Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1897. október
81 zajuk beküldött táblázatait olgkép dolgozzák fel, a mint a kerületi összes adatokat a kerületi tanügyi előadó által feldolgozva látják a kerületi közgyűlések jegyzőkönyveiben s jelentésüket ekként elkészítve azt mindig júl. l-ig a kerületi referenshez küldjék be. A körlelkészek által esetleg hibásan bejegyzett adatokat az illető esperes könnyű szerrel kiigazítja, holott a kerületi előadó csak nagyobb ügy gyei-bajjal teheti azt, sőt ha későn érkeznek be a kimutatások, kénytelen adatokat koholni. Azért említeni mindezeket, mert ez évben is a táblázatok rovatainak adatai felerészben nem voltak összhangzók, néhány tabellán az összegezés hiányzott, másutt az összeadás volt hibás, egy meg íronnal volt irott. 2. Az esperesek által — a táblázatokon kívül — külön írandó jelentésekre nézve pedig az az indítványom, hogy e jelentések egyöntetűségének elérése végett, állapíttassanak meg azoknak pontozatai. S a mennyiben e feladattal egy egyetemes bizottság foglalkozik, tehát addig is, a míg ez dolgozatával elkészül, utasítsa a kerület a körlelkészeket illetve az espereseket, hogy a vallás tanítására nézve tegyenek jelentést : a) Az egyházi énekről. Kellő számban taníttatnak-e az egyházi dallamok, vagy beérik helylyel-közzel azzal is, ha a gyermekek 10—20 éneket tudnak? Van-e az énekek tanításában kellő rendszer? Megvan-e állapítva az iskolákban tanítandó énekek jegyzéke? Az oly egyházakban, a hol az iskolák osztályozottak, be vannak-e osztva az egyes osztályok közt begyakorlandó dallamok, vagy minden tanító azon énekeket tanítja, a melyek épen neki tetszenek? Mutatkozik-e tényekben a törekvés az egyöntetű és szabályos ének behozatalára, vagy még egy és ugyanazon egyházban is annyifélekép énekelnek egy éneket, a hány a tanító, és énekli valamennyi elcsavarva, eltorzítva ? b) A bibliai és egyházi történetek mindenütt a kerületileg elfogadott kézikönyvek szerint taníttatnak-e, vagy holmi kéziratok szerint, a melyekben aztán mesék, koholmányok adatnak bibliai történetek czímén ? c) A káté tanításának módjáról nem szólok, nehogy az mondassák, hogy Cicero pro domo sua. d) Az új-szövetség csupán olvasókönyvül használtatik-e, vagy értelmeztetik szóbelileg és tartalmilag? Igaz, hogy ehhez vezérfonalunk sincs, pedig kellene, még ha nem is volnának nazarénusok és baptisták. e) Terjeszkedjék ki a jelentés a confirmandusok tanítására is. Nem annyira a tanítás eredményességére, melyről a körlelkészek nem szerezhetnek meggyőződést, hanem inkább az ügy statisztikai részére. Így például tanulságos volna tudni, hány confirmandust tanít egy lelkész egyszerre, mennyi időn át, mily osztálybelieket és mily koruakat ? Érdekes volna tudni azt is, hogy miként van gondoskodva azon 6100 iskolásnak vallásoktatásáról, a kik idegen elemi és ismétlő iskolába járnak? Hány lelkész foglalkozik ezeknek hitoktatásával? 5