Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1901–1907

1906. szeptember

18 6. mint pap, mint evangelikus keresztyén híven megtartom, azaz magam részéről mindent elkövetek, „hogy az egyház hajója a politika vészes hullámzásának ne legyen kitéve", úgy kérlek Titeket mind, én Atyám fiai, annak a mi egy Megváltónk, a Jézus Krisztus nevében, legyetek nekem ebben segítségemül, kiki a maga helyén, és legjobb tehetsége szerint. Csak olyant kérek, mit magam is megcselekszem, s a mi jogosult. Mint magyar pap hányszor szolgálom más nyelvű híveimet szívesen még akkor is, ha nyelvükben nem is vagyok teljesen gyakorlott, megértve a nagy apostol szavát: „igyekszem mindeneknek minden lenni, hogy megnyerjem az evangéliumnak

u (I. Kor. 9. 22.) látva, s valósággal ihletten élvezem azt a boldogságot, mely szegény tót nyelvű hívem vonásaiban tükröződik, hogy szeretett anyanyelvén imádkozhatott. Gondolják ezt meg, s kérem, ne feledjék szeretett testvéreim tót vidékükön, kik ellen újabb időben e tekintetben mind sűrűbb és sűrűbb a panasz, hogy, bár kitűnően beszélik a magyar nyelvet, a köztük élő magyar családtól mégis megtagadják a magyar nyelvű űrvacsorát, esketést, vagy keresztelést azzal a rideg nyilatkozattal: „a mi egyházunk tót egyház! Nem igaz! A mi egyházunk a szeretet egyháza! A mi egyházunk mindenütt kell hogy megértse, a mire az apostol int: „Ha Te hálákat adsz, miképen mondjon a tudatlan ember „Áment" a Te liáladásodra, ha meg nem értette, a mit mondasz?" (I. Kor. 14. 16.). A mi egyházunk evangelikus egyház, mely a reformáczió egyik legnagyobb vívmányát, az anyanyelv használatát bírja ősök drága, elévülhetien örökségéül, s a ki ez ellen vét, nemcsak a haza, de egyháza s az evangélium, a szeretet vallása ellen vétett, s szándékosan, tudva, akarva provokálja a borzasztó vádat, hogy egyházunkban az autonomia leple alatt hazaellenes velleitások lappanganak. Több, több szereletet! t. uraim, az egész vonalon, mert „ha a jövendőmondások, és az esméret eltöröltetnek, és a különböző nyelvek megszűnnek is, a szeretet megmaradjon, és győztes legyen örökön örökké." (I. Kor. 13. 8.). De szeretettel, türelemmel és kímélettel kívánom ápolva látni azt a viszonyt, melyben hazánk többi egyházával állunk. Harczot, ellenséges indulatot a mi egyházunk soha nem provokált, ez után se tegye! Saját vallásunk kincseihez való hű ragaszkodásunkkal igen jól megfér a mások meggyőződésének kímélése és tiszteletben tartása. Szemem előtt szüntelen látom az apostol nagy mondását: „Minden nemzetségben kedves az Urnák mindenki, ki öt féli és jót cselekszik" (Ap. csel. 10. 35.) és ama másik: „Te kicsoda vagy, hogy másnak szolgáját kárhoztatod? Az ő tulajdon urának áll, vagy esik". (Róm. 14. 4.).