Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1937. október

17 esperes, hogy a hívek áldozatkészsége példás, sőt sok helyen a legnagyobb elis- 6. merésreméltó. Itt kell megemlékeznem a finn és észt testvérek tavaszi látogatásáról, akik több egyházközségünkben megjelentek és mindenütt hitébresztő hatást gyakoroltak és kedves emléket hagytak hátra. Ez vol az első finn-ugor lelkészi kongresszus, amelynek azonban áldásos folytatását reméljük. Az egyes esperességekből érkezett jelentéseket most már általános kerületi szempontokból figyelve, érdekes tanulságra jutunk. Az evangélikusság megoszlása és elhelyezkedése a bányakerület területén a legváltozatosabb képet mutatja. Azt mondhatnám, hogy az esperességek mindegyikének más és más az arculata. Az arad-békési és a békési egyházmegye hatalmas tömegegyházakból áll. Területükön ősi hagyományokat, erkölcsi és anyagi örökségeket birtokolva, tömbökben él a földmívelő evangélikus őslakosság. Ezeknek a tömböknek birtokszerzési vagy bármely más célból és okból kiszakadó kisebb csoportjai az idők folyamán új meg új gyülekezetekben tömörültek. Ez a fejlődés most is tart. Ezek az egyházmegyék a tömeg és a történelmi múlt erejével, válnak kerületünk testének fontos alkotórészeivé. Helyzetük éppen az említett körülmények folytán előnyös. Vezetők és hívek kötelessége azonban odahatni, hogy a tömegek valóban erős forrásai és tűzhelyei legyenek az egyházi élet lüktetésének, apáik hitében megmaradjanak és gyarapodjanak s távol tudják tartani maguktól a tömegek átkát: az életet magát is sokszor veszélyeztető tespedést és mozdulatlanságot. A másik kötelességük pedig az, hogy az anyák ne hagyják gyengeségben elsorvadni életrekelő gyermekeiket: a nagy és régi gyülekezetek a köztük, körülöttük és belőlük keletkezett kis egyházakat segítsék hozzá a megmaradást és önálló fejlődést biztosító erőhöz. Kerületünk délnyugati felét foglalja el a csanád-csongrádi és alsópestmegyei esperesség. Jellegzetes vonásai alapján ez a kettő egymásmellé állítható. Területe nagyobb, mint a kerület fele, viszont a hívek száma a kerületben élőknek nem is negyedrésze. Igazi szórványország, mindössze egy-két nagyobb ősi gyülekezettel. Híveink kimondott kisebbségi sorsban élnek. Több mint nyolcvan olyan község van e két egyházmegyében, ahol az evangélikusok száma nem éri el a húszat s az egész kerületben csak itt van néhány olyan község, ahol a számlálók evangélikust nem is találtak. Nehéz sors, de magasztos hivatás ezen a helyen evangélikusnak lenni. De mégis kötelesség annak lenni és annak maradni. Testvéri együttérzéssel fordulunk e két egyházmegyénk hivatalos munkásai és minden egyes híve felé, a húszak és a tizek felé is: vigyázzanak, álljanak meg a hitben és legyenek erősek! De egyben ígérjük is, hogy a támogatásban, erkölcsi és anyagi vonatkozásban egyaránt testvéreik maradunk. Megint más a képe a középső és a felső pesti egyházmegyének. Itt már nincs olyan rettenetes elszórodottság. Az egyházközségek kis területen, egymáshoz közel vannak. Leginkább ősrégi alakulások, régi és tisztes hagyományokkal. A politikai községeknek több mint felében van evangélikus egyházközségünk, ha pedig a tervezett önállósulások megtörténnek, e tekintetben a kétharmadrészt is elérjük. A gyülekezetek itt nem nagyok, a lélekszámokat ideálisaknak mondhatjuk. Gondozatlan, vagy helyesebben gondozhatatlan szórvány nincs. E két egyházmegye már közvetlenül egyezik, vagy érintkezik a fővárosi településekkel, aminek az az eredménye, hogy a határvonalon egymásután egész sereg egyház szervezkedett és szervezkedik. Ez a szerencsésnek mondható elosztódás biztos fejlődésnek záloga, a két egyházmegye pedig egyházkerületünknek életerős tagja lehet, ha a sáfárok hívek maradnak, a hívek pedig gazdagok az evangéliumi öntudatban. Végül ha tekintetünket a budapesti egyházmegyére irányítjuk, újból telje2