Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924–1930

1929. október

107 Sadalmi szervezet legyen, hanem hogy tényleg komolyan, céltudatosan és tervszerűen működjék is. Az eredménnyel, amint a később ismertetésre kerülő statisztikai adatokból meggyőződhetünk, meg lehetünk elégedve s csak az volna kívánatos, hogy ez a munka tényleg folytatódjék nemcsak a megkezdett mederben, hanem fokozottabb mértékben. ILelyi Luther-Szövetségeink és az iskolánkívüli népművelés. A fentiekben már idéztem a püspök úr Őméltóságának azt a bölcs megállapítását, hogy nem a keret, hanem a tartalom a fontos. Nekünk, anyagiakban szegény egyháznak Őméltósága ezen megállapítását különösképpen kellene magunkévá tennünk és követnünk, mert ha a lelkész urak e munkába a tanártestületeket és a tanítói kart is bevonni kívánják, ami föltétlenül szükséges is, nem rendelkeznek anyagi fedezettel ahhoz, hogy a közreműködők fáradozását megfelelő tiszteletdíjjal honorálják, viszont a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett nem ütközhetünk meg azon, ha az intelligencia szabad idejét is lehetőleg pénz keresésre igyekszik felhasználni s ha megfelelő tiszteletdíjat adhatunk, természetes, hogy nemcsak szívesen, hanem akkor már kötelességszerűen is fognak szövetségünk kebelében közreműködni. Ennyit az előadókról. Azonban egy másik fontos kérdés a hallgatóság kérdése. Sok helyen t. i. azt a tapasztalatot szereztük, hogy az előadásoknak kevés volt a hallgatója. E tekintetben hiábavaló minden presszió, sőt az egyéni rábeszéléssel is alig érünk el eredményt, hanem igenis a legteljesebb eredményt érhetjük el akkor, ha azt a kettős utat választjuk, amely nekünk egyháznak rendelkezésére áll, t. i. az iskolát és a templomot. Ne sajnálják lelkészeink azt a kicsiny fáradságot, hogy időközönként el-elmenjenek az iskolába és a gyermekek útján hassanak a szülőkre, testvérek: e, rokonokra, hogy az előadásokon megjelenjenek. Ha a gyermek kérni fogja szülőjét, ha a gyermek hívja az édesanyát, el is fog jönni s így lesz közönség mindig. A szószéken pedig, a téli hónapokban minden alkalommal szólhatna a lelkész arról, hogy mennyire szükséges az, hogy lelkünket műveljük, tökéletesítsük, hogy mennyivel többet ér, ha többet tud, mennyivel nemesebben tud érezni és gondolkozni, ha okosabb emberek előadásait hallgatja, mennyivel inkább tud hasznára válni családjának, egyházának és községének, ha tanul, ha ismereteit bővíti stb., mert ha ekként szól a hívekhez, lehetetlen, hogy ne kövessék és ne járjanak el az előadásokra. Tartalmilag azért értékesebbek és eredményesebbek azok az előadások, amelyek általunk tartatnak, mint más keretek között folyó hasonló előadások, mert ott alig van hallgató s hiányzik az önművelődés szándéka. Az államnak lehet akármennyi pénze s lehet bármily nagy hatalma, lelkiekben mégis csak az egyház fog vezetni és az egyházak közül is első helyen a protestáns egyház, a mi egyházunk, mert az állam csak presszióval és kényszerrel és parancsszóval dolgozik, míg mi a meggyőzés fegyvereivel vonzzuk magunkhoz a társadalom széles rétegeit, hogy őket hitükben megerősítsük s lelküket magunkhoz kapcsolva műveljük, tökéletesítsük. Használjuk fel tehát a népművelés által nyújtott kereteket, a jövőben még fokozottabb mértékben s vigyük e keretek közé meleg szívünket, megértő lelkünket, hassunk, buzdítsunk, lelkesítsünk minden iránt, ami szép, jó, nemes és előnyös, akár erkölcsi, akár anyagi vonatkozásban, s minden előadásunk, bármiről szóljon is az, vezesse hallgatóinkat a teremtő Istenhez, hogy megismerjék végtelen hatalmát és végtelen jóságát, hogy örömükben és fájdalmukban egyaránt hozzá forduljanak, mert így lesz a társadalom jó és mi így építjük Isten országát e földön. E témával kapcsolatban legyen szabad rámutatnom arra, hogy ma, a XX. században, amikor körülöttünk minden forr, amikor a demagógia igyekszik gyalázatos eszközeivel a tömegeket magához láncolni, hogy építés helyett romboljanak és a lelkek legszentebb eszményképeit letiporják, — nem elég, hogy az Isten igéjét csak a templomokban hirdessük és az iskolákban tanítsuk. Ki kell mennünk az életbe, kezünkbe kell vennünk a felnőtt társadalom erkölcsi irányítását, amit csak intenzív, belmissziói, kultúrális és szociális munka által érhetünk el. A templomba nem járók száma — sajnos — ma talán több, mint a templombajárók száma, viszont az előadásokra, az eddig szerzett tapasztalatok szerint, eljárnak s bizonyos, hogy hovatovább mindinkább többen és többen fogják az előadásokat felkeresni. Ezt is tapasztalat igazolja. Ezen a téren is az egyház