Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1932. október

9 Kijelentem azonban, hogy én az egyházi élet terén még a helytelen módok 6. gyakorlásában sem vonom kétségbe senkinek a jóhiszeműségét. Viszont azonban el kell ítélnem a beteg társadalmi szokásoknak és a szertelen szenvedélyeknek az egyházi életbe való bevitelét. Mert ha vannak is az egyházban tévedések, — hiszen végtére is mind emberek vagyunk, még a bírálgatok is! — és ha akadnak is mulasztások vagy túltengések, — hiszen nem angyalok, hanem emberek intézik az egyház földi dolgait, dehát a bírálók sem szentek és angyalok! — a mi egyházunk alkotmánya elegendő teret, alkalmat és módot ad a kifogások megfelelő helyen való megtételére és a bajok testvéries orvoslására. Az evangélium szelleméről azonban senki meg ne felejtkezzék! Egyébként minden baj orvoslásának legjobb és az Űr szellemének egyedül megfelelő módja az, hogy a maga munkakörében alkotások nemes példaadásával mutassa meg mindenki, hogyan kell a Krisztus egyházában bölcsen kormányozni, buzgósággal törvényt tartani, evangéliumi lélekkel életet kelteni és önmegtagadással építő munkát végezni. „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben." (Kor. I. 4., 21.) Ennek az erőnek alkotó és nem bírálgató tevékenységben kell- érvényesülnie. Az emberi indúlatok és hangúlatok dolgában pedig szebb volna, hogy mindenki „arra törekedjék, ami békességre és egymás épülésére szolgál." (Róm. 14., 19.) Mert ami egymást építi, az egyházunkat is építi. És nekünk ez az elhívatásunk, ez az elkötelezésünk. Ma már nem élet áldozását kívánja tőlünk az egyház. Jó is, hogy nem azt kívánja! Az egyház ma csak hűséget és szolgálatot vár tőlünk. De szomorúan kell megállapítanom, hogy nálunk sorvadóban van a hűség, hanyatlóban az öntudat, fogyatkozóban a szolgálat. A hűségben való sorvadás bizonysága a kárunkra még mindig szaporodó reverzálisok adogatása. Ezek romboló áradatát megállítani nem bírjuk. Talán nem is annyira az ellenfél ereje, mint inkább a magunk gyengesége miatt. Különösen pedig azért, mert a szülők nem támogatják e téren lélek szerint a mi ostromolt egyházunkat. Az öntudat hanyatlását pedig szomorúan mutatja, hogy a katonai, társadalmi vagy egyesületi ünnepélyek rendezésekor, még a protestáns vallású vezetők is természetesnek találják a miseszolgáltatást, a saját templomaikra pedig rá sem gondolnak. Hogy a szolgálat fogyatkozása azután egyenes arányban áll a hűség és az öntudat elhanyatlásával, azon már nincs mit csodálkoznunk. Mi lehet itt a gyógyító orvosság? Némelyek azt mondják, hogy vallástanításunk erőtelen. Ha ez így van, akkor az egyház Urának nevében arra kell kérnem a vallás tanításával foglalkozó testvéreimet: igyekezzenek az ifjúságból nemcsak istenfélő és erkölcsös embereket, hanem buzgó és hűséges egyháztagokat is nevelni! Mások azt mondják, hogy igehirdetésünk nem tudja megragadni a lelkeket. Ha ez így van, akkor az evangélium Urának nevében arra kell kérnem a lelkészeket, hogy ne a formák szépségének mutogatásával igyekezzenek ragyogni a hívek gyülekezetében, hanem a hitbeli meggyőződés tüzével világítsák meg és személyes példaadással mutogassák a híveknek azt az utat, amelyen az evangélium üdítő forrásához eljuthatnak.