkezések figyelembevételével történik. Iparosok iparigo zol ványaikat hozzák magukkal. Füzesgyarmat, 1950 augusztus 11. Karacsn Béla sk. községi biró. az Alkotmány mil am szél '■ f*íí jogokat biztosit a magyar d« 1 <,<> népnek. Mondják e', hogy az Alkotmány biztosítja a leikiiamerőt* szabadságot, a vallás szabad gyakorlását. «A vallást ne tévesszük össze azonban — írja a Katolikus Papok Országos Békebizottságának levele — a vallás mögé búvó politikai reakcióval. Hogy ezen n téten annyi a baj, üzért van, me t a rosszak arató ak ezt a kettőt tudatosan összekeverik* Ezek u* összekeverek egyházunknak legrafc gyobb kártevői.» Végül hangs ilyoz-» za a levél, hogy a mag} ar nép országában a bekét építi és a békét védi. SAKKHÍR Békéscsaba egyéni bajnoksága. egy> bekötve a megyei egyéni bajnoksággal* a csabai versenyzők részére folyó hó 21-én, hétfőn este 7 órakor kezdődik a Rokka sakk-termében. Felhívom a versenyen résztvenni akaró játékosok figyelmét, hogy folyó hó 19-én, szombaton este fél 8 órakor rendkívüli ér* tekezlet lesz a Virág-cukrászéi különtermében, ahol leadhatják nevezésüket az intézőnél. Intéző. MOZI TÁNCSICS MOZGÓ, Szarvas. Augusztus 21-ig: »Arinka.« Vidám szovjet film! PETŐFI MOZGÓ, Gyula. Augusztus 17—20-ig: »Jóreménység.« Holland halászfilm. APOLLÓ MOZGÓ, Orosháza. Telefon: 9. Augusztus 19—21-ig: »Farkas* vér.« Jack London világhírű regényéinek filmváltozata. KORZÓ MOZGÓ, Orosháza. Augusztus 17—22-ig: »Tengerész leánya.« Humoros, zenés, dalos uj szovjet filtn- vigjáték! Az orosházi termelöesoportokban az alábbi helyen és időben lesznek megtartva az ünnepélyes tagfelvételek. Dózsa tszcs szombaton este 7 órakor (pártháznál). Vörös Csillag tszcs szombaton este 7 órakor, Táncsics tszcs szombaton este 7 órakor (volt Ravasztanya), Petőfi- és Szántó Kovács tszcsk szombaton este 7 órakor (szentetornyai DÉFOSz),. Uj Élet tszcs szombaton este 7 órakor (orosházi központi DÉFOSz). AZ ünnepélyes tszcs tagfelvétel után mindenütt kultúrműsor lesz. HIRDESSEN LÁPUNKBAN! Hirdetések felvétele Békéscsabán minden nap 1 éráig