Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1915. szeptember, október

68 . óta dúló világháború nemcsak a beiskoláztatást, hanem magát a tanítást és iskolai nevelést is erősen befolyásolta. Nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a közelmúltban tanköteleseinknek és az iskolába járók számaránya a lehető legkedvezőbb volt s az iskolába nem járók száma átlag a 3%-ot csak ritka esetben érte el. Hogy a beiskolázatlanul maradt tankötelesek százaléka az elmúlt tanévben mégis 13- 7%-ra emelkedett, sőt ha a tankötelesek összeírása megtörtént volna, bizonnyal ezt a százalékot is meghaladta volna, annak elsősorban az az oka, hogy a vall. és közokt. magy. kir. miniszter a 10—15 éves tanköteleseket az iskolalátogatás alól fölmentette s ezek közül az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 4. § rendelkezéseinek fölfüg'gesztése mellett csak azoknak oktatását rendelte el, kiket a szülők mindennapi foglalkozásuknál nélkülözhettek. És a férfimunkaerő hiánya, a nehéz megélhetési viszonyok a szülők jelentékeny részét arra kényszerítették, hogy a min. rend. kedvezményét igénybe vegyék. De az iskolába nem járók százalékát az a körülmény is emelte, hogy sok tanító még a tanév megnyitása előtt vonult be hadiszolgálatra s mivel az iskolafenntartó helyettesről gondoskodni nem tudott, a tanítás egész éven át szünetelt; más helyütt meg ugyanezen okból a szorgalmi idő a lehető legrövidebbre lett szabva. Hogy ily körülmények között az ellenőrzéssel megbízottak oly igényekkel, minőket béke idején megszoktunk, föl nem léphettek, természetes. Sok helyütt bizony a minimális eredménynyel is be kellett érniök. Jóleső érzéssel állapítjuk meg mindennek daczára azt, hogy iskolafenntartó egyházközségeink a lehetőség határai között megtették kötelességüket. A hol lehetett, — bár tanítóink legnagyobb része mint népfölkelő és póttartalékos vonult be s így őt, illetőleg családját a vk. min. 120,000/914. számú rendelete alapján az egész javadalom megillette, — egyházközségeink saját pénztáruk terhére helyettesről készséggel gondoskodtak. De még nagyobb elismerés illeti azokat a lelkes ügybuzgó tanítókat, a kik a hadbavonultak növendékeit akár csoportosítás, akár váltakozó rendszer mellett tanították — és azokat a hivatásuk magaslatán álló lelkészeket, akik az árván maradt iskolákat be nem zárták, hanem egyéb elfoglaltságuk mellett a gyermekek templomában is a legnagyobb lelkiismeretességgel hónapokon, sőt egész éven át működtek. Tagadhatatlan, hogy a kialakult nehéz helyzet a tanítási eredményt hátrányosan befolyásolta, de iskolai nevelés szempontjából termékenyítőleg hatott. A nagy események nemcsak