Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1924. szeptember

6 1. gyülekezet javát tartsák szemük előtt, ne vezettessék magukat emberi gyengeség és szenvedély által, hanem tetteikben és elhatározásaikban nyilatkozzék meg magasabb intelligenciájuk, papi méltóságuk és a krisztusi szeretet, amely az ellentétek elsimítását tartja legfőbb és legszentebb feladatának. Ha ily irányban fognak működni, ha ily szellemben fogják tevékenységüket egyház­községeik érdekében érvényesíteni, ugy meggyőződésem szerint a bajok meg fognak szűnni és az egyháztagok panaszai el fognak némulni és helyre fog állani azaz összhang, amely az egyház belbékéjét biztosítja és a legszebb és legáldásosabb gyümölcsöket termi. A legnagyobb örömömre szolgálna, ha egyházkerületem egész területéről csakis oly híreket kapnék, amelyek szerint összes egyház­községeiben a legteljesebb összhang uralkodik és minden a leg­szebb és legjobb rendben folyik. Adja Isten, hogy ugy legyen! Tisztelt Közgyűlés! A Tátrában a „Prágai Magyar Hirlap"-ban azt olvastam, hogy az angol és amerikai egyházak elhatározták, hogy világkonferenciát hivnak össze, 1925-re, melyen megbeszélik az egymáshoz közeledés módozatait, esetleg az összes keresztény egyházak egyesítését. Ami az első problémát illeti, ennek megvalósítását nem tartom lehetetlennek annál kevésbé, mert hazánkban már évekkel ezelőtt egy hasonló mozgalom indult meg, amely végeredményében a „keresztény kurzus"-hoz vezetett ugyan, de mindnyájan tudjuk, hogy ez a mozgalom nem valósította meg azokat a reményeket és várakozásokat, amelyek keletkezése- és létrejöttekor hozzája fűzve lettek és azért kötve hiszem, hogy az ujabb mozgalom, amely internacionális téren kívánja a problémát megoldani, nagyobb sikert fog elérni. Az összes keresztény egyházak egyesítését, amelynek elő­feltételét az egyes keresztény felekezetek dogmáinak feladása, vagy azoknak összeegyeztetése képezné, már eleve teljesen kizártnak és kilátástalannak tartom. Ebben az irányban is történtek már .hazánkban a múltban kísérletek, amelyek nem is az összes keresztény egyházak, hanem csak a két protestáns egyháznak unióját célozták megvalósítani, de teljesen eredménytelenek maradtak. Ily tapasztalatok után minden kísérletet, amely az összes, egymástól dogmáikban annyira eltérő keresztény egyházak egyesítését célozza, már eleve teljesen meddőnek és céltalannak vélem. Ha az emiitett újsághír nem csupán hírlapi kacsa, hanem tényleg komoly háttérrel bir és tényleg az összes keresztény egyházak egyesítésének kér­désében egy, világkonferenciát akarnak összehívni, ugy a mi egyetemes f közgyűlésünknek is e kérdéssel szemben állast kell foglalnia. És ezért helyesnek találnám, ha illetékes köreink e Kérdést figyelemmel kisérnék, hogy annak szőnyegrehozatala ne találjon bennünket készületlenül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom