Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1937. október

12 törvényesen bevett vallásfelekezetek egyenjogúságát és viszonosságát világosan kimondják, hanem van a gyakorlat szerint. Nemcsak az elbánás tekintetében, hanem a jogokkal való felruházás terén is. Részletekre nem térhetek ki, de .most, amikor már a félreértés kellemetlenségeinek nem vagyok kitéve, csak arra az egyre mutatok rá, hogy míg az egyik történelmi keresztyén egyháznak nemcsak összes püspöke, hanem összes felsőbb papjai is hivataluk méltóságánál fogva tagjai a magyar törvényhozásnak, addig a többi történelmi keresztyén egyháznak csak egy-két püspöke van ugyanazon joggal felruházva. A magyar áliamkormány hibája, hogy a vallásegyenlőség és viszonosság csaknem egy évszázaddal ezelőtt törvénybe iktatott elvét máig sem valósította meg. Az elbánás nagy és sokszor sértő különbségéről nem is szólok. Valamennyien tapasztaljuk, folytonosan panaszoljuk, de javulást nem látunk sehol. De a legnagyobb mulasztást az állam a felekezetközi viszonyok romlásának és rontásának tétlen elnézésével követi el. A törvény rendelkezéseit nem alkalmazza azonos mértékben. Egyiknek minden szabad, a másikat rövidre fogja. Mikor lobogó indulatú, vagy meggondolatlan túlzók a fennálló országos törvények ellenére vétenek a felekezetközi nyugalom ellen, az állam csak hallgatni tud. Mikor nyílt sérelmek egész sorát tárjuk eléje, megint csak némán megy tovább. Pedig az állam önmaga ellen is vét, ha a közrend és a polgári békés együttélés munkálásában leghívebb társainak, az egyházaknak rossz viszonyát, sőt harcát elnézi. Az állam önmagát gyengíti, ha az egyházak között kitütköző súrlódási felületeket megszüntetni vagy elsimítani nem igyekszik. Bátor, erős, okos kormányzattól várjuk, hogy a mai világfelforgató eszmék s az államellenes és egyházellenes szélsőségek támadó harcának idején a minden változásban is örökértékű szellemi és erkölcsi javakat őrző és osztogató egyházak testvéries jó viszonyát a nemzet és a józan haladás érdekében tapintatosan visszaállítja s okosan megóvja és biztosítja. A mai helyzetben azonban magunknak kell az ellentétes és részben ellenséges eszmeáramlatok harcában egyházunk létét és fejlődését biztosítanunk. Jelenét és jövendőjét egyházunk mindenkori híveinek hűségére és lelkiismeretére helyezte. Emberi vonatkozásban igen jó fundamentum ez, ha hívek a hívek. De számíthatunk-e még valakinél hűségre, ha oszlopos nagy papok öröklött lelke és tisztes emléke és a gyermekeiket önfeláldozással felnevelt szülők egyházi állásával szemben érzett köteles tisztelet és kímélet sem tudja már visszatartani a lélekben megromlott késő utódokat az egyházárulás szégyenletes bűnétől? A gyermekek a reverzális hajszában gyáva vétkezőknek, a szülők pedig vétkes bűnrészeseknek bizonyulnak. Ebben az országban a reverzálisok által okozott veszteségek szomorú és sajnálatos károsultjai mi vagyunk. És a elgszomorúbb az, hogy a reverzális nemzedékekre kiható kártétele nemcsak a hatalmas római katholikus egyházból árad reánk, hanem a testvér református egyház is szorgalmasan igyekszik pusztítani bennünket. Nem hiszem, hogy ez igazán testvéries magatartás volna. Üj zsinati törvényünk kemény és bizonyos vonatkozásban elveinkkel nem is egyező rendelkezésekkel igyekszik a reverzálisok által okozott veszteség mérséklésére és a hűtlen egyháztagok megrendszabályozására. Az önvédelem kötelessége és a fájó bánat kényszerített ilyen rendszabályok meghozatalára. Adja Isten, hogy az új törvények új életet és megújult hűséget keltsenek egyházunk híveiben. Önmagunk és egyházunk, a kívánatos köznyugalom és az egységbeforrás érdekében azonban sürgetnünk kell a reverzális törvény eltörlését és az 1868. LVI1I. törvény teljes visszaállítását. Minden törvényes rendelkezésnél fontosabb azonban az egyház híveinek egyházhűsége. Az egyház híveiben' él. Az egyházhűségre való nevelés az egyház egyik legfőbb feladata és kötelessége. A vallástanítás terén kell gyökeres változtatást tennünk. Az evangélikus szülőkben kell a gyermekekért való nagy