Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1942. szeptember

14 A zsinati meghívó szó szerint így szól: ,,A bánsági Német Evangélikus Egyház vezetősége. 1. sz. Ferenchalma. 1942. január 1.4. Meghívó' Szerbia parancsnokának rendelkezése alapján a bánsági Német Evangélikusok 1942. január 26-án zsinatot tartanak. A zsinat Ferenchalmán, az evangélikus templomban, délelőtt 10 órakor lesz. Napirendje: A gyülekezetek képviselőinek igazolása és a zsinat megalakítása; a zsinat megnyitása; a jegyző kijelölése; a jegyzőkönyv hitelesítőinek kiküldése; az ideiglenes egyházvezető jelentése: az új egyházalkotmány felolvasása; a püspök megválasztása; az egyházfelügyelő megválasztása; a többi tisztség betöltése; esetleges indítványok tárgyalása; az egyház anyagi biztosításának megbeszélése; a zsinat berekesztése. Az egyházközségek felhívatnak, hogy képviselőiket a 61. § értelmében küldjék ki és lássa el őket megbízólevéllel. Teljesszámú megjelenés kötelező." A zsinat két napig tartott: január 26. és 27-én. A rendkívül vázlatos jegyzőkönyv szerint a tíz gyülekezetből csak öt küldött képviselőket. Az előkészítésről szóló jelentésből kitűnik, hogy az új egyházalkotmányt Belgrádban készítette Turner államtanácsos és dr. Bornikoel belgrádi lelkész. A gyülekezetek a tervezetet nem ismerték, nem tárgyalták és a zsinati képviselőknek is csak az egyszeri felolvasás alapján kellett felette határozniok. Nagybecskerek azonban nem járult hozzá a határozathoz, így tehát a tíz egyházközségből álló új egyházkerületnek csak négy egyházközsége adott alkotmányt a Bánságnak. Ez az egyházalkotmány mindjárt az elején kimondja, hogy a bánsági Német Evangélikus Egyház az egyetemes német evangélikus egyház tagja és pogilag a berlini Evangélikus Egyház Külügyi Hivatala alá tartozik. Az 1'. § kimondja, hogy a Bánságban lakó összes evangélikusok hozzátartoznak (tehát a magyar és a szlovák evangélikusok is); ellenben a 8. és a 13. § kimondja, hogy az iskolai tanítás, az istentisztelet, a vallásoktatás, a közigazgatás, sőt még a lelkészi pásztorkodás nyelve is kizárólag a német. Tehát a bánsági magyar evangélikus hívő még a saját lelkészével sem beszélhet magyarul a tulajdon hazájában, nem taníttathatja gyermekét az anyanyelvén és nem alakíthat magyar testvéreivel összefogva magyar egyházat. Azt hiszem, ilyen korlátozás nincs másutt az egész világon. A 14. §-ban levő lelkészi eskü egyetlen szóval sem emlékezik meg az ország törvényeinek való engedelmességről vagy a magyar állam fejéről, ellenben kötelezi a lelkészt, hogy „teljes hűséggel irányítsa evangélikus egyházát és német népét". A 40. § szerint az egyház ügyészének és két világi képviselőjének megválasztásához a „népcsoportvezető" hozzájárulása szükséges. A 45. § szószerint ezt mondja: „A püspököt a lelkészek közül a berlini Német Evangélikus Egyház Külügyi Hivatalának hozzájárulásával a tartományi egyház gyűlése választja és az államfő erősíti meg". Csak néhány szemelvény ez a példátlanul álló új. bánsági egyházalkotmányból. Ezt 1942. március 5-én a belgrádi katonai hatóság jóváhagyta és törvényerőre emelte. Ennek alapján iktatta be püspöki hivatalába március 15-én Heckel berlini püspök a megválasztott Hein Ferencet. Most már csak arra lehetünk kíváncsiak, hogy melyik államfővel fogják őt hivatalában megerősíttetni? Amint a bánsági eseményekről tudomást szereztem, azonnal tiltakoztam a Német Evangélikus Egyház Külügyi Hivatalában az eljárás ellen. A levelemre adott válaszban Heckel püspök úr kijelenti, hogy a Bánságra való igényemet sem az állami, sem az egyházi jog nem igazolja. Ezek a lehangoló események is arra köteleznek, hogy övez-