Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1918. szeptember

25 karolására és támogatására is, mert jól tudom, hogy a belmisszió 7. az egyház öntudatának bizonysága, önépítése, szakadatlan lelki reformálódása. A belmisszió gyakorlása nélkül az egyház úgy jár, mint a tétlen ember, akinek izmai elpetyhüdnek, erei meglassudnak, teste és szelleme elerőtlenül. A belmisszió az egyháznak igazi élete. Nem a történeti élete, hanem a történetet teremtő, a jelent átható, a jövőt biztosító igazi élete. A belmisszió a szószék hiányait pótolja, fogyatkozásait orvosolja, hatását hatványozza. Belmisszió nélkül úgy a szószék hatása, mint a vallástanítás munkája eredménytelen. Azt az isteni lelket, amelyet az igehirdetés a vallástanítással együtt be akar oltani, a belmisszió tartja meg és teszi alkotóvá A hívek gondozása a szószéknél be nem fejeződhetik, de sőt még csak utána kezdődik. A szószék, hogy képpel éljek, csak a kürtöt fújja meg, a vallástanítás csak a fegyvert adja a kezébe, de vele bánni a belmisszió tanít meg. A hitvalló a szószéken csak beszél, a vallástanításban példát mutat, a belmisszióban együtt építi az Isten országát. A belmisszió valóban az Isten országának tényleges építése, ezért is annak felkarolását és minden irányú támogatását elsőrendű kötelességemnek fogom tekinteni. Természetes, hogy e szent munkában az Isten lelkétől áthatott lelkipásztorokra, apostolokra és reformátorokra van szükségünk. Lelkipásztorokra, akik ismerik a nyájat és akiket ismer a nyáj. Ezért a cura pastoralis, a pásztorkodó munka ellenőrzésére különösen nagy súlyt fogok helyezni. Apostolokat kíván a mi egyházunk, akik papi hivatásukat isteni megbízásnak és küldetésnek tekintik. Reformátori lelkekre van szükségünk, akik a régi, kipróbált isteni igazságokat a kor igényeinek megfelelő módon igyekeznek beoltani a haladó emberiségbe. Az evangélikus papi állás nem szertartásoskodás, hanem egy szent küldetés betöltése, melynél az az alaptétel, hogy akiben nincs meg a Krisztus lelke, az nem az övé. Akiben nincs evangeliumi szellem, az lehet önmagáé, lehet tiszteletreméltó eszményeké, lehet a közügyeké, de nem a Krisztusé. Ilyen papi nemzedék nevelését kívánom én szorgalmazni theologiánkon, melyeknek tudós tanárai bizonyosan kész örömmel fognak e szent munkában s az esetleg annak érdekében szükséges reformok létesítésében segítségül sietni. Bizonyos vagyok abban is, hogy az államkormány a lelkészképzés óriási kultúrális és társadalmi jelentőségét belátva, annak színvonalát emelendő, készséggel siet régen sürgetett ama törvényes igényünk kielégítésére, hogy egyetemi fakultáshoz jussunk. E kérdésben a bányai egyházkerület, mint legérdektelenebb, a sürgetést tekinti majd kötelességének. Egyházkerületünknek, mint minden zárt közösségnek, megvannak a maga külön érdekei és szükségletei. A lelkésztársakat testvéri szeretettel igyekezem majd a külön érdekek és szükségletek ellátására felbuzdítani. S evégből a kánoni látogatásokat mielőbb megkezdem