Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1903. szeptember

5 tagjai az ülésterembe vonultak, hol is elnöklő felügyelő ür, 1, a közgyűlés megjelent tagjainak szívélyes üdvözlése után, a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlés tanácskozását: Méltóságos és főtisztelendő közgyűlés! Valahányszor egy-egy közigazgatási év lefolyása után e helyen összegyülekezünk, hogy egyházi ügyeink felett tanácskozzunk, mindannyiszor önkéntelenül a múltra tekintünk vissza és a feltűnt fejlemények alapján igyekezünk javítani és fejleszteni egyházi intézményeinket. A múltnak tanúságaiból és sikereiből merítünk erőt a jelenkor küzdelmeihez. Mindenkor azon czélból, hogy a jövőt biztosítsuk és utódainknak az evang". egyház érdekében kifejtendő munka folytatását megkönnyítsük. Boldogoknak érezzük magunkat, ha ez sikerül. Ellenkező esetben a kedvetlenség vesz rajtunk erőt, mely a különböző egyéni felfogáshoz és vérmérséklethez képest, részint keserű panaszkodásban, részint lemondásban és kétségbeejtésben nyilatkozik. Pedig, a ki tisztában van a helyzettel, a ki őszintén és erősen akarja az ev. egyház javát előmozdítani, annak soha nem szabad a jobb jövő reményéről lemondani. Igaz, hogy a mai korban sok a panasz, sok a baj; terjed a szent dolgok iránti közöny, erősödik a gonoszság és naprólnapra nehezebbé válik a létért való küzdelem. De váljon ez csak most van így? Váljon a mi őseink nem éltek-e sokkal nehezebb körülmények között? . . . Ezűttal azonban nem akarok a múlt szenvedéseiről beszélni; nem akarom a jelennek — különben mindnyájunk által ismert — bajait előszámlálni. Tekintetemet a jövő teendőire szegezem, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ha csak önként nem mondunk le hitelveinkről és önmagunkról, a jövő a mienk! A jelennel való általános elégedetlenség nem ok a desperátióra; sőt ellenkezőleg, ok a jobb jövő utáni törekvésre, melyből természet szerint következik minden haladás és fokozatos fejlődés. De hát halad-e és fejlődik-e a mi ev. egyházunk? Halad úgy, mint a nagy Duna vize, mely még akkor tovább folyik medrében, midőn a szél ellene fordul és hátán nagy terhet visel az emberiség közjavára. Haladunk kétségen kívül, csakhogy lassan és nem úgy, mint kellene. Én hálásan ismerem el, hogy a mi egyházkerületünk néhány érdemes alkotást képes felmutatni, de minden lépésnél a számtalan apró akadály mellett két igen nagy kő gördül utunkba. Az egyik a vallásos dolgok iránti közöny, a másik pedig anyagi szegénységünk. Ennek a két nagy akadálynak megszüntetésére kell töre-