Bányai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1844–1872

1872. szeptember

— 5 — Protestáns evangyelmi ' egyházunk érdeke ifjúságomtól fogva a legélénkebben foglalkoztatott, s a mely irányban, felejthetetlen apámtól indíttattam azon irányban , hozzájárulván a munka és tapasztalat, mindinkább megerősödtem, hogy t. i. a Krisztus hit. és az evang eliomi tan azon egyediili ut , igazság és élet, melyen kívül sem az egyesre , sem az országra, sem a nemzetre nézve üdv. nincsen. Minthogy pedig meg vagyok győződve, hogy apáink szent hite ugy a mint az a hit vallási könyvekben körvonalozva van, azon 300-dos tisztes lobogó, mely körül egyházaink nevelő intézményeikkel, különösen iskoláikkal együtt, ekkorig sorakoztak, s a legválságosb időkben is hűséges kitauással küzdöttek és állanak : azért ezen szeretett evangyelmi egyházunk ama kijelölt alapon való tovább fejlesztését szivemen Ii o rd o m. Tudva azt, hogy abetü öl a szellem éltet, ragaszkodom ugyan a biztosnak bizonyult kerethez, héjhoz, s azt kegyesen megőrzendőnek vallom : d e a z on az alapon, m e 1 y a Krisztus — más alapot ugy sem vethetvén senki — megingatlanul tovább is hatni, munkálni, mint ekkorig, azontúl is föltett szándékom. Igenis mélt. és főt. kerületi gyűlés! nekünk protestáns ág. hitv. evangelicusoknak szent kötelmünk a történelmi alaphoz hiven, bitbuzgóságunkat az egyházban s annak iskoláiban a nyilvános életben és a ház meg család szentélyében megőriznünk és öregbítenünk, külömben egyházunk hajója veszélyes szirtekbe ütődik, különösen hazánkban. En is tudom, hogy a protestáns egyház elve az előre való haladás, jelszava mindenfelé: előre! de cl nem szabad felejtenünk, bogy a fennforgó viszonyok közt sokkal tanácsosabb a már kipróbált, régi alapot megőriznünk, mintsem azt, egy legalább is kétes értékű ujabbal fölcserélnünk. Azonkivül sehogy sem győzettem meg arról, liogy apáinknak annyira ostromlott kegyes tanai bárkit is gátoltak volna v a.g y gátolnának abban, hogy a Krisztusi hitet és szeretetet, a felvilágosodást és az erkölcsöt, a miveltséget és a tudományt, a hazafiságot és a szabadságot, gyakorolja, íejleszsze, előbbre vigye. Szóval: ősi hitünk annyira szent támasza belső emberünknek, liogy azon bolygatni, azt frivol módon reformálni akarni, véleményem szerint tévesztett, hogy ne mondjam veszélyes igyekezet. Mindazonáltal azok irányában, kik ezen az úton jólúszemüleg használni, és a tagadhatlanul elterjedt vallásos közönynek ez által gátat vetni törekednek, az erre való jogosultságot kétségbe nem vonom s mindaddig mig az „in omnibus Caritas" jelszóról sem az egyik, sem a másik fél el nem felejtkezik, azon törekvés miatt nem aggódom, mert én a protestantizmust tudományos e s'zm eilar c z b

an soha sem féltem. Ennyit szükségesnek tartottam theologiai álláspontomra nézve tájékozó lag érinteni. Iskoláinkat illetőleg határozottan óhajtom, liogy azok, és pedig nemcsak az elemiek, hanem a felsőbbek is továbbra is evangyelmi egyházias intézményekül tartassanak fenn. Kívánom ezt az emberiség (humanismus) és különösen magyar honunk érdekében azért, mert iskoláinkat életrevalók, hazánkra nézve üdvhozó institutióknak tartom, mert meg vagyok győződve, hogy bennök a lelkület, a jellem, az iránya dó-e szm e-vezérlés a mérvadó, mert mind ezt a történelem bölcselete szerint is — a mi protestáns egyházunk evangyeliom-szerű alkotmánya hordozza, ápolja, képviseli leginkább. Igaz ugyan, bogy iskoláinknak, fentartása csak az eddigi kiadásokat véve alapul az egyházainknak igen terhes, azonban azt is hiszem, bogy azon kiadások nehézség nélkül máshonnan nem pótolhatók s bogy megszokottságuknál fogva annyira minden terhességük mellett sem nyomják a protestánsokat, liogy miattok a többi honpolgárnál, kik ama terhet nem viselik, szegényebbek volnának. Legfeljebb is némi méltó segély nyújtás a közös adó alapból kívánatosnak és méltányosnak tlinik fél előttem. Külömben inkább legyünk szegények, mintsem iskoláinkat egyházi szervünk keretéből, mely azok nélkül hézagos lenne, kibocsássuk, sőt minden igyekezetünket arra fordítsuk, hogy tanintézeteink a legjobbak legyenek e hazában. Fényes anyagi javadalmazás mellett, ha ennek nem felel meg szellemi felszerelés, holt falak az intézetek; hivatott erők feltörekvő eleven munkássága, tapasztalás szerint, szegény intézetet is csak hamar gazdaggá tészen.Valamint a tanintézetek arravalóság a sem attól füg: községi-e, állami-e, hanem ettól: jó-e? Az 1868-ki törvényczikk intentiója ugy sem lehet más mint az, hogy nemes versenyt idézzen elő! Pályázzunk tehát! föntartva, kegyelve iskoláinkat mint sajátunkat! Van még egy és pedig égető kérdés hazánkban, a nyelvi kérdés, különö sen a mi bányák e r ül etünkben. Égető kérdés ez kivált rám nézve, ki nem magyarnak születtem, s ni égis magyar kívánok lenni s maradni. Mert, ha a tősgyökeres magyarra nézve áll az, bogy számára e hazán kivül nincsen hely, — vájjon nem áll-e a tótra nézve, a ki e hazának szint oly hű fia, mint aki magyar szüléktől származott? váljon van-e a tót számára e hazán kivül máshol liely? Visszautasítom azért határozottan azon gyanúsítást, mintha azok, a kik velem együtt a tót nép miveltetését, egyházias buzgóságát, saját geniusa alapján, a köz ös magyar haza érdekében szivükön hordják, azért liaza ellenesek, nem magyar szelleműek volnának! Pál apos-