Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1934. október

16 bizalommal néz a készülő zsinat elé és örömmel üdvözli az egységes liturgia megalkotására irányuló mozgalmat. Megemlékezik a Tápiószentmártonban tartott harangavatásról, a Cegléden tartott tanítóegyesületi gyűlésről és a cserkészek zászlójának Pilisen történt avatásáról. Az egyházmegye területén zavartalanul folyik az egyházi élet, a templomok látogatása azonban csak ünnepnapokon kielégítő, mert a közönséges vasárnapok megülését nagyon zavarja a vásárok tartása és az az újabb rossz szokás, hogy a lakodalmakat a nép is szombaton tartja, és így a vasárnapi istentiszteletre ezek is zavarólag hatnak. Sajnálattal mutat rá, hogy Péteriben az egyke divatja kezd terjedni, Maglódon pedig a békét a lelkész és tanító áldatlan viszonyából kifolyólag még mindig zavarják a gyülekezetben. A belmisszió munkája eredményesen folyik, a szekták terjedése megszűnt. Csak a vagyoni állapot nehézségei akadályozzák a gyülekezeteket a lendülő haladás fokozásában. A pestmegyei alsó esperesség felügyelője, dr. Kaas Albert báró, megnyitó beszédül azt a munkálatát olvasta fel, amely az Evangélikus Élet mellékleteként „Megjegyzések a zsinattartáshoz" cím alatt megjelent. Ez a beszéd azt hiszem, mindnyájunk előtt ismeretes. A főesperes évi jelentésében sajnálkozással emlékezik meg a németországi egyházi viszályokról. Bizalmát fejezi ki azonban a német evangélikus egyház erejével szemben, hogy hagyományos hithűséggel kiforrja az egyházi élet átalakulásának minden zavaró baját. Az egyházmegye legtöbb egyházközségét meglátogatta és ahol baj volt, a helyzetet orvosolta. így Csengődön, ahol egyesült protestáns leányegyház van, a hitoktatás ügyét rendezte. A hitélet általában kielégítő, különösen eleven Kiskőrösön, ahol a szektáriusoknak az egyházba való visszatérése örvendetes módon megindult. Annál aggasztóbb a hartai állapot, ahol a serdülő ifjúság a korcsmázás miatt a vasárnapi délutáni templomtól teljesen elszokik. Az egyháziatlanságot az a körülmény is növeli, hogy az ifjúság minden szülői felügyelet nélkül szokott esteli összejövetelekre gyülekezni, ami a tiszta erkölcsnek nem mindig válik javára. A belmisszió minden egyházban igen élénk. Az esperes helyesnek tartaná, ha a lelkészeket külön határozattal is az egyházhívek látogatására köteleznék. Erre vonatkozólag javaslatot tenni azért nem kívánok, mert lelkészeinket nem akarom azzal megszégyeníteni, hogy kerületi közgyűlés kényszerítse őket olyan elemi kötelesség teljesítésére, amelyet hivatásuk természetszerűen megkövetel. Iskoláinkról szólva hálásan kell megemlékeznem Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter úr kultúrtörténeti jelentőségű intézkedéséről, amellyel az egységes középiskola megteremtésének útján az első döntő lépést megtette. Erről a kérdésről nem kívánok részletesebben nyilatkozni, mert a budapesti gimnázium ezévi értesítőjében Mikola Sándor főigazgató igen értékes tanulmányt közölt „Az egységes középiskola kialakulásáról." Nekem elég az a bensőséges öröm, hogy az egységes középiskola megalkotása érdekében kifejtett több évi törekvésem a miniszter úréval összetalálkozott és az ő nagyszabású és nagyértékü intézkedéseiben célhoz ért. Meg vagyok róla győződve, hogy ezzel az intézkedéssel nevét a magyar kultúra történetébe örökre feljegyezte. Igen fontos intézkedése a miniszter úrnak az is, amelyet 32.122/V. sz. rendeletével tett. Elrendelte, hogy azokban a reálgimnáziumokban, amelyekben a szaktanár hiánya miatt ez akadályba nem ütközik, a görögnyelv fakultatív tanítása ismét bevezettessék. E rendelkezés értelmében intézkedtem, hogy a békéscsabai Rudolf-gimnáziumban és a kerületi aszódi Petőfi-gimnáziumban a görögnyelvet ebben a tanévben már tanítsák. Az aszódi Petőfi-reálgimnázium ezidei értesítőjét még dr. Oravecz Ödön igazgató állította össze. Sajnos, hogy ezzel az összeállítással kiesett kezéből örökre a toll s ez a lelkes, kiváló, alkotó és törhetetlen kitartású tanügyi vezéremberünk elhagyta azt a katedrát, amelyről gazdag lelke termékenyítő mag-