Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937
1937. október
48 e) Kü ön óhajtjuk kiemelni a budapesti leánygimnázium értesítőjének ,,A május 3-i Kujstein-ünnep" című vezetőcikkét, mely közli Püspök urunk ünnepi beszédét s az igazgató beszámolóját, a kufsteini emléktábla feliratát, Kufstein látképét s a Császártornyot, amelyben az iskola az emléktáblát e helyezte, végül a díszes emlékkönyv egyik lapjának képét. A kufsteini emléktábla felállítása régóta érzett nemzeti tarozást ró le egykor a kufsteini vár börtöneiben szenvedő nagy magyar hazafiak iránt, egyben megható módon mutatja be a derék intézet igazgatójának és tanárainak hazafias munkáját és ifjúságának lelkes áldozatkészségét. A leánygimnázium kiérdemelte minden magyar ember hálás elismerését. IV. A nevelés és tanítás munkája. 1. Evang. iskoláink a tanítás mellett mindig fontosnak tartották a gondjaikra bízott tanulók nevelését s egyházkerületünk gimnáziumai — híven a hagyományokhoz — nagy gondot fordítottak a nevelésre. a) va'lásos nevelés szempontjából középiskoláinknak nagy ereje van abban, hogy azonos vallásos felfogású és világnézetű egyének végzik bennük a tanítás-nevelés munkáját. A vallástanárok többi kartársaikka! teljes összhangban működhetnek s ennek megvan az óhajtott eredménye: a növendékek valásossága egyre mélyebbé, tudatosabbá válik a gyermeki lélekben. Az evang. tanulók általában a gyülekezeti istentiszteleteket látogatják, télen a legtöbb helyen ifjúsági istentiszteleteken vettek részt s ezeken a vallástanárok a gyermeki lélek komoly ismeretével szóltak a tanulókhoz. A va'lásos nevelést iskolai ünnepélyek s a vallásos egyesületekben folyó munka, bibliaórák is támogatták. A gyámintézetek pl. azzal, hogy egyházi intézmények iránt áldozatkészségre ösztönözték tagjaikat, a reájuk váró egyházi munkára észrevétlenül hívták föl figyelmüket. A békéscsabai Luther-Szövetség május hóban ifjúsági konferenciát rendezett a csabai és a környékbeli közép- és középfokú isko'ák ev. tanulói részére s ezen mintegy 700 ifjú jelent meg s gazdagodott lélekben. A budapesti fiúgimnázium Gyámintézetei szórványestet rendezett, amelyen RuttkayMiklian Gyula püspök titkár ismertette egyházkerületünk szórványhíveinek helyzetét. A leánygimnázium a jótékonyságáról ismert Háberern Jonatánné kedves emlékének á'dozott. Az aszódi Gyámintézet pénztári maradványát volt igazgatója síremlékének költségeire fordítja. Gyámintézeteink az Egyetemes Gyámintézetnek 599 P, egyházi cé'okra 384 P, egyházi irányú jótékony célokra 474 P, kegyeletes célokra s egyébre 104 P-t adományoztak. — A reformáció évfordulóját minden intézetünk iskolai ünnep keretében is megünnepelte. Az aszódi gimnázium a leánynevelő-intézettel együtt 3 vallásos estet rendezett, egyet október 31-én. A budapesti leánygimnáziumnak kü ön egyházi énekkara van, amely a régi evang. korálművészet remekeivel foglalkozott s istentiszteleteken, hangversenyeken s egyházi ünnepeken is bemutatkozott. A nem evang. va lású tanulók hitoktatóit mindenkor készségesen támogatták a tanári testületek. Felekezeti súrlódás nem. volt középiskoláinkban. b) A hazafias nevelésre nagy gondot fordítottak középiskoláink. TanPásközben a magyar múlt méltánylása mellett az integer Magyarország szent gondolatát ápolták a tanu'ók lelkében s kötelességtudó, munkás, tetírekész, megbízható honpolgárokká igyekeztek őket nevelni. E célok érdekében értékesítették az írásbe'i dolgozatokat s az egyesületek munkásságát is. Középiskoláink megünnepelték október 6-át március 15-ét, hódolattal emlékeztek meg Kormányzó Urunk név- és születésnapjáró 1, kegyelettel áldoztak Báthory István, Gömbös Gyula, Wlassics Gyula s a világháború hősei emlékének. A budapesti leánygimnázium emléktáblával örökítette meg Kufsteinban az egykor ott szenvedő hazafiak emlékét. Az aszódi gimnázium híven ápolta a Petőfikultuszt, a szarvasi Vajda Péter emlékét. Tanáraink órák alatt s órákon kívül gondosan ügyeltek a tanulók beszédének magyarosságára s több iskolánk olvastatta a Magyarosan című folyóiratot. Őszinte elismeréssel kell megemlékeznünk a budapesti leánygimnázium Szép Magyarsággal