Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1932. október

12 Különben is a mi hivatásunk és kötelességünk a szívek összefüzése. A mi lel adatunk a készséges szolgálat. Ezt mindenkivel szemben el kell végeznünk. Elsősorban azonban természetesen itthon, a tulajdon háznépünkkel szemben. Mert saját egyházunk területén is vannak olyan helyek, amelyekkel hiányzik az érintkezésünk. A szórványokban élő testvéreinkre gondolok, akik magjikra vannak hagyva, sokszor el is vannak hanyagolva. Nyomatékosan felhívom az egyházközségeket, hogy a szórványokban élő híveket karolják fel. Hiszen Jézus is, mint jó pásztor, inkább otthagyta a nyájat, csakhogy a magánosan legelő és tévelygésnek kitett juhocskákat megmentse. Nekünk a szórványok gondozására fokozottabban kell gondot fordítanunk. E téren a budapesti egyházmegye legutóbb olyan lépést tett, amely példaadó. Kimondotta, hogy két missziói egyházat szervez s ezek anyagi terhének viteléhez az egyházközségek mindegyikétől a hívek által fizetett járulékok 2%-át kéri. Dicséretükre legyen mondva, az egyházmegye összes községei örömmel karolták fel ezt az cgyházépítő szép gondolatot. Javaslom, hogy a közgyűlés fejezze ki elismerését a budapesti egyházmegyének és a nemes példa követésére hívja fel a többi egyházmegyét. Hogy ezt a munkát megkönnyítsük, azt a javaslatot terjesztjük a közgyűlés elé, hogy az egyházmegyék által a községektől beszedett és a kerületnek beszolgáltatott kathedratikumot költségvetéséből törölje és engedje át teljes egészében az egyházmegyei missziók, illetőleg szórványok gondozására az esperességeknek. Ez az intézkedés annál szükségesebb, mert az egyházmegyei járulékok körül évek óta kellemetlen félreértések vannak. Az arad-békési egyházmegye főesperese még ma is úgy beszél jelentésében a kathedratikumról, hogy az „adózás a kerületre". Hivatalosan és nyilvánosan kijelentem, hogy az egyházmegyéktől beérkezett járulékokat a kerület a maga céljaira fel nem használta, hanem visszaadta az egyházmegyéknek missziói célokra. A kerületben ezekből a járulékokból egyetlen fillér nem maradt. Nem helytelen eljárás orvoslása tehát, amit teszünk, hanem csak belső békességünknek szolgálunk a javasolt változtatással, így természetesen megszűnik a kerület missziói segélyosztása, mert hiszen nem lesz reá fedezet. Őszintén megvallom azonban és a felettünk ítélni hivatott jövendő számára megállapítom, hogy ezt az intézkedést az egyházi közérdekre nézve nem tartom előnyösnek, mert mindig jobb, ha magasabb fórum nagyobb elfogulatlansággal és egységes szempontból irányítja a missziók ügyét, Viszont elismerem, hogy annak is meg van az előnye, ha az érdekelt esperességek saját szórványaikat és missziói pontjaikat szabadon és legjobb belátásuk szerint gondozzák. A fő azonban, hogy a súrlódások éleit a nyugalom és megértés érdekében lehetőleg minden téren letompítsuk. Erre annál nagyobb szükségünk van, mert egy eddig szokatlan új baj kezdi felütni fejét egyházkerületünkben. Ez a baj a nemzetiségi kérdés. Bármennyire kellemetlen is, kénytelenek vagyunk vele foglalkozni. Az arad-békési egyházmegye felügyelője ezévi megnyitó beszédében a nemzetiségi törvényt ismertette. Bizonyára jóhiszemű törekvése azonban csak azért aggasztó, mert kellemetlen gyakorlati következményei is lehetnek. Idegen nyelvű egyházközségeink évtizedek, sőt évszázadok óta háborítlanul használták itt anyanyelvüket. Egyházkerületünk többszázéves fennállása óta nemzetiségi súrlódások és harcok nálunk soha nem voltak. Félő azonban, hogyha ok és