Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1941. október
4 1_2. mann Ádám, Bachmann Frigyes, Mendelényi János, Palotay Gyula, Sikter András, Friedrich Lajos, Hajnal László, Kiss György, dr. Korén Endre, Safáry Endre, Szende Ernő egyházmegyei kiküldöttek. Mint tanítóképviselők: Gadányi János, Csaba Jenő, v. Szügyi Károly, Bartal Béla és a tanítóegyesület elnöke: Darida Károly. Az aszódi gimnázium részéről: dr. Nagy Imre igazgató. A békéscsabai gimnázium részéről: Pataky Samu igazgató. A budapesti gimnázium részéről: dr. Koch István igazgató. A budapesti leánygimnázium részéről: dr. Bánkúti Dezső igazgató. A szarvasi gimnázium részéről: dr. Nádor Jenő igazgató. A szarvasi tanítónőképző részéről: Lipter Melánia h. igazgató. Mint az egyházkerület tisztviselői: dr. Szelényi Aladár, dr. Vangyel Endre, Uhrin Károly, Rohály Mihály, Bódy Pál törvényszéki bírák, dr. Reil Lajos középiskolai tanfelügyelő, Zeman Mihály népiskolai tanfelügyelő, Sándy Gyula számvevő, Sárkány Béla egyházi főjegyző, dr. Scholtz Oszkár világi főjegyző, dr. Mészáros Gyula ügyész, RuttkayM^klián Gyula püspöki titkár és H. Gaudy László vallástanítási felügyelő. 2. Dr. Pesthy Pál egyházkerületi felügyelő elsősorban az egyházkerület kötelékébe visszatért bácskai egyházmegye kiküldötteit s azok élén Starke Sámuel püspököt, Sirka Sámuel esperest, dr. Macák Mátyás felügyelőt s bejelenti, hogy Turcsán Pál bácska^ alesperes kimentését kérte. Ezután a közgyűlést az alábbi beszéddel nyitja meg: Mélyen Tisztelt Egyházkerületi Közgyűlés! Nehéz időben ül össze mai közgyűlésünk. Az elmúlt év küzdelemmel kiharcolt örömöt hozott reánk, majd aggódó küzdelembe döntött bennünket. Örömöt hozott a Délvidék visszaszerzése által. Ezt az örömöt a nemzetnek ismét Kormányzó Urunk és kormányunk bölcs előrelátása és elhatározása szerezte meg. Dicsőség és hála illeti meg ezért a nemzet részéről. Indítványozom ezért, hogy hálánkat és köszönetünket jegyzőkönyvünkben is örökítsük meg, ezt a határozatunkat jelentsük a kabinetiroda útján a Kormányzó Ür Öfőméltóságának, a miniszterelnök úr útján pedig a kormánynak. Külön öröm a számunkra, hogy a Délvidék visszakerültével az ország evangélikusságának lélekszáma jelentősen emelkedett. Fájdalmasan érint azonban az a körülmény, hogy a bácsi esperesség németnyelvű egyházközségei kerületünktől el akarnak szakadni. Ügy látszik, hogy emögött a kiválási törekvés mögött bizonyos más, mint egyházi tendenciák állanak, de bármi legyen is az indok, nekünk kötelességünk figyelmüket felhívni arra, hogy ilyen törekvés hangoztatása egyházunk egységét, belső tekintélyét veszélyezteti s nemzeti vonatkozásban is téves megítélésnek lehet az alapja. A mi egyházunk a testvér igaz meleg szeretetével ölelte keblére mindenkor másnyelvű hittestvéreit. Soha nem akadályozta, hogy nyelvük iskolában, egyházban szabadon ne érvényesüljön s biztosíthatom egyházkerületünk minden nyelvű híveit, hogy nyelvük szabad használatát mindig respektálni és támogatni fogja a jövőben is. A bácsi egyházmegyéből a kerülethez visszatérő egyházközségek híveit meleg, hittestvéri érzéssel köszöntöm, azokat pedig, akiknek a