Viharsarok népe, 1950. augusztus (6. évfolyam, 176-203. szám)

1950-08-13 / 187. szám

VIHARSAROK NÉPE 5 A gerendásiak nem elégednek meg safát eredményeikkel 99Villámmal99 segítik versenytársukat is a hibák kijavítására Hárman azok közül, akik győzelemre viszik az újat SÁNDOR BÉLA, VARRö BÁLINT, a mezőberényi Al­földi Szövőgyár dol- goz. ji nagy lelkcse- tiCssc I ajánlotta fel a koreai hit előtt, hogy az új normát 6 százalékkal túl­teljesíti. Varró Bá­lint ezt a vállalását túlteljesítette és 115.6 százalékot ért el. Egyike azoknak, akik az új normák teljesítését, legyőzé­sét tűzték ki célul maguk elé és le is győzték azt. A szö- viíg) ár í z mi átlaga is, a 113.4 százalé­kos terv teljesítés azt bizonyítja, hogy egyre többen csatla­koznak azokhoz, akiit az új normák túltzl- j sitésére törekednek. a gyulai Államosí­tott Húsüzem cson­tozó üzemrészének dolgozója jó munka- beosztással és új munk-S Tervezéssel legyőzte az új nor­mát. A koreai hi­ten Sándor szaktárs vállalta, hogy az új rormáj.t 110 száza­lékra fokozza. Ezzel szemben 140 száza­lékot ért el. A ko­reai nép iránti test­véri együttérzés adta az új erűt munkájához, mart tu ta azt, hogy min­ik n százalékkal se­gíti Koreát az im­perialista agresszo- rokkal szemben. * RETLAKI KATA­LIN, a békéscsabai Pamulszövő NV. lánccsévélő dolgozó­ja a koreai hét előtt TI0 százalékos vállalást tett új nor­májára. Mir a i o e; i műszak első nepjá.i kitűnt, hogy Rétlaki Kát lia vállalását magasan túlteljesíti. Komoly n vette azt a harcot, amit ön­tudatos del:o óik, a a kommunisták pél- temut tása nyo . án a r gi cr;dményik túlszárnyalásáé.t vív­nak. így győzte le ő is régi eredmé­nyeit, de legyűrte az új normát is, mert 147 százalékra telj Tsítette. Ya:i- mennyiükre bis lén tek n; a megye vala­mennyi dolgozója. R köröslad^yiak teljesítik vállalásaikat: Ä0 mázsás holdunkénii rizstermést aratunk A gerendáéi földjuűveaszövetk^-. zet irodájában Bulla János ügy- vesető ehtá'e az as .tál föló hajol. Az ©lotto lévő . papírokon hosszú számsorokat ad össze: a napi ga­bonaátvétel tételei. Néhány porc alatt meg is van a végeredmény; Gerendás közrég dolgozó paraszt­jai begyűjtési előirányzatukat ed­dig 106.3 százalékban teljesítet­ték. — Százhat egész, háromtized százalék, — mondja félhangosan, amikor beírja a jelentésbe a napi és az összesítő eredmény t... Mintegy végszóra, az ajtón Po­pot Pál párttitkúr elvtárs lép be. amit el is fogadtak mindannyian. De nemcsak, hogy elfogadták, ha­llom lendítik is a versenyt s ezt mi sem igazolja fényesebben, mint a 106.3 százalékos eddigi eretliníny. Gerendás községben még a csép- lés megkezdése előtt megkezdték a begyűjtés szervezését. Kisgyűlése- ken, egyéni agiíáción magyaráz­ol a dolgozó paras..t >knak a gyors, sikeros to.mőnykegyüjtés je­lentőségét és fontosságút. Sikeres felvilágosító munkát végeztek a szállítási szerződések, a begyűjtési ’ seny szerződések kötéséért. A főgémekhez felelősöket osztot­tak be, akik ellátták a gépek mun­kásait napi sajtóval. A gépeknél lévő népnevelő csoportok is siker­rel végezi ék agitk i 's munkájukat. A csépeltet) dolgozó parasztok 95 pzáza'éka mindjárt a gép farától szállította be gabonáját a szövet­kezeti begyűjtő he'yi'o. Es ami a kgvonto abb: mind e munká'atok irányítója, szervezője a pártszervezet tvolt. A Párt