Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1938. szeptember

14 9. minden magyarok népére és különösen a messze idegenből a szent haza ősi földjére íhazazarándokolt hittestvéreinkre. Ugyancsak buzgó imádsággal kértük a népek Urának megtartó kegyelmét és atyai áldását országunk főméltóságú kormányzójára, aki nehéz hivatás és nemzetmentő munka teríheltetése alatt is teljes egészségben és munkabírásban töltötte be életének hetvenedik esztendejét. Tartsa meg őt továbbra is az Isten jósága, ihogy nemes élete jutalmául ő vezethesse be a magyar nemzetet a jobb jövendő ígéretföldjére! Az ünneplések ez esztendejében erős hullámokat vert a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának visszaállítását célzó törvény meghozatala, melyet közönségesen zsidótörvénynek neveznek. Felekezetközi vonatkozásai miatt hadd ejtsek róla néhány szót. Mindig nagyon meggondolandó az olyan törvény alkotása, amely meglévő jogokat érint. A mi történelmi jogainkat is érintette legutóbb egy törvény és az általa ütött seb elviselése nekünk is fáj még ma is. A felsőházról szóló törvénytértem, amely az 1885. évi, szintén nem a teljes vallási egyenjogúság és viszonosság alapján készült törvényben biztosított parlamenti képviseletünk egyharmadától kényszerítő ok nélkül megfosztott bennünket. Meg tudom érteni izraelita polgártársaim fájdalmát, ha az új tö/vényben a régi törvények által nekik megadott polgári jogegyenlőséget megcsorbítva látják. Nem térek ki arra, mennyiben volt és éppen így volt-e szükség ennek a törvénynek meghozatalára. Azt sem vitatom, hogy a zsidóság egyoldalú és önző magatartása mennyiben kényszerítette ki ezt a törvényt. A puszta igazság nevében azonban meg kell állapítanom, hogy ez a törvény a 1867. és 1895. évi törvényeknek a zsidókra vonatkozó rendelkezéseit csakugyan megszükítette. Viszont azonban ugyancsak az igazság nevében azt is meg kell állapítanom, hogy ez a törvény nem annyira kíméletlen, mint amilyennek az első tekintetre látszik. Mert a zsidóságot egyetlen életpályáról sem szorítja le, csak annak vet gátat, hogy bizonyos foglalkozások körében felekezeti monopólium alakuljon ki, illetőleg növekedjék tovább. Az elhelyezkedés mértékét pedig nagy kímélettel az országos arányszámnál négyszerte nagyobb százalékban állapítja meg. Van azonban az új törvénynek egy rendelkezése, amely az egyházak természetes jogkörét érinti. Nevezetesen annak megállapítása, hogy ki, mely alapon és mely időponttól tekinthető keresztyénnek, az egyházak joga és kötelessége. A törvény ezt az egyházak megkérdezése nélkül önkényesen állapítja meg. Az áttérés érvényességének megállapítása is érthetetlen. Megfe'elő helyen már volt alkalmam erre rámutatni, most csak azt kívánom hangsúlyozni, 'hogy mindenesetre jobb lett volna, ha a régi jó szokást megtartva, a törvény meghozatala előtt az egyházak képviselőit előzetes bizalmas tanácskozásra meghívták volna. Meg vagyok győződve, hogy e tanácskozás eredmcíiyeképen megnyugtatóbb törvény került volna nyilvánosságra. Egyházunkat az új törvény annyiban érdekli, hogy sok derék hívünknek okozott lelki gyötrelmet és fájó aggodalmat. De mióta az evangélium levegőjében élnek, ezek is megtanulták már, hogy minden törvénnyel szemben a Krisztus evangéliumához méltó módon kell a keresztyén embernek viselkednie. Mi velük szemben, akik közöttünk keresik hívő lélekkel a Krisztussal való békességet és a Krisztusban adott isteni kegyelmet, a testvéri szeretet megértő készségével viselkedünk és őket testvéreknek tekintjük. Mert ez a Krisztus evangéliumához méltó viselkedés követelménye. A tanítóképzés reformjáról szóló új törvény egyházunkat már nem egyes híveiben, hanem a maga egészében érinti. A kormány elgondolása, amely a tanítók képzésének és társadalmi állásának emelését célozza, mindenképen helyes és tiszteletreméltó. A néptanítók munkája annyira jelentős, hogy teljes mértékben megérdemli a kellő megbecsülést. A néptanító nemzedékeket