Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1932. október

10 6. Újabban még az a vád is elhangzott, hogy egyházunkban a hierarchikus, sőt — horribile dictu! — egyenesen a klerikális áramlat miatt hidegülnek el a hívek az egyháztól. Micsoda gyermekes gondolat! Hiszen, amely egyház alkotmánya a híveknek annyi aktivitást biztosít, mint a mienk; amely egyház minden kérdést közgyűlések nyilvánossága előtt tárgyaltat; ahol a közigazgatás minden terén a világiak vannak túlsúlyban: ott hierarchikus túltengésről vagy éppen klerikalizálódásról komolyan beszélni nem lehet. Másban van itt a hiba. Elsőbb is a korszellemben, amely könnyelmű és léhaságra hajló. Azután a megélhetéssel való rettentő küzdelemben, amely az áldozás lelkét fojtogatja. Ehhez járul az erősebb előtt való meghunyászkodás, a közéletben ránknyomakodó alkalmazkodás, a kisebbséget mindig terhelő hátráltatásoktól való félelem. És végül a kormány velünk szemben való közönbössége. És mégsem szabad elcsüggednünk! A korszellemnek meg kell változnia és ezzel együtt meg fog változni minden kedvezőtlen körülmény. De ebben a megváltoztatásban a mi alkotó munkánknak és a mi kitartásunknak is döntő szerepe, sőt egyenesen történelmi súlya van. Nem szabad a lehangoló állapotba belenyugodnunk, hanem minden becsületes törekvésű irányzattal, minden szeretetre és megértésre hajlandó egyházzal testvérkezet fogva, legfőképpen azonban egymást hűségesen támogatva kell küzdenünk a jobb jövendő kivívásáért. Gusztáv Adolf esztendeje arra kötelez bennünket, hogy teljes önmegtagadással, önzetlen készséggel, buzgóságos hittel, egyházunkhoz való törhetetlen ragaszkodással és nem annyira egymásnak, mint inkább önmagunknak bírálgatásával végezzük egyházépítő kötelességünket! Mert mi az Isten megtartó kegyelmén kívül csak a magunk erőire támaszkodhatunk. Sem az államtól, sem más külső tényezőtől nem várhatunk semmit. Az állam ma úgy leszegényedett, hogy még azt sem képes megadni, amire őt velünk szemben a törvény kötelezi. Őt is az önfenntartás gondjai terhelik. Olyan, mint az Ínséges anya: ha fáj is bele a szíve, kénytelen kisebbre szabni a napi kenyeret. Nem zsarmolunk miatta, de senki sem ítélhet el érte, ha fájdalommal állapítjuk meg, hogy ami kevese van, azt sem osztja szét igazságosan. Az egyiknek mindenben kedvez, a másikat, a gyengébbet, elhanyagolja. Pedig az a gyengébb gyermek volt már a múltban és lehet még a jövendőben is erős és bizonyos támasza az élettel harcoló és a gondokkal viaskodó édesanyának ! Jólesik azonban megállapítanom, hogy a legutóbbi esztendőben az államhatalom velünk szemben legilletékesebb képviselője, Karafiáth Jenő dr. vallásés közoktatásügyi miniszter megértő jósággal és igazságra törekvő nemes készséggel töltötte be velünk szemben magas méltóságát. Benne az evangélium őseitől öröklött szelleme munkálkodott és minden cselekedetén átragyogott az a tisztes tudata, hogy Magyarország kultuszminiszterének nem felekezeti, hanem magyar miniszternek kell lennie. Kérem a közgyűlést, hogy Karafiáth Jenő dr. volt kultuszminiszter úrral szemben elismerését és köszönetét fejezze ki. Az új minisztert, dr. Hóman Bálint urat pedig bizalommal üdvözölje. Egy esetben, a hadviseltek zászlójának felszentelése alkalmával azonban szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy a vallásegyenlőség és viszonosság törvény-