irányította ’ begyűjtés sikeréért folytatott rz eredmény eddig: 106.3 szá­réit!. .. A gerendás’ak azonban figyelem- mi leérték a velük párost erseny- ben lévő Gsorv &i köziég munkáját Vk. Meglátták, hogy ott visszaesés A terményhegyöjtési verseny ira­ma megyénkben is egyre fokozó­dik, unit a naponként születő rzcbbnél-szebb eredmények bizo­nyítanak. A legutóbbi jelentések beszá- ' mólnak a földmüvesszövetkezetelc közti verseny eredményeiről. A megye összes szövetkezetei között a inouori szövetkezet jár a term'nybcgyiijlég «lón, 314,72 százalékos teljesítéssel!. Szép eredményt ért el a puszta- ■zentetornyai szövetkezet is, a be­gyűjtést 257.89 száza'ékra teljesí­tette. De jól teljesitik a begyűj­tési előirányzatot a csanádapácai lés a szentmiklósi szövetkezetek is. Itt 147.37 százalék, illetve i3o.45 ■zúzalék a teljesítés. A kiscsákói Következet 117 százalékos, a bé- Jcéssám.joni szövetkezet 117.6 szá- wdékos, a gádorosi szövetkezet 112.89 százalékos és a kondoros! szövetkezet 107.64 százalékos tel- -jesitéssel járul hozzá a terménybe­gy üjtés sikeréhez. Megyénk dolgozó parasztjai kö­vetve áz élenjárók példáját, egyre nagyobb lendülettel teljesítik, túl­teljesítik terménybeadási kötele­zettségüket. 1jv Pusztaszöllősőn Kovács An« Melegen kezűt ráznak, üdvözlik egymást. — Az eredmény felől akarok kérdezni, Bállá elvtárs. Mennyi s teljesítmény ? Bállá János papirosért nyúl e a titkár elvtárs elé teszi. — Százhat százalék meg egy kicsi — mondja aztán s szeme örömteli csillogással talik meg. — De csak eddig, — teszi még hozzá hangsúllyal. — Még több lesz! A gerendási dolgozó parasztok de­rekasan állják a begyűjtési ver­senyt. Mert hát versenyben vannak ám a gerendásiak. A szjmazédos mutatkozik a begyűjtésben, ott még csak 82 százalék a begyűj­tési előirányzat teljesítése. Osorváson is nagy lendülettel in­dult meg a begyűjtés. Az első napokban, sőt az első heten úgy mutatkozott, hogy a csorvásiak lesznek a verseny győztesei. A második héten aztán Gerendás ne­kilendült, elé,te, sőt túlhaladta, a A gerendásnak «villám -segít­ségét megszívlelik a csorvási dol­gozó parasztok. Munkájuk meg­javításával, a népnevelő-munka fo­kozásával, az ellenség leleplezé­tal dolgozó paraszt 1070 szá­zalékra, Tó h Miklós dolgozó paraszt 950 százalékra, Ko­zák Zsigmond dolgozó pa­raszt pedig 400 százalékra teljesíleile Icrménybcgyüjlési előirányzatát. Ugyanilyen lelkesedéssel teljesítik beadási kötelezettségüket Körösla- dúny dolgozó parasztjai is. Vakarcs Imre dolgozó pa­raszt 1216 százalékos teljesí­téssel bizonyította harcos békeakara'.át és hazaszerete­tét. Kulna Pál tótkomlósi dolgozó pa­raszt köte’ezettségén felül 9180 kg gabonát szállított be a szövetke­zeti magtárba s ezzel begyűjtési köie'ezettségének 606 százalékban lelt elecet A mezőberényi állami gazda­ság dolgozói alkotmányunk egyéves évfordulójának ün­nepére munkafclajánlást tet­tek. A gépesítési brigád gépjavító cso­portja a műhelyi dolgozókkal karöltve vállalta, hogy a rizs csépléséhez szükséges, folyó hó 24-re előirányzott javítási mun­kálatokat két nappal a határidő csorvási dolgozó parasztok eredmé­nyét. Most meg már több mint 24 százalékkal vezetnek. Mi történt? Az, hogy Csorváson lelanyhult a népneve ő- és felvilágosítómunka üteme. Előfordult, hogy nem egy dolgozó paraszt a szomszédos