Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1897. október

82 Az ismétlő iskola mellett meg felemlítendő volna a katechisatio. Hány egyházban, mily résztvevős mellett, mely időben tartatik a kate­cliisatio és mire terjed ki ezen tanítás? A vallási ének eredményes és egyöntetű tanítása czéljából össze kellene már végre valahára állíttatni az egyházi melodiaturát. A vallásosságnak az elemi iskolások általi gyakorlásáról is szük­séges volna a kerületnek magát tájékoztatnia. Nevezetesen értesülnie arról, hogy az oly egyházakban, a melyekben több az iskola, az egyes iskolák gyermekei rendesen, együttesen, a tanítók vezetése és felügyelete mellett vesznek-e részt? A tanítók a vasárnapi isteni tiszteleteken jelen vannak-e, az Úr asztalához járulnak-e rendesen ? Szintúgy ki kellene terjednie az esperesi jelentésnek arra is, hogy a többi tantárgyak, nevezetesen az olvasás, az olvasmányok feldolgo­zása, a nyelvtan, a helyesírás, a fogalmazás, a magyar nyelv tanítása, a reál tantárgyak feldolgozása a paedagogia követelményeinek meg­felelően kezeltetnek-e ? De a jelentés ezen részeire vonatkozó javaslattételre sehogy sem érzem magamat illetékesnek. Végre nézetem szerint jelentés volna teendő arról is, miként gyakorolja a tanítás ellenőrzését az illetékes helyi és egyházmegyei iskolai hatóság? Befejezve hosszúra terjedt jelentésemet, ha javaslataim és indít­ványaim üdvöseknek és megvalósítkatóknak találtatnának, szabadjon arra kérnem a nagyméltóságú és főtisztelendő kerületi közgyűlést, határozza el, hogy az általam 1. a tabellák betöltésére, rendezésére, és 2. az esperesi tanügyi jelentésekre vonatkozólag az imént elmon­dottak már a jövő évi tanügyi jelentések tételénél az illető hatóságok által irányadókul tekintessenek. 3. Hasonlókép becses űgyelmökbe ajánlom az egyházi melodiatu­rára és a tankönyvekre vonatkozó indítványomat is. Melyek után vagyok a nagyméltóságú és főtisztelendő kerületi köz­gyűlésnek alázatos szolgája Budapesten, 1897. okt. 16. Korén Pál. E jelentés kapcsán, mely szomorú képet nyújt a turóczi egyház­megyében létező iskolai állapotokról, Klimó Vilmos hely. főesperes úr bejeienti, hogy alapos kilátás van arra, hogy az állapotok a legrö­videbb idő alatt tetemesen javulni fognak, miért kéri, hogy a kerül, közgyűlés egyelőre mellőzzön minden különös intézkedést. A közgyűlés a népiskolai jelentést egész terjedelmében jegyzőkönyvébe véteti, Korén Pál biz. előadó úrnak fárad­ságos munkájáért és szakavatott javaslataiért elismerését fejezi ki; az előterjesztett javaslatokat az egyetemes köz­gyűléshez azzal a megkereséssel terjeszti fel, hogy azokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom