Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942

1938. szeptember

13 tikus kongresszus alatt tanúsított kímélő és figyelmes magatartásával és 9. vigyázásával megmutatta, hogy a mások ünneptartásának napjain is tud a Krisztus evangéliumához méltó módon viselkedni s nemcsak meg nem ingott hitében és az evangélium egyházához való hűségében, hanem abban csak még jobban megerősödött. Igazolja ezt a Luther-szoborra való gyűjtés példátlan „ eredménye is: híveink a nehéz gazdasági viszonyok ellenére is egyetlen hónap lepergése alatt kerek százezer pengőt adtak össze, hogy az egyház nagy reformátorának az ország fővárosában méltó szobrot emeljenek. Azt 'hiszem, nem tévedek, ha ezt a fényes eredményt, legalább részben, az eucharisztikus kongresszus lelki visszahatásának tulajdonítom. Népünk szinte ösztönösen meg akarta mutatni, hogy egyházához való ragaszkodásában és apáitól örökölt áldozatos hűségében megingatni nem lehet. Az idei ünnepsorozatban különösen jelentős volt az első magyar király halálának kilencszázados fordulója. Általános volt az óhajtás, hogy az ország megszervezőjének ünnepét az eddigi kizárólagosan felekezeti formák sérelme nélkül, egyetemes nemzeti ünnepként üljük meg. Ennek elérésére készségesen felajánlottuk közreműködésünket. Az országos ünnep rendező bizottságába való behívásunkat szívesen elfogadtuk. A bizottságot azonban a június végén az országház kupolacsarnokában tartott egyetlen ünnepi ülésen kívül soha össze nem hívták, velünk a protestáns egyházaknak az ünneplésben való mikénti részvételéről nem tanácskoztak. Az ünnep tehát külsőségeiben ismét csak a szokott módon folyt le. Országos jelleget csak az adott neki, hogy az országgyűlés két háza Székesfehérvárt együttes ülést tartott és az első magyar király emlékezetét törvénybe iktatta. Az itt hozott törvényt sem tárgyalták le velünk előzőleg; ez az oka, hogy a törvény Istvánt az első szent királynak mondja. Nem volt alkalmunk e helytelen kitétel helyesebbel való kicseréltetésére. Egyházunk azonban a velünk szemben még mindig kedvezőtlen légkörben is a Krisztus evangéliumához méltó módon viselkedett: az első magyar király nemzetszervező és a Krisztusban való hitet meggyökereztető munkájáról országszerte ünnepi istentiszteletek tartásával emlékezett meg. Az eucharisztikus kongresszust és az első magyar király emlékezetének felújítását nemcsak én. hanem sokan mások is kiváló alkalomnak gondoltuk a magyar keresztyén egyházak testvériesebb viszonyának megteremtésére. Teljes jóhiszeműséggel vártuk, hogy az erősebb testvér is átérezve a nemzet megtiportatásának és elhagyatottságának életsorvasztó terhét és keserűségét, valami határozott lépést tesz az összefogás felé és a nemzetfenntartó erő fokozása érdekében testvéri közeledésre szánja rá magát. Csalódtunk: a testvéri közeledés terén nem történt semmi. Felvetődött ugyan a keresztyén unió ötlete, de nem olyan helyről és nem olyan komolysággal, amilyen ezt a roppant kérdést megilleti. Mert azt mindenkinek tudnia kell, hogy a keresztyénség széttagozódása hosszú történelmi folyamat szükségszerű következménye volt s így újból való egyesülése sem lehet ötlet és hangulat gyümölcse. Az egyik egyháznak a másikba való kedélyes betessékelése nem komoly lépés az unió felé, de még csak a barátságos közeledés elérésére sem alkalmas. Mi megelégszünk a testvéri jóakarat, türelem és megértés bármely komoly bizonyságával; — de ilyen bizonyságadás nem történt és így a felekezetközi helyzet a régiben maradt. A felelősség nem bennünket terhel, mert a mi egyházunk a megbékélésre való készségét, sőt vágyát ismételten kijelentette és így a Krisztus evangéliumához méltó módon viselkedett. Még két országos ünnepet ült a magyar társadalom az elmúlt napokban. Az egyik a magyar himnusz megszületésének és Kölcsey Ferencnek jubileumi ünnepe, a másik a Magyarok Világkongresszusa. Amabban híveink mint állampolgárok vettek részt nagy lelki hálaadással, emennél pedig felkérésemre Kemény Lajos esperesünk kérte Deák-téri templomunkban az Isten áldását a