Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1878. szeptember
'8 egyháznak lelkésze Wallentinyi Samu által hün ápoltatik s a legjobb szellemben vezéreltetik; úgy a kitiinő családi élet példája, mint lelkiesinéretes egyéb gondozása által. Szirák, 895 1. Az egyház megalakulása a 16-dik század második felére esik. Itt gr. Degenfeld Lajos és Bozó Pál, amaz mint egyház felügyelő, emez mint fenkölt szellemű utóda az áldott gróf Rotli-Teleky családnak, egyházunknak is kiváló támoszlopai s a hivatalában buzgó odaadással működő lelkészt Wladár Miksát eljárásában kitűnően segítik. A templom szent szerei ritka értékűek, leginkább a grófi család áldozatairól tanúskodók. A mostani gr. Degen feld szili. Dessewff y Ilona úrnő által alapított s mint elnöknő által gondozott kisded-óvodát megszemlélvén, valamint a két iskolát is, azon óhajjal távoztam: vajha minden gyülekezet birna ily kitűnő jótevőkkel s az egyház és nevelés körül buzgólkodó Nagyokkal, mint Szirák! Bér, 1109 1. — 1662-ik évben saját lelkésze volt. Temploma a XIII. században épülhetett. A mostani lelkész lak, különösen annak roszúl elkészített bádogfedele* következtében, adósságba merült egyház. A lelkészi gondozást az ott fáradhatlanúl munkálkodó Szlujka Mihálynak nehezíti azon körülmény, hogy leányegyházai távol esnek s az anyaegyházban a tanító merőben alkalmatlan egyéniség, miért is adminisztrátor tartásra utaltatottt. Vanyarcz, 9691.— 1783-ban önálló egyházzá alakult. Maga a község csakis 1710 körül keletkezett s kezdetben a szomszéd Gutának egyik leánygyülekezetét képezte. Itt leginkább a két úri család, úgymint Dessewffy Otto és Veres Pál azok, kik az egyházat, úgy mint a két iskolát kiválóan istápolják és különösen az utóbbiakat oly állapotban tartják fenn, a milyenben óhajtandó volna, hogy országszerte léteznének. Különösen az egyikben Osztroska Lajos tanitó páratlanúl bizonyítja, hogy ritka ügyességgel küzd meg a feladattal, a szláv gyermekekkel a magyar nyelvet úgy elsajátíttatni, hogy alig hiheti az ember, hogy Vanyarczon magyarok ne laknának. Akár a kiejtés, akár az értelmi fejlesztés dolgában, csak olyan lehet a jó magyar tanítás, mint Osztroska tanítóé. Sokban járúl a sikerhez azon körülmény, hogy az említett két úri család nemcsak körébe vonja a tanítókat, de a legnagyobb részvétet is tanúsítja a két iskolábau folytatott munka, felszerelés és tanítás körül. Az itt hűn működő lelkész Maróthy Emil, nem fog lankadni, hogy a templom némileg elhanyagolt külseje az iskola-helyiségeknek megfelelően díszeskedjék. Guta, 579 1. — Már 1620-ban létezett. 1717-ben Pilárik Jeremiás, később superintendens Dacsolamon itt működött. Elhanyagolt állapotban találtatott. A csak egy év óta itt munkálkodó Putz Lajosra nagy munka vár, s ő nem fog attól visszariadni, hogy a repedezett templomot s a czélnak meg nem felelő iskolát s egyébb rendezni valókat helyre hozzá.