Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1880–1885

1881. október

27 hangoztatták, s a nagy tiszteletű főesperes úr, választási súrlódások mellőzése végett, szavazásra tartozott volna bocsátani a dolgot, a sza­vazás csak akkor lévén mellőzhető: „ha az elnök feltett kérdésére a választó gyűlés a szabályszerűen kijelölt férfiak köztil csak egy férfiú nevét hangoztatja". (Papválasztási szabályzat 10. pont a). Ezeknél fogva kérik, hogy tekintettel arra, hogy a fenforgó esetben részben a főesperes úr tényeiről lévén szó, jelen felebbezésük a papválasztási szabályzat 10. f) pontjához képest a legközelebbi esperességi gyűlés­hez terjesztessék, ez utóbbihoz pedig esedeznek, hogy az Antalfalván folyó évi september 4-dikén megtartott papválasztást megsemmisítvén, ujabb szabályszerű választás megtartása felől intézkedjék. Olvastatik továbbá az antalfalvi egyház 1881. september 4-dikén kelt választási jegyzőkönyve, s ennek kapcsában a bánáti esperes­ségnek ugyanez év september 12 dikéről kelt jelentése, mely szerint úgy a kerületi elnökség sürgetése mint az antalfalvi hívek mindkét pártjának óhaja és közmegegyezése folytán folyó évi september 4-dikén — a múlt évi kerületi gyűlés óta immár a harmadik jelöléssel — meg­ejtetett a pap választás. Szemelőtt tartva a „Papválasztási szabály­zatot", az egyház — miután az esperes jelöltjeivel nem volt megelé­gedve, — felhivatott az e czélból tartott közgyűlésen, nevezné meg azon férfiakat a kiket a jelöltek sorába felvétetni kiván. Az egyház, mint a csatolt és felolvasott jegyzőkönyv bizonyítja, kívánta: a Kutlik­párt Kutlik Tivadart és Paulinyi Sámuelt, a másik párt: Krnuch és Gajdács urakat, összesen 4 lelkészt. Az elnökség, hogy lehetőleg eleget tegyen az egyház óhajának, az egyház jelöltei közül hármat, t. i.: Paulinyi* Krnuch és Gajdács urakat, az esperesség jelöltjei közül pedig csak egyet, tehát a papválasztási szabályzat 5. §. b) értel­mében összesen négyet vett fel a jelöltek sorába. Ezek után ugyan­csak a papválasztási szabályzat 10. §. a) pontja értelmében felhivatott a választó gyűlés, illetőleg az egyház, hogy a szabályszerűen kijelölt férfiak közül válaszszon lelkészt. Miután többszöri felhivás után a jelölt férfiak közül csak is Paulinyi Sámuel neve lett hangoztatva és szavazás nem lett kivánva: nevezett Paulinyi Sámuel urat az egy­ház törvényesen és egyhangúlag megválasztott lelkészeül jelentette ki az elnökség és miután az ellenpárt (a mely Paulinyit is kérte jelölésbe venni) óvását elkésve nyújtotta be, nevezett lelkész részére a hivány kiszolgáltatott és Paulinyi Sámuel beigtatása elrendeltetett. Olvastatik továbbá a bánáti esperesség 1881. oktober 5-dikén Verseczen tartott közgyűlése jegyzőkönyvének, itt szám nélkül be­nyújtott e következő határozata: Az esperességi gyűlés beható tár­gyalás után határozta : Miután a Kutlik-párt által felhozott vádpontok minden alapot nélkülöznek; nevezetesen: mivel a kérdésben levő cseh­országi lelkész, Kutlik Tivadar úr a mult évi kerületi gyíilés 14. pontja értelmében az antalfalvi jelöltek sorából ki lett zárva s azóta a kerü­leti utasítások VII. r. 1. szak. 1. pontjában tiltott módon igyekezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom