Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1942. szeptember
16 A szórványgondozás és a missziói szervezés munkájából néhány esztendőre visszatekintve, a következő adatokat tárom a közgyűlés elé. Űj missziói egyházakat szerveztünk: 1. Békésen, 2. Orosháza-— Rákóczi-telepen, 3. Csanádapácán, 4. Csepelen, 5. Csengődön, 6. Csillaghegyen, 7. Dunaharasztin, 8. Gödöllőn, 9. Hatvanban, 10. Magyarbánhegyesen, 11. Mezőhegyesen, 12. Monoron, 13. Nagyréven, 14. Ócsán, 15. Rákosszentmihályon, 16. Kiskúnhalason és 17. Vecsésen. Ezeken a helyeken nem sok évvel ezelőtt még teljesen szervezetlen és gondozatlan szórványok voltak, ma már kivétel nélkül mindenütt befejeződött a szervezés munkája: vagy missziói egyházakká vagy pedig anyaegyházakká tömörültek a hívek, legtöbbször a lelkészi kongrua elnyerésének segítségével. De ezeken — az Egyházi Törvények szerint véglegesen megszervezett gyülekezeteken kívül rendszeres szórványgondozás folyik, részben külön segédlelkész munkábaállításával, részben pedig az anyaegyház lelkészének gondos és fáradalmas tevékenységével a fiókegyházak egész sorában. Ezeknek felsorolásával a jelentést nem tenném teljesebbé, csak megállapítom, hogy mind a lelkészekben, mind az egyházközségekben és esperességekben kifejlődött a szórványok iránti felelősség érzése és hogy ez az érzés dicséretes anyagi erőfeszítést és nem egyszer hősies munkálkodást eredményezett. És itt elsősorban a szórványos gyülekezetekben működő fiataloké legyen az elismerés. Ezt a nagy munkát, mely ma talán csak áldozatot mutat, de az eredményt a jövő homályába burkolja, nem utolsó sorban az tette s teszi lehetővé, hogy a kerületi központi igazgatás — természetesen a gyülekezetek és a hívek áldozatának igénybevételével — megteremtette a szükséges anyagi alapot. Néhány évi tapasztalat alapján nyugodt lélekkel megállapíthatom, hogy az az anyagi hozzájárulás, melyet kénytelen volt a kerület igényelni, a szervezett régi egyházakat nem sújtotta észrevehetően, de lehetőséget adott új gyülekezetek létrehozására s elszórt evangélikusok ezreinek egyházi gondozására. A kerület ma évenként több, mint 30.000 pengőt fordít a szórványgondozásra. De nemcsak a szórványokban, hanem a már rég megszervezett és apáinktól örökségképpen ránk maradt gyülekezetekben is szélesedő mederben folyik az építő munka. A Luther-Szövetség összefogó és irányító szerepét — sajnos — még sok lelkész és sok gyülekezet nem értette meg s éppen ezért nem is veszi igénybe. Pedig az egyháztársadalmi munkát a Luther-Szövetségben lehet legkönnyebben és igazán eredményesen végezni. Javasolom, hívja fel a kerületi közgyűlés az egyházközségek vezetőinek figyelmét a Luther-Szövetség egyházépítő munkájára s fejezze ki azt a kívánságát, hogy ahol az még nincs megalakítva, mielőbb alakítsák meg, ahol megvan, töltsék meg munkával és az egyházat szolgáló erővel. A presbiteri konferenciák, a fiú- és leányegyesületek építése, az ifjúság lelki gondozása, a nők és férfiak külön-külön való evangélizálása, a lelkészek egymást hitben és munkában gyarapító együttes tanácskozásai, a budapesti egyházmegye lelkészi karának havonként más-más egyházközségben tartott s mindig az úrvacsorával összekötött értekezletei: megannyi bizonyítéka a lelki ébredésnek. Sőt a lelki szomjúságnak is. Mutatja, hogy a hívek örömmel tárják ki lelküket az evangélium előtt. Széltében örvendetesen tapasztaljuk, hogy híveink nem elégszenek meg a heti egyszeri templomi szolgálattal. Ma többet vár a hívők lelke. Olyan az, mint a virág: öntözgetést, gondozást kíván, különben elhervad.
