Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1937

1934. október

12 Komoly helyről hangzó komoly szó ez, amelyre az érdemleges választ nem ezen a közgyűlésen kell és lehet megadnunk. A felvetett kérdés elvi jelen­tőségéről és gyakorlati megoldásáról tehát itt nem vitatkozunk. Annyit azon­ban már is elmondhatunk, hogy a két nagy keresztény közösség testvéries együtthaladásának talán a legelemibb előfeltétele az volna, hogy a róm. kat. egyház a vegyesházasságok kérdésében máig elfoglalt elvi álláspontját vál­toztassa meg és ismerje el, hogy a vegyesházasság bármely egyház papja előtt köttetik is, mindig és mindenben teljesen azonos erkölcsi értékkel bír. Ennek szükségszerű következménye a reverzálisokról való lemondás és az 1894. évi XXXII. t.-c. eltörlésével az 1868. évi Lili. t.-c. helyreállítása. Mindenesetre már most is alkalmasnak tartjuk azonban a bíboros hercegprímás közeledé­sét arra, hogy a vegyesházasságok kérdésében a róm. kat. egyházzal a barát­ságos és talán eredményre is vezető tárgyalásokat felvegyük. Talán elérkezik végre valahára a testvéries egyűtthaladásnak Jézus tanítványaihoz egyedül méltó amaz időszaka, amelynek elkövetkezéséért mi szakadatlanul dolgozunk és imádkozunk. Ez időszak bekövetkezését református testvéreinkkel szemben is bi­zodalommal várjuk. Mert mióta legújabb ágendájuk (Istentiszteleti rendtar­tás. Megállapította az országos zsinat -1929. évi 550. sz. határozatával) ki­jelentette, hogy ,,a nem református jegyestől a reverzálisadás kérését elmu­lasztani nem szabad", azóta a köztünk fennálló százados jótestvéri viszony mindjobban szenved. Az Agenda 39. oldalán ugyanis szószerint ez áll: „Ha az egyik jegyes nem református vallású lenne, a lelkipásztor tapintatos pász­tori beszélgetéssel törekedjék elérni azt, hogy a nem református fél térjen át a református vallásra. Vagy, ha ez bármi ok miatt nem történhetnék meg, úgy legalább kössenek a jegyesek az illetékes polgári hatóságnál még az esküvő előtt megegyezést arra nézve, hogy születendő fiaik és leányaik a református vallást követik." Ezóta velünk szemben is megindult a testvériesen támogató helyett a tőlünk is híveket elhódítani törekvő munka. Bizonyságul semmi egyébre nem kell hivatkoznom, csak a reverzálisok körül való méltatlan buzgólkodásra. Mindezek láttára elszorul a szívem, hogy egyházunkat mindenfelől csak ostromló hadak környékezik. És mégsem panaszkodom. A panaszkodás nem a mi kenyerünk. Csak azért mutatok rá szépítgetés nélkül e szomorú jelensé­gekre, hogy megmozgassam egyházunk híveinek szunnyadozó lelkiismeretét. Különösen pedig azokét, akiket az Ür az ő evangéliuma egyházában vigyá­zókká és vezetőkké tett. Buzduljanak fel az egyházmentö munkára. Elsősor­ban pedig önmagukra és övéikre vigyázzanak. Mert mérhetetlen szégyen az, hogy lelkészek, egyházfelügyelök és presbiterek családjaiban is adódnak rever­zálisok. Nem érzik-e az ilyen család fejei vagy tagjai, hogy ezekkel a rever­zálisokkal nemcsak egyházukat károsítják, hanem önmagukat is mélységesen megszégyenítik? Nekem az a meggyőződésem, hogy ha evangéliumi hittel és apostoli buzgósággal szolgálják egyházunkat, mellőztetésünk és elhagyatottságunk e szomorú korában is rá tudjuk ezt téríteni az egyház Urának segítségével arra az útra, amely a boldogulás és diadal pálmájához vezet. Sohasem féltem a ránktámadó hatalmasságoktól, sem a hitetlenség vagy közönyösség szelle­métől, csak egytől féltem világéletemben: a magunk megcsüggedésétöl és evangéliumi öntudatunk elhanyatlásától. Ezért cseng lelkemben szakadatla­nul az Ür amaz idézett szava: ,,Kicsoda a megbízható és okos szolga, akit a gazda egész cselédségének felvigyázójává tett, hogy idejében adjon azoknak eleséget?" Mi vagvunk-e azok és azok vagyunk-e mi? Erre a kérdésre adjon feleletet idei jelentésem, amelyet az egyházmegyék és iskolák jelentéseiből és hivatalos munkám tapasztalataimból állítottam össze.

Next

/
Oldalképek
Tartalom