Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1917. szeptember

11 kerületünknek jelenlegi közgyűlése az első rendes közgyűlés, 5. tisztelettel indítványozom, méltóztassanak elhatározni és elrendelni, hogv a kerületi közgyűlés legalázatosabb üdvözlete és hódolata — őseink hagyományos szokása szerint — e gyűlésből keltezetten Őfelségeiknek táviratilag kifejeztessék. A lefolyt közigazgatási évről van szerencsém jelentésemet a következőben tisztelettel összefoglalni: Egyházi élet. 1. A dúló világháborúnak harmadik éve is lezajlott felettünk; mint az előbbiekben, űgy most is hazánk és nemzetünk iránt tartozó kötelességeink teljesítése képezte egyházunknak is legfőbb feladatát. Egyházunk látva a háború gyászos eseményeit, mint pusztulnak másutt az általános kultúra kincseinek szilárdnak tartott épületei, mint semmisíttetnek meg pótolhatatlan értékek, nemzetünk gyermekeinek sorában is fájdalommal látja, amint egv egész nemzedék fosztatik meg a világháború által atyáitól, fenntartóitól, nevelőitől, fájdalommal észlel nem egy jelenséget, mely az erkölcs elvadulásáról és arról tesz tanúságot, mint korbácsolja fel e gyászos idő szendergéséből az emberben az állatot, melyet előbb a kultúra féken tartott. Szomorúan láttuk itt embertársunkat, ki vígan dörzsöli kufárkodó szennyes kezeit az általános nyomorúság napjaiban, mosolyogva gyűjti sötét utakon szerzett dús nyereségeit és hallani sem akar a békéről, mert embertársának minden csepp vére egy-egy aranyat jelent az ő lelketlenségének. Isten atyai kegyelmének és oltalmának reményében mégis a háború alatt, és talán még fokozottabban a háború után mindnyájunknak kétszeresen megfeszített munkájára lesz szükség, hogy a mindenféle veszteségek okozta szenvedések árjából a nemzet kiszabaduljon, mert sem az államtól, sem a társadalomtól s annak jótékony intézményeitől nem várhatunk és nem is szabad mindent várnunk. Ez az a tér, mely egyházunkat is tettre szólítja és a szeretetnek, Krisztus urunk legfőbb parancsolatának teljesítésére ösztönöz. A háború rokkantjai, az egész életre nézve nyomorékká lett testvérek, az özvegyek és árvák felsegélyezése lesz azon nagy adósság, melynek törlesztésére minket a következő idő kötelezni fog, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy azok a mi életünkért és biztonságunkért váltságul adták saját vérüket és életüket. Kötelességemnek tartottam, hogy a kormány sokrendbeli azon felhívása folytán, mely a lakosságot kényszerű takarékosságra és a háború által okozott károkkal, közgazdasági és nemzeti értékveszteségekkel szemben a legnagyobb áldozatkészi