Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1938–1942
1938. szeptember
11 vezetek megbízottjaként azt emelte ki, hogy a tagadás szellemével szemben 4—9. Raffay püspök az igenlés koreszméjét testesíti meg, a hitetlenség világában mindig megújuló erőforrás. Pesthy Pálné dr.né az Evangélikus Nőegyesületek Országos Szövetségének elnökeképpen magasszárnyalású üdvözlést mondott. Szántó Róbertné, a kelenföldi lelkészné, a bányakerület papnéinak tiszteletét hangoztatta, Molnár Gyula dr. kir. közigazgatási bíró a harmincéves fennállását ünneplő Magyarországi Evangélikus Misszióegyesület nevében Rafíaynak megköszönte, hogy már az egyesület bölcsőjénél őrt állt, Zulauf Henrik lelkész a FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület pártfogójának nevezte Raffayt. Megindítóan szép üdvözlést hangoztatott díszpolgára, a püspök iránt Sárkány Gyula, Cegléd város polgármestere és vitéz Förhéncz Sándor dr., Aszód nagyközség főjegyzője, majd még Zier mann Lajos kormányfőtan ácsos, esperes a Magyarhoni Gusztáv Adolf Gyámintézet és Wolf Lajos esperes a szülőváros, Cegléd evangélikus egyháza részéről hódolt. 5. Az elhangzott üdvözléseket Dr. Raffay Sándor püspök mély meghatottsággal köszönte meg. — Ha áttekintek pályámon, — mondotta — alázatosan kell bevallanom, hogy milyen kegyelmes volt az Isten, aki dolgozni engedett . .. Ezért köszönetemet minden szónoknak és valamennyi megbízójuknak szívem mélyéből kifejezve bár, mégis az én teremtő és gondviselő, kegyelmes Istenemnek hálálkodom. Kérem a jelenlevődet, hogy velem együtt Őhozzá imádkozzanak. „Mélységes hálával áldom a Te nagy kegyelmességedet, hogy engemet e szolgálatra elhívtál, megsegítettél és soha nem vontad meg tőlem atyai jóságodat. Felveszem a hálaadás poharát, magasztalom szent nevedet és megadom fogadásomat Tenéked, hogy amíg itt ezen a földön élni és munkálkodni engedsz, Neked akarok szolgálni hűségesen, hogy ne legyen rajtam a Te kegyelmed hiábavaló . . . Segíts meg engem és hajlítsd felém munkatáraim szívét, hogy csüggedéseimben az ő együttérzésük adjon erőt. .." 6. Kerületi felügyelő a közgyűlést elnapolja s annak folytatására szeptember 7. napjának d. e. 9 óráját tűzi ki. II. NAP. 7. A közgyűlés tagjai az Isten házában egybegyűlvén, résztvettek az istentiszteleten és meghallgatták Sárkány Béla egyházkerületi főjegyző, kecskeméti lelkész imáját és beszédét. Ezután a közgyűlés tagjai az ülésterembe vonultak. 8. A kerületi felügyelő a folytatólagos közgyűlést megnyitja. 9. Dr. Raffay Sándor püspök bemutatja és felolvassa a következő jelentését. Tisztelt Közgyűlés! Két évtizede áll már Krisztus egyháza az emberiség betegágyánál, mint ahogy az orvos áll a lázbeteg mellett. Figyeli a láz hullámzását, szeretné a betegséget orvosolni, néha-néha ád is rá valami csillapító szert, ád jótanácsot is, de igazi gyógyulást szerezni nem képes. Mert nagyon súlyos és makacs, sőt, ragályos is a betegség. Nem is a felszínen van, hanem a lélek mélységeiben pusztít s még a puszta levegővel is terjed és fertőz. Részben már az orvosra is átragadt s a betegségben szenvedő emberiség nem egyszer fordul oda az orvoslásra hivatott egyházhoz a bibliai közmondás szavával: Orvos, gyógyítsd meg magadat. Az egyház maga is érzi, hogy a világháború óta megnehezült a hivatása is, de magát sem érzi valami jól. Látja, hogy a pusztító életharc még ma sem