köz­ség raktárába vitte gabonáját, — mert az talán közelebb esett — mert nem is tudták, hogy hova kell beszállitaniok. Nem vettek arra irányt, hogy kilátogassák újó­lag azokat a dolgozó parasztokat, akik még nem tettek eleget be­gyűjtési kötelezett régüknek s fel­szólítsák őket a begyűjtés telje­sítésére. Nem leplezték le a Csi­pák István, «Lltares» Eábián-féle kulúkok rémhír terjesztő, a legyűj­tést szabó'áló aknamunkáját; Mindezt látták a gerendásiak is, — Szocialista versenyben ál­lunk Gsorvással, — mondták — köteles égünk segíteni versenytár­sunknak!. .. Es segítettek is. Villámot küld­tek a csorvási dolgozó parasztok­nak, Sokszáz apró nyomtatott pa­pírlapot, melyen ez áll; sével küzdenek majd a begyűjtés alkotmányunk ünnepére, augusztus 20-ra való győzedelmes teljesíté­séért, országunk erősítéséért, a bé­kééit! ... Dér Ferenc. előtt befejezi. Az állattenyésztési brigád Kumár Károly tehenész­csapata vállalta, hogy augusz­tus 20-ra a napi fejési átlagot 7.3-ről 7.8 literre emeli fel. A gazdaság köröstarcsai üzemegy­ségének tehenésze, Erdei Sándor egyéni felaján­lásában vállalta, hogy a na­pi fejési állagot alkotmá­nyunk ünnepére 10.5-ről 11 Hierro fogja felemelni. A mezöhegyesi állami gazdaság dolgozói a koreai nép harcát a ma­gukénak is tekintik, ez megmu­tatkozik abban a lendületben, amellyel a munkát végzik. Bizo­nyítják ezt azok a szép eredmé­nyek, amelyeket a dolgozók a cukorrépakapálás, salátaszedés és cséplés, kenderhántás és tarló­hántás munkálataiban érnek el. A peregpusz'ai üzemegység Táncsics brigádja 156 száza­lékot, ez árokospusztal üzemegységben a Kossu'h- brigád 161 százalékot telje­sített A Roham-brigád az újmezőhe- gyesi üzemegységnél 159 százalé­kot ért el jó munkamegszerve­zéssel. Kora hajnal van. A nap éb­redezik, vérvörösre festi a keleti ég peremén lógó fel hő fősz lányo­kat. A határ a reggel zajától hangos. Az utón kocsik zörögnek, amott kisebb-nagyobb embercso­portok ballagnak a munkára. A nagy nyári munkák ideje már elmúlt, Körösladány község dol­gozó parasztjai már túl vannak a cséplésen, a begyűjtésnek is vége­idé járnak, a tarlóhántás is a befejezéshez közeledik. Az őszi munka van még hátra, — na, meg hát a kukoricatürés, burgo­nyaszedés, rizsaratás. Ami nem sikerült egyénileg! sikerült a csoportban Rizsaratás!... A községben már régebben is foglalkoztak rizster­meléssel, egyedül, vagy négyen- öten összeadva, svad csoportok­ban« próbálkoztak a dolgozó pa­rasztok a rizzsel. Hol sikerült, hol nem, attól függött, hogy volt e rá elegendő munkaerő, meg le­hetőség... Hát bizony nem na­gyon volt, de nem is igen volt jó termés a rizsből — amúgy egyénenként. Meg is állapították a körösladányiak: — Hiába, nem lehet eredményt elérni. Nincs munkaerő hozzá, nincs befektetés. Úgy lehetne ezt csak, hogyha szervezett csoportban csinálnánk, közösen. Nem öt-hat holdon, hanem ncgyvenen-hatva- nan. Úgy aztán volna jó ered­mény!... A körösladány! »Dózsa« terme­lőcsoport már második esztendeje úgy csinálja s most is 90 holdon ringadoznak a dús, tömöttszemü rizskalászok. Aki elmegy a táblák mellett, nem állja meg szó nélkül, olyan szép. De hát nem is csoda. A' hat rizstermelő munkacsapat be­csülettel végezte munkáját, vigyáz­tak minden szemre, minden szál­ra, amit elültettek. Teljesítik április 4-E felajánlásukat