Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1886–1890
1887. szeptember, október
16 vonakodnak annak fentartási költségeihez aránylag járulni: az egyház lelkésze s vele együtt az egyháznak buzgóbb hívei minden erejökbol oda törekednek, hogy a romboló viharok lezajlása után az egyház bel viszonyait megszilárdítsák s a vallás-erkölcsi hitéletet, mely a belzavarok gyászos korszakában majdnem teljesen kihalt, ismét feléleszszék. Törekvésük a tapasztaltak után bizonyára sikerülni fog Isten segítségével. Az eddigi viszályos temetőügyben a tiszántúli h. hitv. ev. püspöknél közbenjárni felajánlkoztam, valamint arra nézve is, hogy az egyház kérelmét, mely szerint a helyi törvényhatóságtól 32 hold kihasíttatását sürgeti azért, hogy ennek haszonélvezetéből a szükséges templomépítési alapot előteremtse, a legfelsőbb helyen szorgalmazandom ; annál inkább, mivelhogy a róm. kath. helyi egyház 100 holdat használ egyházi czélokra. Végre mivel azon kiváló férfiak közül, a kiknek az egyház alapítása és felvirágoztatása, legkivált pedig utóbbi válságos helyzetéből való kibonyolítása tekintetében legtöbbet köszön, még ma: Huber János, Voltmann Ede, Weisz Henrik és Engler Henrik életben vannak, ezeket, mint az evang. hűségben és áldozatkészségben előljáró vezéreket a legmelegebb elismerésben részesülendőkül e helyt is kiemelem. Kedves kötelességemnek tartom egyszersmind fölemlíteni azon megható s mindnyájunk által követendő példát, melynek Schwalm lelkész családi körében tanúja voltam, t. i. a házi istentisztelet, melynél naponként nemcsak családja, hanem szolgáló személyzete is áhítattal részt vesz. Elévült szokás, — mondja a világ; de „mindenre hasznos" állítja a nagy Apostol! Hertelendifalván, — 1. sz. 1138. — Előbb Marienfeld. 1869-ben Hajdusiczáról bevándorolt 180 családból keletkezett. Eleitől fogva a pancsovai anyaegyházhoz tartozott leánygyülekezetűl. Az egyház annyira megerősödött rövid idő alatt, hogy 2 szép iskolát épített s anyásításra is gondolt. Az 1876-ik év tavaszán azonban a Duna áradása folytán a föld színéről teljesen lesepertetett. Ezen elemi csapás folytán a község lakói 5 évig mint hajléktalanok a legnagyobb nyomornak kitéve tengődtek ; míg 1883-ban a magas kormány által — leginkább a mostani főispán Hertelendy közbenjárása folytán — más, magasabb helyen, Pancsova város közvetlen közelében a község újból felépült. Első lelkészeül Zatkalik Károly választatott. Istentisztelet helyéül egyelőre a magy. kir. állami iskola épületének egyik tanterme szolgál. Ezen új telep és egyház a legszebb reményekre jogosít, hogy mint a várossal tőszomszédos és áldott talajú, mindenkép meg fog izmosodni, különösen ha a magas kormány kész leend eleget tenni az egyház azon jogos követelményének, hogy a Marienfelden 0