Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1930. október

10 az a történelmi hivatása és kötelezettsége, hogy az ifjúságot egész férfiakká, hitvalló hősökké, jövendőket kivívó kemény egyéniségekké nevelje. Mert új nemzedék kell ennek a hazának. Olyan nemzedék, amelyben az erkölcs igazán erő és nem sorvasztó lemondás. Olyan nemzedék, amelyben a hit nem életet emésztő álmodozás, hanem életet acélozó tűz. Olyan nemzedék, amelynek eszménye az egyéni tiszta élet mellett az alkotások vágyában telhetetlen teremtő akarás. S mikor mi az ágostai hitvallás négyszázados évfordulóját ünnepeljük, nemcsak mint evangélikusok, hanem mint e tépett hazának hűséges és öntudatos gyermekei is, ennek az egyházat és hazát fenntartó hivatásnak betöltésére kívánjuk a lelkünket megedzeni és ifjúságunkat elkészíteni. Mert komoly és bensőséges meggyőződésünk, hogy hitvalló hősök emlékezetének felújítása a csüggedésre hajlamos kor gyermekeiben új életet, új akarásokat, új kitartást és új hűséget termő olyan lelki permeteg, melynek áldásait nemcsak az egyház, hanem a nemzet is érzi és élvezi. Ezért fohászkodom én az Istenhez, hogy állítson helyre bennünket. A hivatásért, amely reánk vár. A kötelezésért, melyet a múlt és a jövendő reánk ró. Hogy nehéz ma ennek a hivatásnak betöltése és hogy ezer akadályba ütközik, ma ennek a kötelezésnek teljesítése, azt én jól tudom. Tudjuk valamennyien. Ámde a nehézségek feltorlódása nem lehet a tétlenség puha párnája. Megkell küzdeni a nehézségekkel! De itt sajnálkozással kell megállapítanom, hogy az elmúlt közigazgatási év ismét csak azt igazolja, hogy még mindig mostoha gyermekei vagyunk a magyar államnak. Legalább is nem élvezzük az édesanyai szeretet melegét és támogató jóságát abban a mértékben, amilyent számunkra a törvény biztosít és amilyent már csak a puszta méltányosság alapján is jogosan várhatnánk. A szeretet azonban nem tételes törvények szerint igazodik. Az elfogultság pedig még a méltányosság útjára is tartózkodva lép. Az egyházmegyékből érkező jelentések mindegyikében megújul a panasz, hogy az államhatalom részéről az egyenlőséget és viszonosságot nem tapasztaljuk mindenkor. Ezt a lehangoló megállapítást évek óta visszatérően adatok és esetek egész sorával támogattuk. Évenként megismételtük feliratainkat, megszólaltattuk panaszunkat és előterjesztettük kéréseinket. Legtöbbször eredménytelenül. Ma már nem kívánok eseteket felsorakoztatni. Miért is búsítsam azokkal mindnyájunk szívét? Csak szomorúan állapítom meg, hogy államjogi helyzetünk kedvezőtlen volta nem változott. Ezért csak fohászkodni tudok már a fájó szív emésztő tüzével az egek Urához: Állíts helyre bennünket Oh Isten, hogy megszabaduljwik attól a fájó gondolattól, hogy mi ebben az imádott hazában nem vagyunk egyenlők a dédelgetett, kedves gyermekekkel. Különösen fáj, hogy az államhatalom részéről még mindig egyetlen komoly lépés sem történt a felekezetközi viszonyok bomlásának megakadályozására. Ezt a gondatlanságot végtére is az állam és a társadalom törvényes rendje sínyli meg. A felelősség azonban nem bennünket terhel. Mi évről évre megújítjuk ebben a tekintetben is panaszainkat és megszólaltatjuk aggodalmainkat. Orvoslást azonban eddig nem nyertünk. Mi évről évre megismételjük azt a készségünket, hogy másként hívő és más egyházhoz tartozó polgártársainkkal a legteljesebb testvéri egyetértésben és közösségben óhajtunk élni és a vallás és erkölcs diadaláért és