Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1872. szeptember

— 4 — ráo-zásán egész odadással s teljes erejével munkálkodni fog. — Buzgó ima után főpásztori áldását adá a kerület egybegyűlt közönségére. Az ünnepélyes felavatás végeztével a bányai egyházkerület küldöttei visszatérvén a gyülés terembe, a lelépő főpásztor Főtiszt. Dr. Székács József superintendens ur meghatottan jelzi azon pillanatot, melyet lemondó s az ág. hitv. ev. bányai-kerület egyeteméhez intézett levelében előre mint olyat jelölt meg, melyben főpásztori működése véget ér. Törvényesen megválasztott utóda Dr. Szeberényi Gusztáv ur immár főpásztori hivatalába fölavatva lévén, azt ezennel a kerületi gyülés szine előtt hivatalába iktatja, átadván neki a hivatal jelvényét, az egyház kerület pecsétjét, s rendelkezésére bocsátván az egyházkerület okmánytárát, valamint átadván neki a folyó ügyek rendezett okmányait; s felszólitván őt az elnöki szék elfoglálására, attól és a kerülettől érzékeny bucsut vesz. — Bányakerületi felügyelő b. Podmaniczky Frigyes ur viszont megható bucsu szavakat intéz távozó elnöktársához, ki neki az egyházkerület kormányzatában is példányképe s atyai tanácsadója volt, s tolmácsolja azon óhajtását, hogy visszavonulásában, a kimerülésig vitt munkássága után hosszú évekig megelégedésben élvezhesse a kiérdemlett pihenést. Majd a beiktatott főpásztorhoz fordulván őt a kerület nevében is mint főpásztort, de mint elnöktársát is melegen üdvözli, s felkérvén őt öszhangzó együttes közreműködésre, felajánlja s viszont kéri ez együttműködés eredményes voltához feltétlenül szükséges őszinte bizalmat. — Mielőtt még a lelépett főpásztor ur helyéről távozott volna, t. Pékár Lajos ur mint legidősb esperese a kerületnek meleg szavakben tolmácsolja a kerület és esperes társai meghatottságát, midőn tisztelve szeretett vezéröktől megválni kénytelenek, kinél minden körülmények között bölcs tanácsot s atyai szeretetet találtak, s biztosítja őt maga, társai s az egész kerület nevében, hogy visszavonultságába is a legmélyebb tisztelet és szeretet fogják őt kisérni. Mire a lelépett főpásztor ur azon örvendetes biztosítással távozott, hogy jelenleg is csak pillanatra távozik, de ez alkalommal éppen ugy mint későbben, a mig isten neki ebez erőt ád: ha nem is az elnöki székről, de folytonos és élénk részt fog venni a kerületi ügyekben. Az elnöki székét elíoglaló beiktatott főpásztort szívélyesen üdvözölték egymás után kerületeik nevében is a Dunai egyházkerület superintendense főtiszt. Geduly Lajos, a Dunántuli egyházkerület superintendense főtiszt. Karsay Sándor, és a Tiszai egyházkerület superintendense főtiszt. Czékus István urak; mely üdvözlések után főtiszt. Dr. Szeberényi Gusztáv superintendens ur tartotta székfoglaló beszédét.— A mély érzéssel elmondott szavakban nyiltan jelezte azon álláspontot, melyet a kerület főpásztora az egyház legfontosabb s legégetőbb kérdéseiben elfoglal; kiválólag kiemelvén theologiai nem merev ugyan, de mégis határozottan hithű s positiv alapokon nyugvó álláspontját; — az iskolákra nézve oda nyilatkozott, hogy mind az elemi, mind a felsőbb tanódákat a legnagyobb áldozatok árán is felekezetieknek megtartani óhajtja, s ez irányban minden tehetsége szerint közreműködni fog ; — nemzetiségi tekintetben azon határozott nyilatkozatot tette, hogy bár nem magyar szülőktől született, magyarn ak vallja, s hű magyar hazafinak tartja magát, s megtagad, kárhoztat minden olyan irányt, mely e hazán kivül keresi támpontját. Mind e nyilatkozatokat a kerület a legnagyobb megelégedéssel és megnyugvással fogadta, s a főpásztor székfoglaló beszédét egész terjedelmében e jegyzőkönyvbe felvétetni határozd. A főpásztor székfoglaló beszéde igy hangzott: Méltóságos és főtiszt, kerületi gyülés. Meghatottan foglalom el ezen széket, mint a melyet nekem a méltóságos és főtisztelendő kerület bizalma mutatott ki. Szeretett evangyelmi protestáns egyházunk iránti ragaszkodásom sokkal bensőbb, mintsem annak szolgálatától bár mily akadály is visszariasztana akkor, a midőn arra annyi kitűnő, hű barátja, luve szólit fel. 30 éves papi pályámon némileg megedződtem s azt is tapasztaltam, hogy mentül élénkebben elegyedik valaki az egyház közügyeibe annál inkább vétetik igénybe. Legfeljebb is ezen körülmény az, mi a mélt. és főt. kerület kegyes figyelmét felém terelte; azért távol is vagyok attól, hogy magamnak vélt előnyöket tulajdonítsák sőt inkább Isten előtti alázatosságban elismerem, hogy sokkal fölöttébb való az ő kegyelme és a mélt. és főt. kerületnek jósága, méltánylása, mintsem vártam és érdemeltem. Nyugodtan ismétlem, a mint az Isten házában érintettem, hogy nem vettem, nem kerestem magam magamnak ezen tisztességet. Fgy régi iró azt állítja, hogy mindenki követett elve által lesz azzá a mi! Ezt én is belátva és tapasztalva, fölbátorítva érzem magamat, nem csak arra, hogy Istenbe vetett bizalommal lépjek uj pályámra, de hogy azon eddig vallott s követett elveim alapján továbbra is megmaradjak, és azok szerint járjak el. Külömben is késő volna már annak elveit változtatni a ki életének jóval nagyobb részét meghaladta s az arasznyira mértből netalán még csak néhány vonalnyi időközre számithat.