Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1894. május

5 küldötteit és a megjelent egyháztagokat, megnyitó beszédében ki- 2. emelte, hogy bár a mára összehívott rendkívüli közgyűlésnek számra nézve nem sok tárgya van, a napirendre tűzött tárgyak nemcsak átalában nagy fontosságúak, hanem azok némelyike, nevezetesen az egyházkerületek arányosításának kérdése, mely alig oldható meg a több mint százados beosztásnak és az ebből fakadt összetartozási érzésnek érintése nélkül, ép a bányai kerület részéről az önmeg­tagadásnak, sőt mondhatni, az önfeláldozásnak oly fokát veszi igénybe, hogy maga részéről is kérnie kell a közgyűlés tagjait, hogy valamint a bányai kerület tagjai mindig össze tudták egyeztetni saját autonom jogaik és szabadságaik gyakorlatát a közös haza és az egyetemes egyház érdekével, úgy e nehéz kérdésben is legyenek egyházunk és hazánk általános érdekében még saját kerületünk érdekeit érintő áldozatokra is készek. Ily értelemben ajánlván a napirendre kerülő tárgyakat a közgyűlés figyelmébe, az ülést megnyitottnak jelentette ki. 2. Kerületi felügyelő úrnak osztatlan tetszéssel és ismételt zajos helyesléssel fogadott megnyitó beszéde után, Sárkány Sámuel püspök úr következő jelentését terjeszté a közgyűlés elé: A kerületi felügyelő úr ő excellencziájának meleg üdvözlése és megnyitó szavai után van szerencsém tiszteletteljesen bejelenteni, miszerint az egyházkerület életében előforduló ügyekre vonatkozó szokásos jelentésemet, ha az Úr megengedi, a rendes őszi közgyűlésen fogom előterjeszteni. Jelen közgyűlésünk, a mint az a meghívóban is jelezve volt, oly czélból lett rendkívüli időben egybehíva, hogy néhány sürgősebb természetű, a zsinati törvény által előirt szabályrendelet megalkot­tassék. Ez alkalommal felvettük meghívónkba a következő javaslatokat: 1. A kerületnek új beosztását czélzó javaslatot. 2. A néptanítóknak a kerületi közgyűlésen való képviselteté­séről szóló javaslatot. 3. A kerületi közgyűlés ügyrendjét megállapító javaslatot. 4. A kerületi tisztviselők jogai és kötelességeire vonatkozó javaslatot. Ezen javaslatok tárgyalását megelőzőleg szükséges leend az egyetemes gyűlésre küldendő képviselőink megválasztása és az ezen évre nagyobb összegben megszavazott államsegély czélszerű elosztása és hovafordítása iránti intézkedés. Ezen most megnevezett tárgyak felett való tanácskozás és hatá­rozathozatal képezi jelen rendkívüli gyűlésünk feladatát. Vannak ugyan egyéb, szintén sürgősebb természetű, a közgyűlés bölcsessége által elintézendő beadványok is, melyeket előterjeszteni, ha az idő megengedi, kötelességemnek ismerem, de a melyek ellen­kező esetben a jövő közgyűlésre lesznek elhalasztandók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom