Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1904. szeptember

A gyűlés első napja. 4 1. A közgyűlés tagjai mindenekelőtt Isten házában gyülekeztek össze, hol Scholtz Gusztáv lelkész és ker. jegyző úr emelt lélekemelő fohászt az Egek Urához és kért áldást a közgvűlés munkálkodására. Az istentisztelet után a közgyűlés tagjai az ülésterembe vonultak, hol is elnöklő felügyelő úr, a közgyűlés megjelent tagjainak szívélyes üdvözlése után, a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlés tanácskozását: Méltóságos és Főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés! Mielőtt a püspöki évi jelentést meghallgatnék és a napirendre kitűzött tárgyak feletti tanácskozáshoz fognánk, engedje meg nekem a mélyen tisztelt közgyűlés, hogy a legőszintébb üdvözlés mellett, néhány bevezető szót mondhassak. Az a körülmény, hogy egyházkerületünk esperességeinek küldötteit, tehát az ev. egyház és iskola ügyeivel foglalkozó és a keresztyén evangeliomi eszmékért lelkesedni tudó tagjait van szerencsém magam körül tisztelhetni: felment attól, hogy bármely egyházi kérdésnek bővebb fejtegetésébe bocsátkozzam. Azt hiszem, elég csak érintenem azokat a nagyfontosságú kérdéseket, melyek felügyelői minőségemben lelkemet leginkább foglalkoztatják. Anyagi helyzetünk tanulmányozásánál, fájdalom, még mindig nem juthattam odáig, hogy egyes gyülekezeteink helyzetéről tiszta képet szerezhettem volna magamnak. Sajnálattal kell kijelentenem, hogy a rendelkezésre álló adatok tökéletlenek és éppen nem elegendők arra, hogy azok alapján valami gyökeres javítást lehetne kezdeményezni. A közfigyelem annyira odatapadt az 1848: XX. t.-cz. megvalósításának reménybeli segélyéhez, hogy szinte megfeledkezünk az önsegétg öntudatot ébresztő és önérzetet keltő eszméjének ápolásáról. Már pedig e nélkül az autonómiájára oly nagy súlyt helyező prot. evangeliomi egyháznak jövője nem lehet. Mert bármilyen nagy lenne is az a várt segély, vagy az a törvényes osztályrész, melyet az 1848: XX. t.-cz. alapján jogosan várunk: az semmiesetre sem mentene fel bennünket azon kötelesség alól, hogy egyházi intézményeinket a kor és a törvény követelményeinek megfelelően, saját erőnk megfeszítésével tovább fejleszszük. Az eddigi jelenségek alapján bizton remélem, hogy a várt segély rövid idő alatt meglesz. Szabadjon reméllenem azt is, hogy az nem fogja csökkenteni gyülekezeteinknek a múltban tanúsított áldozatkészségét. Hiszen az anyagi erő voltaképpen csak eszköze a szellemi erő kifejthetésének. Az iskolák és egyházak nagyobb dotatiója;