Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1932. október

11 ben biztosított jogát még Karafiáth miniszter igazságérzete és személyes utánjárása sem bírta a ma már diktálva uralkodó pápás egyház szeretetlen magatartásával szemben megvédelmezni. A hercegprímás ugyanis kijelentette, hogy ha a zászlót más egyházak templomába, akár előzően, akár utólag beviszik, akkor ő nem engedi azt a római katholikus templomba bevitetni. És ezt az állás pontját keresztül is vitte. És mi semmiféle más és magasabb fórumon sem találtunk jogosan igényelt védelemre. Szomorú jelenség ez, különösen ha meggondoljuk, hogy a hadirokkantak nem mind egy felekezet tagjai. Ha szabad volt az ország más vallású polgárainak is vért ontani és bénává csonkulni a hazáért, talán mégis meg kellett volna engedni, vagy akár hatalmi szóval is keresztülvinni, hogy azt a zászlót, amely alá a rokkantak gyülekeznek, az evangélium Urának nevében is megáldjuk. A kellemetlenséget türelemmel és szeretettel úgy igyekeztünk enyhíteni, hogy a mi templomunkban Ravasz püspöktársam vigasztalta meg a zászló nélkül besereglett protestáns hadirokkantakat. Mondjam-e még, hogy mi csak azért, mert az evangélium hívei vagyunk, a tulajdon hazánkban még mindig mostoha sorban élünk! Igaz, hogy jogos panaszainkat az illetékesek meghallgatják, de el is hallgatják. Egyházunk fiait, ha érdemesek is, mindenütt háttérbe szorítják. Emiatt a kerület minden részéből sok panasz érkezik a püspöki hivatalhoz. Ez a körülmény is arra kötelezi egyházunk híveit, hogy minden téren szeretettel támogassák egymást. A tehetősek nyúljanak le a tehetetlenek után és emeljék fel őket. A hatalmasok pedig ne szégyeneljék Krisztus evangéliumát! A testvéri összefogásról emlékezvén, egy érdekes jelenség mellett nem tudok szótlanul elmenni. Annál kevésbbé, mert errevonatkozólag az arad—békési egyházmegye javaslatot is terjesztett a közgyűlés elé. Ismeretes, hogy az elcsatolt magyar felvidékről két evangélikus lelkész hozzánk jött és az egyház több vezető emberét megkérdezte, mi a véleményük a történelmi magyar evangélikus egyház erőszakosan széttépett részeivel való érintkezés lehetőségéről? Az érintkezés felvételének kérdése nem újkeletű. A „nemzetközi" érintkezés keretei 1920 óta már megvannak az egyházközi szervezetekben. Az evangélikus (Luther) Szövetség pedig, már megalakulásakor kísérletet tett az érintkezés felvételére. Ugyanazon időben a tiszai egyházkerületből szintén megindult a kísérlet, hogy a trianoni diktátum által szétszakított kerület hívei továbbra is érintkezésben maradjanak. A kísérleteknek azonban nem lett sikere, mert az elszakított területen nem volt meg hozzá előbb a bátorság, azután a komoly készség. Ezt mutatják ma is az elszakított terület egyházi vezetőinek nyilatkozatai. A mi egyházunk vezetőinek kijelentései testvéri jóakarat és készség dolgában messze fölötte állanak a túlsó oldalról visszhangzó nyilatkozatoknak. E kérdésben az én egyéni felfogásom az, hogy Gusztáv Adolf esztendeje az evangélium minden egyes hívét a testvéri összefogásra kötelezi. Ha a pápa egyháza meg tudta teremteni és fenn tudja tartani hatalmi érdekből az ő egyházi internacionalizmusát, akkor az evangélium egyházának is meg kell teremtenie és fenn kell tartania az evangéliom terjesztése érdekében az evangéliomi internacionalizmust. Javaslom, mondja ki a kerületi közgyűlés, hogy az elszakított egyházrészekkel való testvéri érintkezés újból való felvételét helyesnek és kívánatosnak tartja.