Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1918–1922

1918. szeptember

19 azt az egy óhajtásomat és kérelmemet azonban el nem hallgathatom, 7. hogy jogai gyakorlásánál és kötelességei teljesítésénél hatalmával igenis éljen, de soha vissza ne éljen! Méltóságos és főtisztelendő Püspök úr! Nem hallgathatom el, sőt kötelességemnek tartom hangsúlyozni, hogy a választási mozgalmak és izgalmak megszűntével a választások idejében létezett viszonyok is megszűntek és hogy most már Méltóságodban főpásztorukat nemcsak azok a hívek tisztelik, akik a választások idejében Méltóságodra szavaztak, hanem azok is, akik szavazataikat másra adták le. Amint tehát a bányai egyházkerület híveinek összessége Méltóságodban tiszteli főpásztorát, éppen úgy reménylem, hogy Méltóságod is egyformán minden hívő, minden egyházközség, minden egyházmegye főpásztorának fogja magát tekinteni és nem fog köztük különbséget tenni! Amidőn tehát, mint az egyházkerületi felügyelő úr ezidőszerinti törvényes helyettese, az egész bányai egyházkerület, annakösszes hívei, egyházközségei, egyházmegyéi nevében a legszívélyesebben üdvözlöm Méltóságodat új díszes püspöki állásába való beiktatása alkalmával, amidőn ezennel átadom Méltóságodnak a püspöki állással járó hatalom gyakorolhatásának jelvényét: az egyházkerületi pecsétet, az Úr Isten áldását kérem Méltóságod személyére és működésére azon szívem mélyéből fakadó fohásszal, hogy jövendő működése az egész egyházkerület, a kebelébe tartozó egyházmegyék és egyházközségek szellemi, erkölcsi és anyagi felvirágoztatását vonja maga után! Az Úr Isten éltesse Méltóságodat! A helyeslésekkel kisért beszéd végével Dr. Raffay Sándor püspök átveszi a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület pecsétjét és elmondja az ünneplő közönség részéről mély áhítattal hallgatott következő székfoglaló beszédét: Isten iránt alázatos hálával, egyházkerületünk lelkészei, felügyelői, egyházközségei iránt meleg köszönettel, elhivatásom terheinek teljes tudatában foglalom el ez ünnepi pillanatban püspöki székemet. 27 esztendővel ezelőtt ez oltár mellől indultam el lelkészi pályafutásomra, most 27 év múlva ez oltár áldásával kezdem meg püspöki tisztemet. E 27 év alatt az Isten megsegítő kegyelmének ezernyi jelenségét végiggondolva, hálás alázatossággal vallom, hogy Isten kegyelme által vagyok, ami vagyok. Kinzó tépelődés nyughatatlansága hullámzik át a lelkemen, hogy e nehéz, e sorsfordító időkben, mikor körülöttünk országok és népek vívják az élet-halál harcot, mikor gyászos keservek fájdalmai között multak merülnek el és jövendők születnek, mikor 2*