Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1873–1879
1878. szeptember
9 Legend, 284 1. — Az egyház eredete 1681-re visszavihető. Hívei anyagilag sülyedtek s fogytak; csakis néhai áldott emlékű Káldy Miklós 2000 frtos hagyománya segített az egyházon. Elaggott lelkésze Kitka János, nem képes az egyházat igazgatni; több rendellenesség, sőt mondhatni hűtlenség kényszerített, hogy az ott levő Lanstiak Lajost, segédlelkészt, administratornak kineveztem s a hívek beleegyezése mellett, a teendők végzésével megbíztam. Ezen egyházban is találkoztam azon visszaéléssel, hogy az egyházi és lelkészi javadalmazást képező földek haszonbérbe adatnak, minden tekintet nélkül arra, hogy javítassanak is egyszersmind. Mire jutnak az ily alapítványok idővel ? Könnyen elképzelhető. A kerületnek egyszerűen el kellene tiltania az illetőket az ilyen gazdálkodástól. Agárd, 376 1. Itt buzgó odaadással működik csak 2 év óta Gál Mihály. A legnehezebb feladat vár reá különösen az elhanyagolt iskola körül. Az elaggott tanító mellé segédet rendeltem, kinek könynyebb eltartása fejében, különösen, ha a magyar nyelvre több gond fordíttatik mint eddig, Edvi Illés Ödön ur évenként 20 forintot nagylelkűen felajánlott. Az iskola udvarában találtató mészárszék épületet elhordatni Veres János szolgabíró ur készségesen ajánlkozott. F.-Petény 326 1. Itt valaha szerbek laktak, azután református testvéreink; 1783 óta ágost. hitvallásnak. Hü lelkésze Plachy János példásan vezeti ezen egyházat. Egyházi épületei jó karban vannak. Bánk, 887 1. Legközelebb választott lelkészére Zatkalik Mihályra nagy feladat vár. A külömben jó karban levő templom nem bir jóformán semmi értékes sz. edénynyel, sem keresztelő kővel, sem kehelylyel. Az iskola helyisége a czélnak meg nem felel, el van hanyagolva, úgy, hogy mindenesetre uj tanterem építendő. Maga a nép elszegényedett s egy-két ottani uzsorásnak áldozata. Bodony, 280 1. Az előbbeni 1838-ik évi egyházlátogatás alkalmával 540 lelket számlált. 1680-ik évben alakult. A megfogyott földmíves gazdára a lelkész és egyházi épületek fentartása súlyosan nehezedik, úgy, hogy alig fentartható sokára a külön lelkész és tanítói állomás, hacsak a közeli Bomhányban lakó nagybirtokos híveink — Sembery és Laszkáry urak — nem segítenek, mit külömben tőlük várunk, remélünk és kérünk. Surány-Terény, 486. 1. Ezen egyház leginkább a Sréter úri család által alapított egyház. E század elején ugyancsak Sréter Mihály, Sréter László és József saját birtok részén építették fel a diszes templomot. Magok a hívek, a fél órányira fekvő Terényben laknak s ott egy iskolát tartanak fen. De mert néhány tanítvány mégis Surányban is találtatik, azok tanítására ezentúl Drottner Sámuel legközelebb választott lelkész, szívesen vállalkozott. S z é e s é n y, 500 lélek, de leginkább a körülötte levő községekben elszórttan. Ezen egyházat is Pulszky Ferencz és Pulszky Ágoston