Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1912–1918

1912. január, rendkívüli

20 5. tárgyává teszik és egyáltalában a magyarság elleni gyűlöletet táplálják és szítják. Gondolja jól meg mindenki, hogy a nemzeti életet nemzeti nyelv nélkül elképzelni is lehetetlen, a ki pedig a magyar nemzet tagja, annak nyelvét gúny tárgyává tenni hálátlanság és bűn. S a ki a magyar nyelvért nem lelkesül, az a nemzetnek sem tud áldozatot hozni. De nem foglalkozom tovább e kérdéssel, annál kevésbé, mert egyrészt tudtommal csak szórványosan fordulnak elő hasonló esetek, másrészt nem szeretném, ha én magam lennék okozója annak, hogy a nemzetiségi viták zsilipjei újból megnyíljanak. De kérve kérem nem magyar nemzetiséglakta vidéken működő összes papjainkat, hogy híveiket az evangelikus hit tanaiba bevezetve, az anyanyelvükhöz való ragaszkodásnak ápolása mellett, őket a magyar haza és a magyar nemzet szeretetére és tiszteletére, valamint a magyar nyelv megbecsülésére is oktassák, a magyar honfitársakkal való jó egyetértésre intsék és velük megértessék, hogy ő reájuk is szól halhatatlan költőnk szép szózata: „Hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar! bölcsőd az s majdan sírod is, mely éltet és eltakar!" * Egyházunknak egyik legnagyobb baja és intézményeink nagyobb mérvű fejlesztésének akadálya, az anyagi erők hiánya. Érezzük, hogy itt is ott is, tenni és segíteni kellene, mert kellő támogatás nélkül a legszebb és legáldásosabb czélokat szolgáló intézményeink nem képesek feladatuknak úgy megfelelni, a mint azt a kézzel fogható és szemmel látható szükség megkövetelné. Nincsen pénzünk, hogy lelkészeink, tanítóink fizetését felemelhessük, nincsen pénzünk szegény egyházaink támogatására, templomok és iskolák építésére, nem tudjuk fejleszteni az oly nagy fontossággal bíró missziói ügyet, nem vagyunk képesek humanitárius intézmények által a mindenünnen megnyilatkozó és segélyért esdő nyomorúságon segíteni. Ezidő szerint is a könyörületesség szolgálatában álló azokat az intézeteket, amelyeket felekezeti jellegük folytán egyházunk intézeteinek tekinthetjük, csak úgy és akkor prosperálnak, ha élükön lelkes férfiak vagy nők állanak, akik teljes odaadással és fáradhatlan buzgósággal munkálkodnak a nemes czélok érdekében. Az egyház mint olyan, szegénységénél fogva többet mint erkölcsi támogatást az intézeteknek nem nyújthat. Éppen ezért szükségesnek tartom, hogy minden erővel, czéltudatos és körültekintő előrelátással igyekezzünk egyházunk pénzügyeit az összes fokokon rendezni és tőkegyűjtéssel