A rizstermelő munkacsapatok — még annakidején — április 4-re, hazánk felszabadulásának ötödik évfordu'ója tiszteltére vállalták, hogy jó munkával, gondos nö­vényápolással elérik a holdankénti 3o mázsás rizs termésátlagot. Ak­kor vállalták s most teljesítik is © vállalásukat. A vetést gondosan jjgezték, megfe'elő idélien árasztották, a gyomlájpst lelkiismeretesen végez­ték el, nem hagytak egyet en élősd gazt sem a fiatal rizsnövények körül. — A gondos munka nem is maradt eredmény nélkül, a csoport tagjai büszkén mondhaL ják 3 mondják is: — Teljesítjük vállalásunkat, amit felszabadulásunk tiszteletére lettünk. Meglesz a harminc mázsa átlagtermés holdanként... Va'óban megesz: Nem lesz rit­ka az olyan kalász, amelyikben százharminc-százötven szem egész­séges rizs van. Az új belépők is a csoportban találják meg boldog jövőjüket Ezt az eredményt azonban nem­csak a csoport tagjai látják, ha­nem a kívülálló, egyénileg gaz­dálkodó dolgozó parasztok is. Lát­ták azt, hogy a csoportnak a bú­zánál is egy mázsával több volt az átlagtermése, mint nekik együtt­véve. Látták azt is, hogy amíg ők nehéz munkával, gürcöléssel kevésre mennek, addig a csoport- tagok 6—8 ezer forintot, fejada­got, zsirozót kapnak a cso­porttól, végzett munkájuk után. — Ez nem é'et így — mondta Erdei Márton hatholdas dolgozó paraszt, amikor aláirta a belé póri nyilatkozatot. — A múltban nem volt földem s mindig az volt a vágyam, hogy csak néhány ba­rázdám legyen. Népi demokráci­ánk a felszabadulás után adott földet nekem is. A nevemen volt ez a hat hold. De én most úgy érzem: az a föld a csoportban enyém igazán, ott tudok csak vei* boldogulni úgy, ahogy én szeret­nék. Nekem is, a családomnak is jobb életet akarok, ezt pedig csak a csoportban találom meg. így van ezzel Illyés Sándor, Marsi Károly, meg a többi a 3, dolgozó paraszt is, akik már be­adták belépésüket. Jobb, szebb éle-, let akarnak, ezért lesznek tagjai a terme'őcsoportnak. Ezek az uj belépők a jövőjüket keresik a csoportban s meg is ta­lálják. — Erre biztosíték a mi nagy Pártunk, amely irányitja, szervezi most már az 5 munkáju­kat is. Munkájukat — jövőjüket! Csorvás dolgozó parasztjai begyűjtési párosversenyre hívták ki a községet, Tsvábbra is a manor! szövetkezet vezet a földmüvesszövetkezetek begyűjtési versenyében A mezőberényi állami gazdaság munkafelajánlással készül alkotmányunk ünnepére Villám CSORVÁSI DOLGOZÓ PARASZTOK! Ti párosversenyre hívtatok temünket, gerendási dolgozó pa­rasztokat, a begyűjtés sikeres végrehajtására. Ebben lemaradta­tok, b. gyűjtési eredményetek csütörtök estig bezárólag 82 szá­zalék. Mi a pártszervezet népnevelőinek példája nyomán, jó fel. világosító munkával csütörtök estig 106.3 százalékra teljesítettük b:g üjtCsi előirányzatunkat. Ti a nép evelőmunkát elhanyagoltátok, nem végeztetek jő felvilágosító munkát és nem folytattok kíméletlen harcot a nép ellenségeivel, a kulákokkal szemben. Javítsátok meg a népnevetőmunkát, leplezzétek le a «Lite­res» Fá'ciún-féle háborús rémhhterj sztg, te gyűjtést szabotáló ku- lákokat, h gv alkotmányunk üiinlpére, augusztus 20-ra, Ti is győ­zelmesen fejezzétek be a begyűjtést s ezzel hozzájáruljatok a béketábor további megszilárditá ához{ ■ í'“: GERENDÁS KÖZSÉG DOLGOZÓ PARASZTSÁGA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom