Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1941. október

10 erejével szemben ők is sokszor bizonyulnak tehetetleneknek. Különösen bántó az iskolák tannyelvének megállapítása körül gyakorolt legújabb eljárás. Egyházi törvényeink azt mondják, hogy autonóm iskoláink tanítási nyelvét az iskolafenntartó és a felettes egyházi hatóság állapítja meg. Megjelent azonban egy rendelet, hogy az iskolák tannyelvét a szülők vannak jogosítva megállapítani. E rendelet alapján a tanfelügyelők az egyház illetékes hatóságainak értesítése nélkül megjelennek, ahol éppen akarnak és a szülőkkel döntetnek olyan kérdésben, amelynek jelentőségét azok felfogni is sokszor képtelenek. Ez a rendelkezés sokszor nemcsak törvényeinkbe ütközik, hanem tekintélyromboló is és sok izgatásnak nyit tág kaput. Fájdalmasan érintette az egyházakat az anyakönyvi kivonatok ügyében előbb az igazságügyi, később a honvédelmi minisztérium által megkérdezésünk nélkül kiadott ama rendelkezés, amely a kiállítási díjakat megállapítja. Elfelejtették, vagy talán nem tudják, de éppen ezért meg kellett volna az egyházakat kérdezni, hogy a lelkészek díjleveleiben az egyházközség és a lelkész között kétoldalú szerződés állapítja meg a javadalom egyik részét, az anyakönyvi kivonatok kiállításának díjtételét. Kívülálló hatóság önhatalmúlag nem ütheti el jogos jövedelmi forrásától a lelkészi kart. Ha ebben a kérdésben is az erre vonatkozó rendeletek kibocsátása előtt az illetékes egyházakat megkérdezték volna, mindenesetre megkímélték volna a lelkészi kart a jogos panaszkodástól és megtalálták volna a kölcsönös megértés helyes útját és módját. Az állami mindenhatóság érvényesítése sem az államra, sem a benne élő különösen erkölcsi közösségekre nézve nem kívánatos. Nem is felel meg a magyar nemzet jellemének és történelmi hagyományainak. E hagyományok évszázadok óta a kölcsönös megértésnek és a méltányoló kíméletnek ösvényén járatták nemzetünket. Kár erről a tisztes ösvényről letérni és a világszerte mindjobban terjeszkedő bürokratizmus és formalizmus igájába hajtani a magyar közéletet. Ez a bürokratizmus kényszerít annak felpanaszolására is, hogy középiskolai vallástanárainkat merőben a meglévő paragrafusok korlátai között kezelik. Nyilvánvaló, hogy középiskolai vallástanárnak csak olyan lelkészi oklevéllel biró embert választhatunk meg, aki már kellő lelkészi gyakorlattal rendelkezik s kipróbált és kiforrott egyéniség. Nem lehet tehát a vallástanárökat a többi középiskolai tanárral azonos elbírálás alá vonni, hanem szolgálatuk valamennyi előbb eltöltött esztendejét be kell nekik számítani. Olyan sérelem ez is, amelyen a paragrafusok fölé emelkedő méltányos megértés könnyen segíthetne. Javaslom, hogy e fontos közérdekű kérdésben közgyűlésünk a többi kerülettel együtt az egyetemes közgyűlés útján tegyen előterjesztést a V. K.- M.-hez. A méltányos megértés azonban nemcsak az államhoz való viszonyunkban, hanem a felekezetközi viszonylatban is fogyatékos. A keresztyén egyházak nem viselnek ugyan nyilt harcot egymás ellen, de még nagyon messze vannak mindnyájan az egymás munkáját méltányoló testvéri megértéstől. Pedig erre kötelezne bennünket nemcsak a Krisztus közösen vallott evangéliuma, hanem országunk és nemzetünk minden érdeke is. Hivatott és hívatlan vezérférfiak sokszor hangsúlyozzák, hogy ebben az országban nemcsak a mai válságos idők nyomása, hanem egyedülállásunk és testvértelenségünk állapota is nemzetfenntartó kötelességgé teszi a különböző felekezethez, fajhoz, vagy nyelvhez tartozó állampolgárok testvéri összefogását. A magyar keresztyénség történelmi bűne, hogy ezt a testvéri összefogást őszinte és igaz szívvel nem tudja