Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1897. október

83 megfontolás végett az iskolai bizottságokra vonatkozó sza­bályrendelet kidolgozására kiküldött egyetemes bizottsághoz áttenni szíveskedjék. Felhívja egyúttal a főesperes urakat, hogy a körlelkészek által hozzájuk beküldött adatokat a most közzétett nép­iskolai jelentésben foglalt rovatos kimutatások szerint dol­gozzák fel s küldjék meg az iskolai bizottsági előadónak. Végül abban a reményben, hogy a turóczi egyház­megyében a hely. főesperes által kilátásba helyezett javulás csakugyan be fog következni, hely. főesperes úr jelentését egyelőre tudomásul veszi. 29. A ker. iskolai bizottság a kerül, középiskoláknak és tanító­képzőnek 1895—96. és 1896—-97. iskolai évi állapotáról a követ­kező, Ráth Arnold, illetőleg Benka Gyula urak összeállította jelentéseket terjeszti be: Jelentés az 1895—96. évről. A nagyméltóságú és főtisztelendő ág. k. ev. bányai egyház­kerületnek az 1895—96-ik iskolai évben öt középiskolája volt; a szarvasi főgymnasium kapcsolatos egy tanítóképző-intézettel, bárom inté­zet négy osztályú algymnasium, a többi kettő nyolcz osztályú főgymn. A budapestiben volt az I-ső mellett párhuzamos osztály, valamennyinek tannyelve magyar, de Beszterczebányán a tót nyelvet is használták segédtannyelvül és rendkívüli tantárgynak, 35 tanuló tanulta a tót nyelvet. A szarvasi főgymnasium és a budapesti főgymnasium állami segélyben részesültek, a többi hármat az egyházközségek tartották fenn. I. Az aszódi négy osztályú algymnasiumot, az aszódi ág. k. ev. egyházközség tartja fenn, a tanulók összes száma volt 106, vizsgá­zott 100, magántanuló 7, a tandíjat (20—30 frt, melyhez 1 frt fel­vételi díj járul) 96 tanuló fizette, részben felmentetett 4. Vallásra nézve volt ág. hitv. ev. 29, ev. ref. 10, róm. katk. 25, mózes h. 36; anyanyelvre nézve: magyar 97, német 2, tót 1; csakis magyarul beszélt 76, magyarul beszélt 100. A tanulók szüleinek polgári állására nézve volt: őstermelő 17, iparos 16, kereskedő 17, tisztviselő 10, katona 1, más értelmiségi 20, személyes szolgálatot végző 6, magánhivatalnok 6, magánzó 8. Illetőségre nézve volt: helybeli 12, megyebeli 64, más megyebeli 23, más állambeli 1. Az erkölcsi magaviseletből jó osztályzatot 85, szabályszerűt 8 tanuló kapott; igazgatói megrovást 10 tanuló vont magára; a tanulók összesen 1272 órát mulasztottak és még 18 nem igazolt órát. 32 tanuló nem mulasztott, 5 tanulónak pedig voltak igazolatlan mulasztásai. Az előmenetelt tekintve volt: a rendes tantárgyakban 10 jeles, jó 33, elégséges 41. Egy tárgyból elégtelen 5, kettőből 8, több 6*

Next

/
Oldalképek
Tartalom