Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890

1886. október

15 Folytatásául mult évi azon jelentésemnek, mely szerint a Nagy­méltóságú vallásügyi Miniszter úr a selmeczi kerületi lyceumra 4000 frtnyi évi segélyt folyóvá tenni méltóztatott, van szerencsém tudatni, hogy e folyó iskolai évre ugyanannyit utalványozott. — A még tavaly kötött szerződés végleges eldöntését, miután 0 Nagy­méltósága Trefort Miniszter úr a mult hó végén az általa is helyben hagyott szerződést, csekély módosításokkal, megküldte, szerencsém lesz a kerületi gyűlésnek előterjeszteni. A br. Baldácsy alapítványból e folyó évre 2000 frt jutott kerü­letünk számára, mely összegből 1000 frtot a földhitel-intézet mái­be is szolgáltatott. A kerületi gyűlés feladatához tartozik ezen ösz­szeg felosztását illetőleg, az alapítványozó szándéka szerint határozni. A boldogult Zsedényi-féle 100 frtos segélyt az 1879. kerületi gyűlés jegyzőkönyvének 28-ik pontja értelmében a következőknek juttattam: Kovács Andor, pilisi; Grassel József, lieblingi; Frecska István, f.-vezekényi; Izák Lajos, váczi; Lukács János, szemlaki; Solez Lajos, szebedini; Krátky János, esiktarcsai ; Mohácsi János, pivniczai; Sztraka Károly, pocsuvadlói és Kell Samu, zobori tanítónak. Ő Felsége legkegyelmesebben megajándékozta: Hradistyét 150 frt, Százdot 100 frt, Szécsényt 200 frt, Ikladot 100 frt, Rákos­Palotát 100 frttal. — A kiutalványozott 5000 frt államsegélyt e folyó évre felvettem s az erről szóló számadást fölterjesztettem. A zágrábi ág. h. ev. egyházra Ő Nagyméltósága az egyetemes felügyelő úr ajánlata alapján adakoztak: a budapesti esperesség 45 frttal, a békési esperesség 33 frt 50 kr, a pestmegyei esperes­ség 16 frt, a bács-szerémi esperesség 22 frt 80 kr. a honti espe­resség 47 frt, a barsi esperesség 5 frt 50 kr, a zólyomi esperesség 38 frt 40 kr, a nógrádi esperesség 18 frt 70 kr, összesen 226 frt 90 krral. Házasság-akadály alóli fölmentvényt a következőknek eszközöl­tem: Gerhold Keresztélynek 20 frt, Meder Dánielnek 10 frt, Hof­mann Jakabnak 10 frt, Fix Jánosnak 10 frt, Jalos Lajosnak 10 frt, Holik Andrásnak 10 frt, Zibrin Sámuelnak 10 frt, Mihálik János­nak 10 frt, Soppron Károlynak 10 frt, Jurányi Adolfnak 20 frt, Brozmann Andrásnak 10 frt, Schatz Péternek 20 frt, Harfmann József önként adott 3 forintot, Reiter Györgynek 10 frt, Szamkó Mátyásnak 15 frt, Weigert Józsfnek 10 frt, Lehr Jakabnak 20 frt, Holko Jánosnak 10 frt, Szurovy Jánosnak 10 frt, Wopaleczky

Next

/
Oldalképek
Tartalom